Pesti Srácok

Hihetetlen, Oroszország kiejtette Spanyolországot!

Hihetetlen, Oroszország kiejtette Spanyolországot!

Oroszország tudta, hogy csak akkor juthat tovább, ha megfojtja a spanyol válogatott játékát. Megtette, Spanyolország hiába volt fölényben, az orosz nemzeti csapat tizenegyesekkel bejutott a negyeddöntőbe. Megérdemelten, Spanyolország fantázia és tűz nélkül futballozott.

Felszívta magát az orosz válogatott a spanyolok elleni nyolcaddöntőre. Bár papíron Iniestáék (aki egyébként a padon kezdte) voltak a toronymagas esélyesek, Oroszország felnőtt a feladathoz. Pedig nem volt könnyű dolga, Spanyolország már a meccs elején vezetést szerzett Ignasevics öngóljával, az orosz rangidős S. Ramosszal birkózott egy szöglet után, aminek egy orosz öngól lett a végeredménye. A spanyol csapat rossz szokásához híven a vezetés után megnyugodott, visszaállt, és a rendező ugyanúgy a semmiből egyenlített (1–1). Piqué magasra nyújtott kézzel ért bele Dzjuba fejesébe, járt a teljesen jogos tizenegyes – vicces volt nézni, hogy az ősellenség Piqué és S. Ramos együtt reklamált –, amit a sértett Dzjuba magabiztosan vágott a hálóba.

Ezután folytatódott a teljesen meddő spanyol mezőnyfölény. Rengeteget birtokolták a labdát, számos passzuk volt, de semmire sem mentek az egésszel. Az orosz csapat remekül megfojtotta az ellenfél játékát, és volt némi veszély a kontráiban. A meccs nem volt eseménytelen, de össze sem lehetett hasonlítani a szombati nyolcaddöntőkkel. Spanyolország ötlet nélkül, kiábrándítóan futballozott, az orosz együttes jól zárt. Olyan volt a mérkőzés, mint amikor a rossz formában lévő Barcelona találkozik egy lelkes spanyol kis- vagy középcsapattal. 1–1 után jöhetett a hosszabbítás.

Sok minden a ráadás első félidejében sem történt, Spanyolország birtokolta a labdát, de csak apróbb lehetőségei voltak, Oroszország meg minden erejével védekezett. A másodikban megnyerhette volna a spanyol csapat a nyolcaddöntőt, előbb egy nagy helyzet maradt ki, aztán Rodrigo lövését védte az orosz kapus. Jöttek a tizenegyesek.

PestiSracok facebook image

Ahogy sejthettük, ekkor már az oroszok koncentráltak jobban: a spanyolok kétszer is hibáztak, Oroszország bejutott a negyeddöntőbe. Megérdemelten, mert gyengébb keretével, bírói segítséggel is legyőzte a jóval erősebb ellenfelet.

A program elkészültét a Tippmix forgalmazója, a Szerencsejáték Zrt. támogatja.

Fotó: MTI/EPA

Ajánljuk még

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.