EGY POHÁRNYI TISZTA VÍZ

Azt hiszem, tartozom annyival kedvelőimnek, követőimnek, és mindazon kollégáimnak, akik az utóbbi időkben a végsőkig kitartottak mellettem, hogy most - és ez egyszer ténylegesen – mindent elmondva, semmit nem elhallgatva, leírjam, hogyan éltem meg az elmúlt napokat.

A 444 cikke után, mi tagadás, pánikba estem. Mint a Pesti Srácok, a Polgár Portál és a Magyar Idők bloggere, valamint az Echo Tévé Keménymag című műsorának állandó szereplője, nagyon is volt mit vesztenem. Bár a 444 cikkében szereplő dokumentumok mindegyike elérhető volt mindenki számára az interneten, készséggel elismerem, hogy munkaadóim némelyikét ezek - így, egy csokorba gyűjtve - váratlanul érték.

A 444-nek írt válasz bejegyzésemben megemlítettem, hogy sosem voltam a Kuruc Infó Holokamu rovatának szerzője, és nem dolgoztam a Kuruc Infónak. Ez továbbra is tény. Viszont a folytatásban valótlanul állítottam, szóval egész egyszerűen hazudtam, hogy írásaimat Facebook oldalamról emelték át portáljukra. Az első esetekben valóban kérés és kérdés nélkül történtek ezek az átemelések, ahogyan ez más sajtóorgánumnál sem ritka. A nyilvános Facebook tartalmak ugyanis bárki számára másod-közölhetők, amennyiben a másodközlésnél feltüntetik annak eredeti származási helyét, valamint a szerzőt. Fogalmam sincs – és ez kivételesen az igazság, melynek keserű kenyerét most magam eszem - , hogy melyikünk kereste meg először a másikat. Az azonban valóban tény, hogy a kapcsolatot a későbbiekben felvettük egymással. Nekem pedig rettenetesen jól jött, hogy teljesen ismeretlen zenészként és bloggerként a Kuruc leközli dalaimat és videoblog bejegyzéseimet, melyek így nagyságrendekkel több emberhez eljuthattak. E helyt kérem tehát a Kuruc Info bocsánatát amiatt, hogy jogtalan eltulajdonítással vádoltam meg őket.

Az úgynevezett „zsidózásokkal” kapcsolatban csak annyit tudok mondani, hogy régebbi énem esetében ez az idézőjel nyugodtan levehető. Ezek valóban megtörténtek, még ha legtöbbször árnyalt, cizellált formában is. Annak ellenére, hogy a Holokausztot sosem tagadtam és nem is relativizáltam, bizonyos kritikai észrevételeket valóban megfogalmaztam, melyek vélelmezésem szerint belefértek a szabad véleménynyilvánítás Alaptörvény biztosította jogába.

A Jobbikkal való szakításom idejét 2011-2012 tájára tettem. Ebben szintén nem hazudtam. Aki ismerte blogbejegyzéseimet, az tudja, hogy ekkorra már élesen kritizáltam a Jobbikot, s a Kuruc Infó olvasói emiatt nem is bántak velem kesztyűs kézzel. Érdekes módon a Kuruc ezeket a Jobbikot kritizáló bejegyzéseimet is közölte. Aztán egy idő után sem az internetes portál nem keresett engem, sem én őket. Ennek nem volt egy bizonyos, dátummal megjelölhető, markáns pontja, egyszerűen csak így alakult. Ennek alakulásában nagy szerepet játszott az, hogy nagyon sok mindent máshogyan kezdtem el látni.

Továbbra is megfelel az igazságnak, hogy a Jobbikkal 2012-ben szakítottam, noha utána is vettem részt jobbikos rendezvényeken, vagy olyan rendezvényen, amelyet jobbikos párttag, vagy szimpatizáns szervezett. Akik viszont ott voltak ezeken a rendezvényeken, azok tanúsíthatják, hogy ezeken már nem Jobbik szimpatizánsként szerepeltem, s e pártállásomnak a színpadon minden esetben hangot is adtam. Az érdekesség kedvéért a legutóbbi olyan koncert, amelyet egy Jobbik tag szervezett nekem, 2017 júniusában volt. Ez a barátom egy koncertet szervezett nekem, méghozzá nem a párt, hanem a saját költségén. Ugyancsak e barátommal van egy alkunk: egymás jelenlétében és egymással nem beszélgetünk politikáról.

2014-től kezdve nézeteimben gyökeres változás állt be, mely változás 2015-re teljesedett ki. Hogy szégyelltem-e korábbi énemet? Volt, hogy igen. De magánéleti problémáim – melyekkel nem kívánok untatni senkit – más dolgokat helyeztek előtérbe gondolataimban.

2017 májusában e magánéleti problémák következtében abba kellett hagynom korábbi, egyéni gazdálkodói tevékenységemet. Mivel korábban is dolgoztam újságíróként (1998-tól 2002-ig), adva volt, hogy e területen keresek munkát. Először csak egy sajtóorgánumhoz írtam, majd sorra jött a többi. Már újságíróként ért Zagyva György Gyula telefonhívása. Az álláskeresésre nyilvánvalóan rásegített az a fajta országos hírnév, melynek hozadéka legalább annyira volt negatív, min amennyire pozitív. De kétségtelen, hogy az általam adott interjúk során megismerkedtem számos olyan médiamunkással, akik később kollégáimmá váltak. Az Echo Tévébe például ily módon kerültem. Mivel azt mondták, jól írok, ezért munkáimat örömmel fogadták. Én pedig örömmel írtam. Tisztában voltam azzal, hogy múltam darabkái bármelyik pillanatban visszaköszönhetnek. De ezeknek a darabkáknak a jó része már amúgy is előkerült a Zagyva ügy kapcsán.

Ezúton bocsánatot kérek mindazon kollégáimtól, akiket múltammal kapcsolatosan bármi is váratlanul ért, s azt magukra nézve sértőnek találják.

Bocsánatot kérek továbbá azon zsidó polgártársaimtól, akik régebbi kijelentéseim okán sértve és megbántva érezhetik magukat. Mondanám, hogy máshogyan gondolom már, de itt most nem az a lényeg, hogy most mit gondolok, hanem, hogy régebben mit gondoltam.

Bocsánatot kérek mindenkitől, aki nem olyannak gondolt engem, mint amilyen vagyok. Esendő emberként gyakran hibázom. Gondolkodó emberként gyakran konfrontálódom még saját magammal is. Hívő emberként pedig arcon tudnám magam sújtani némely emberi gyarlóságomért. Valóban és ténylegesen sajnálom, hogy számos embernek csalódást okoztam. Tettemre nincs mentség, a felelősséget vállalom.

A fentiek okán tehát arra az elhatározásra jutottam, hogy határozatlan ideig felhagyok az írással, és csak a dalszerzésnek szentelem időmet. Ennek okán a TEV-nek az Echo Tévének felé küldött levele is értelmét veszti, ugyanis a fent említett csatorna akkor dönt helyesen, ha valóban nem szerepeltet műsoraiban.

Akik végig kiálltak mellettem, és töretlen kiállásukról mind a mai napig biztosítanak, azoknak szívből köszönöm! Ők, valamint minden kedves irántam érdeklődő találkozhat velem a koncertjeimen. Legközelebb ma este, az R56 sörözőben (Bem rakpart 53).

A múlt nehéz kabátját levették rólam, aztán leporoltak róla minden szemcsét. A maradékot én sepertem le. De ezt a kabátot el nem dobom, el nem égetem. Vállfára teszem, és berakom a szekrényembe, hogy örökre emlékeztessen mindenre.

Varga-Bíró Tamás