Pesti Srácok

Most már komolyan kell venniük a vébét a braziloknak, mert a szerbek nem viccelnek – Polbeat Extra a foci vb-ről (ÉLŐ 19:40-től!)

Brazília a csoportelsőségért indul harcba ma este, Szerbia pedig az utolsó, nagyon vékonyka szalmaszálba kapaszkodik. Érdekes párharc lesz az eddig nem igazán meggyőző ötszörös világbajnok meg a szerencsétlenkedést és az elképesztő harciasságot követhetetlenül váltogató balkáni gárda között. Újra jelentkezik a Polbeat Extra a Belvárosi Foci Moziból, mert ezt a párharcot nemcsak látni kell, de véleményünk is lesz róla.

Nem vehetik félvállról Neymarék az utolsó csoportmeccsüket, hiszen ha nem nyernek, azzal a csoportelsőséget kockáztatják, egy esetleges vereséggel pedig a kiesést is. Az is nagy kérdés azonban, hogy melyik továbbjutó csapat jár jobban, mert aki ennek a csoportnak az élén végez, az elképzelhető, hogy belefut a nyolcaddöntőben a címvédő Németországba. Ha ez a csapat Brazília lenne, annak a különös pikantériáját aligha szükséges ragozni; sok brazil játékos rosszakat álmodhatna egy ilyen meccs előtt…

A ma esti meccs előtt már ismerni fogjuk az F csoport végeredményét, tudni fogjuk, hogy hányadik helyen jön Mexikó, Németország vagy akár Svédország. És a brazilok meg a szerbek is tudni fogják. A meccs előtt, és alighanem közben és utána is lesz mit megbeszélni vendégeinkkel, Gubík Lászlóval a felvidéki Via Nova szervezet elnökével, egyúttal kétszeres szlovák ifjúsági válogatottal, valamint Rajnai Gergely politikai elemzővel és Takács Áron bloggerrel. A műsorvezető: Vésey Kovács László.

Bő negyedórával a mérkőzés kezdete előtt, azaz 19:40-kor kezdünk, a szokásos helyről, a Szabadság téri Belvárosi Foci Moziból. A meccsre aztán átadjuk a szót az M4 Sportnak, de a félidőben és a találkozó után ismét érdemes lesz követni az élő adást a PestiSrácok honlapján.

PestiSracok facebook image

A közvetítést az Itt.Ott TV támogatja. 51 magyar tévécsatorna, bárhol a világon, kötöttségek nélkül! Smart TV-n és mobilon is nézhető!

Az élő közvetítések között a PestiSrácok.hu PS Mozi archív videóriportjai láthatóak! Ha megáll a közvetítés, frissítse az oldalt!

PESTISRÁCOK.HU produkció

A program elkészültét a Tippmix forgalmazója, a Szerencsejáték Zrt. támogatja.

Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.