Pesti Srácok

Lesz-e világbajnoka Közép-Kelet-Európának? – Ferenczi Attila és Takács Áron a Polbeat Extrában (ÉLŐ 16:40-től!)

Horvátország már most olyan bravúrt ért el, ami eddig csak Magyarországnak és Csehszlovákiának sikerült: a kelet-közép-európai térség kis országai közül vb-döntőbe jutott. A mai nap kérdése, hogy fel tud-e jutni olyan magasságba, ahova az említett két válogatottnak – legnagyobb bánatunkra 1954-ben sem – nem sikerült. Ehhez ugyanis a vb legstabilabb csapatán kell felülkerekednie. A világbajnokság utolsó Polbeat Extra adása jön a Belvárosi Foci Moziból.

Láthatóan lökést adott a francia futballnak az 1998-as, hazai pályán, néhol döcögő játékkal behúzott világbajnokság. A '80-as évekbeli sikercsapatuk kiöregedése után zsinórban két vébéről is lemaradtak, utána viszont jött az említett győzelem, azóta pedig már harmadszor vívták ki a döntős szereplést. Ezúttal nem lóg ki a csapatból felfelé egy olyan húzóember, mint Zidane, viszont egységes, stabil gárda képét mutatják, amely nemcsak bedarálni tudja az ellenfeleit, hanem a Belgium elleni elődöntőben az unalmas, de eredményes taktikázásból is leckét adott. A horvát válogatott viszont más ellenfél lesz, mint az összes eddigi. Modrićék már most felülmúlták a '98-as legendás válogatott teljesítményét, így mindennemű elvárást levetkőzve, a bravúros döntőbe jutás miatt extázisban léphetnek pályára. Törleszteniük éppenséggel lenne miért, hiszen a '98-as csapatot pont a franciák ütötték el a döntőtől.

A meccset együtt nézzük visszatérő szakértőnkkel, Ferenczi Attila futballedzővel és futballhagyomány-kutatóval, valamint Takács Áronnal, a PestiSrácok bloggerével. Élő közvetítésünk 16:40-kor kezdődik, majd újra bejelentkezünk a félidőben, háromnegyed hat után pár perccel; végül a meccs lefújását követően kibeszéljük a történteket és az egész világbajnokságot. Műsorvezetők: Ambrózy Áron és Vésey Kovács László.

A közvetítést az Itt.Ott TV támogatja. 51 magyar tévécsatorna, bárhol a világon, kötöttségek nélkül! Smart TV-n és mobilon is nézhető!

PestiSracok facebook image

Az élő közvetítések között a PestiSrácok.hu PS Mozi archív videóriportjai láthatóak! Ha megáll a közvetítés, frissítse az oldalt!

A programot és a Polbeat Extrát a Tippmix forgalmazója, a Szerencsejáték Zrt. támogatja.

PESTISRÁCOK.HU produkció

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.