Gyurcsány Pelenka Gate-je - FRISSÍTVE!

Vajon hogyan lehet egyetlen, jelentéktelen embernek, és egy jelentéktelen, ámde annál kártékonyabb szélsőbalos pátnak lerombolnia hosszú évek fáradságos diplomáciai munkáját? Nagyon egyszerűen. Elég hozzá egy mobiltelefon, egy hely, ahol jó időben jókor vagyunk, és egy mesterien kreált hazugság.

Az a bizonyos nyugati fény valóban létezik. Méghozzá vörösen izzó módon. Konok Péterre hajazó ideológiai előfutárai

Manifest der Kommunistischen Partei

márkájú gyufájukkal 1848 február 15-én gyújtották meg, pontosan egy hónappal a mi márciusi ifjaink dicső felkelése előtt. Aztán súlyos német birodalmi márka-milliókkal megtámogatva, egy Vlagyimir Iljics Uljanov nevű elmebeteg segítségével lángba borították vele egész Oroszországot. Hogy végül minket, magyarokat is több évtizedig égessen. A mi nyugati fényes „gyújtogatónk”, Gyurcsány Ferenc sem sokkal különb ezeknél az embertestben újjászületett férgeknél. Talán csak annyival, hogy náluk sokkal jobban szereti a whiskyt, a kígyózó kígyókat és a terépcsecsőt. Na meg a budapesti szemeket, mármint a vállgödörbe szorított tus, és a hozzá tartozó irányzék relációját tekintve. OPNI-pozitív rajongói pedig semmivel se különbek elborult mesterüknél. Az „eset” mindenki számára ismert. Orbán Ráhel a férjével és közös kisbabájukkal Horvátországban szaros pelenkát dobtak az út szélérre. Ez, ugye, „tény”. Mármint… a Nyugati fény nevű szarkupac szerint. Amely szkriptális trágyadombnak egyik fekálialelkű olvasójuk küldte meg a „hírt”, méghozzá képekkel egyetemben. A képeken… a képeken azt látjuk, hogy Orbán Ráhel megy, kezében a pelenkával. Pont. Aztán Orbán Ráhel jön, kezében nincs pelenka. Pont. Végül a pelenka az út szélén. Pont. Sem a képek sorrendjét nem tudjuk, sem azt, hogy valóban Orbán Ráhel látható-e a fotókon. Hát esküszöm, kedvem lenne kimenni a körútra, vagy valami libernyák romkocsmába, és addig nem nyugodni, amíg el nem kapom Vágó Istvánt, vagy Gréczy Zsoltot, amint 200 forintos szelet pizzát zabálnak a járdán. Le is fotóznám őket. Aztán, amikor kukába dobják az alátétet és a szalvétát (mert azért belőlük se nézem ki, hogy puszta létükön kívül mással is szemetelnének), odamennék, kivenném a zsírfoltos papírt, leraknám a járdára, lefotóznám, a fotókat meg elküldeném a Nyugati fénynek, hátha lesz belőle egy jó kis cikk.

A történet sajnálatosan még ennél is cifrább. Ugyanis mindez külföldön történt. S a képekkel megtámogatott lejárató cikk, ami bozóttűzként járta be a DK-s aljanép oldalait, villámgyorsasággal jutott vissza Horvátországba. Az ottani lapok pedig vezető hírben közölték a történteket. Minden információjukat egy magyar szennylapból véve. Egy manipulált, pártszimpatizánsi fotósorozatra alapozva. Mert az emberek (nem a horvátok, nem a magyarok, hanem mindenki) már csak ilyenek. A jó, a szép, a nemes, a tiszta nem kell nekik. Csak a mocsok, csak a szenny. És vajon hogyan fogadja ezt az egyszerű horvát ember, akinek fogalma sincs az itteni belpolitikai viszonyokról? Ahogyan én is fogadnám fordított esetben. Mélységesen fel lennék háborodva. No, így is fel vagyok. Csak nem ezért az álszemetelésért. Hanem azért a mérhetetlen kárért, amit ezzel nekünk, magyaroknak okozott egy idióta mocskos aljadék libsi. Mert az már nem jut el a csökött agyába egyiknek sem, hogy a horvát ember nem fogja különválasztani az itteni két oldalt. Neki a magyar az magyar lesz, és kész. Nem lesz olyan, hogy „jó magyar, aki velünk van”, és „szar magyar, aki szart dob a pofánkba”. Szóval, aki nem is olyan rég még azt mantrázta, hogy hagyjuk már Gyurcsányt, mert ő már lejárt lemez, és bláláblá, annak ez a válaszom. Itt van egyetlen nevenincs követője, aki öt perces, nem túl kemény munkával lerombolt és sárba tiport rengeteg kemény és komoly munkát. És itt van ő meg a kukaszagú pártja, akiknek legfőbb elvtársai jó bolsevikok módjára, Szamuelyt megszégyenítő alapossággal köpik szembe a magyart.

Mindenesetre Orbán Ráhel kitűnő csapatba került. Azok csapatába, akikről soha, sehol, semmikor nem készültek egyértelmű fotók, csak amolyan sejtetések. Tudjuk, hogy Elvis él (

ott van a lámpaoszlop mögött, csak a hasa látszik, de eskü, ő az, tesó

), a Big Foot létezik (

haver, fehér a fehérben nem előnyös, de ez a folt itt a másik folton a Nagyláb, anyád életére mondom

). Hát persze, hogy már megint alacsony pixelszámú, magát a történést nem rögzítő képsorok, hogy még véletlenül se lehessen megtudni belőlük az igazságot. Mármint… a kételkedőknek. Mert én a magam esze után azt fogadom el igazságnak, hogy Orbán Ráhel nem tett ilyet. Nem azért, mert Orbán Viktor lánya. Hanem, mert egy bizonyos intelligenciaszint felett az ember egész egyszerűen nem tesz ilyet, és kész. Akárki lánya. Ha meg Orbán Viktor lánya, akkor pláne nem, hiszen tudja jól, hogy mivel tartozik a nemzetének. Nyilván egy vágatlan videó perdöntő lehetne. Csak hát… nincs ilyenünk. Mert ez, ugye, mennyire valósághű? Hogy, ugye, az ember találkozik az általa leggyűlöltebb lény gyerekével, és fotózni kezd, nem videózni. Hát igen. Ez körülbelül annyira életszerű, mint hogy Hont András ad nekem egy pofont a Király utcában, mire én megköszönöm neki, hogy féregnek nevezett, és megkínálom egy cigivel. Ami nekem ebből az egész ügyből világossá vált, az annyi, hogy a DK még mindig mesterien keveri a szart. És képes akár minimál eszközkészlettel is a legnagyobb kárt okozni. Ezt a régi, jól bevált, MSZMP-ben tojt, MSZP-ben csibenevelt, de a DK-ban kakaskodó praktikát jól ismerjük, és össznemzetileg utasítottuk el immáron sokadszorra.

***

Szóval fel kéne ébredni, kedves Magyarország! És fel kéne végre fogni, hogy annak az embernek, aki mindent elkúrva egy egész nemzet képébe dobta a saját és a pártja szarát, aztán még szét is kente rajtunk, majd utána vígan osztotta az észt, és osztja a mai napig a parlamenti bársonyszékből, annak egész egyszerűen egyetlen szava sem lehet igaz. Bármennyiszer is bérmálkozott ez a pápai csökevény. (Ezt a kis szösszenetet nem a libbant korhadékok kedvéért írtam. Őket soha, semmiről nem fogom meggyőzni, ezt pontosan tudom. Ez a bejegyzés azok kedvéért született, akik a polgári Magyarországot képviselik, de valamiért elbizonytalanodtak. Ugyanis – minő csoda – pont az ő bizonytalanságukra van a legnagyobb szüksége ennek a bélsárlelkű posztkomcsi bagázsnak.)

() VBT ()

FRISSÍTÉS! Mint a cikkben említettem, sem Gyurcsánynak, sem a Nyugati fénynek nem hiszek. Bayernek viszont igen. Időközben Bayer Zsolt a Karc FM-en beszélt arról, hogy valóban Orbán Ráhel látható a fotókon, és valóban eldobta a pelenkát. Bayer megemlíti még a parkolóban található áldatlan állapotokat, a szeméthalmokat, és sok minden mást. Többek közt azt is, hogy nemigen tehetett mást Ráhel. No, ebben vitába szállok vele. Igaz, hogy ha megállnánk egy olyan helyen, ami hemzseg a szeméttől, és arra készülnénk, hogy szemetünket a kukába dobjuk, csak épp nincs kuka, vagy csurig van, akkor közülünk 100-ból 99 úgy otthagyná, mint a sicc. Hát pontosan annak a maradék egynek kellett volna lennie Orbán Ráhelnek. Mert igaz, hogy az a hely valóban hemzseg a szeméttől. De Ráhelnek tisztában kellene azzal lenni, hogy egyrészt akkor se hagyjuk ott, hanem, mondjuk, dupla zacskóba rakjuk, és kidobjuk a következő helyen. Másrészt, ha egyértelműen belekötnek, és még fényképezik is, akkor... Orbán Ráhel ebben a történetben elkövetett egy picike baklövést és egy óriási hibát. A baklövés az, hogy otthagyta a pelenkát. Az óriási hiba pedig az, hogy még ennyi év óta sincs tisztában az ellenzéki aljasság mértékével.