Pesti Srácok

Мейк Америка Грейт Эген!

Мейк Америка Грейт Эген!

Már megint beavatkoztak. Mert nekik a félidő se szent, ha az egész munkaidejüket arra szánják rá, hogy virtuálisan lerohanják az Amerikai Egyesült Államokat. Jobban mondva annak demokrata részét. Szóval a fehér Stetson kalaposakat, a jófiúkat, akik érzékenyek, műveltek, és nem dobálják kővel a helikoptert (bár ez egy kicsit rasszista, mert a guatemalai migrik a videók tanulsága szerint pont ezt tették.). Na, de ismét lebuktak a mocskok! És tudni vélem, hogy min!

Az megvan, amikor A tavasz tizenhét pillanata című posztsztálinista teleregényben Max Otto von Stirlitz Standartenführer ékes cirill betűkkel írja napi jelentését náci feletteseinek az SS főhadiszálláson? Nos, valahogy így lehetett most is. A Microsoft okos IT csapatának szinte azonnal feltűnt, hogy valaki a Demokratáknál kör-emailben elküldte haverjainak a következő – önmagában is felettébb gyanús - mondatot:

Мейк Америка Грейт Эген!

Na, erre aztán azonnal összehívták a válságstábot, és fondormányosan kiderítették, hogy a dologban bomlasztó elemek keze van. És hát melyik a legeslegbomlasztóbb elem? naná, hogy a Stroncium! Hát így jöttek rá, hogy valószínűleg a Strontium nevű, vélhetőleg az orosz katonai hírszerzéshez, a GRU-hoz

(KLIKK IDE!)
PestiSracok facebook image

köthető hackercsoport volt a felelős azért, hogy republikánus oldalakra hajazó hamis oldalakat kreáltak, és várták, hogy valaki rájuk kattintson. Ám ezek az oldalak a döglött kutyát se érdekelték, így aztán lebuktak. Gondolom, az oldalak inaktivitása kelthette fel a Microsoft figyelmét. Valamint, hogy az ilyenkor szokásos tag-eket (POV, MILF, teenager, gangbang, swinger) sem használta egyik oldal sem a saját maga népszerűsítésére.

Ezek az ostoba oroszok tehát már megint nem tettek mást, mint hogy építettek egy csillagközi cirkálót, amivel elutaztak Moszkvától Kalinyingrádig beluga kaviárért, de ott jöttek rá, hogy a ruszlit szeretik.

Vaaagy… Vagy még esetleg az lehet, hogy a demokraták – a már korábban kreált ellenségképet ápolandó, valamint a saját esetleges bukásukat megindokolandó – beépítettek egy biztonsági rést a sztoriba. És ha már megvolt ez a rés, a győzelmüket is fel lehet vele polírozni egy kicsit. Pláne a Microsoft részéről. Amelyik cégről tudjuk, hogy soha, semmilyen inkorrekt biztonsági rést nem telepített a szoftvereibe. Tehát legalább annyira patyolatfehér, mint a Google vagy a Facebook. És ezért jár nekik a Hős Város érdemérem! Na, mindegy, nem értek én ehhez a hacker akármicsodához… Jelenleg még az is negyvenszeri bekapcsolást igényel, hogy a gépem negyvenegyedikre hajlandó legyen bebootolni. Valami gebasz van vele. És szerintem tudom is, micsoda…

A múltkor a YouTube-on Viszockijt hallgattam!

() VBT ()

(A rusglish fordítás

Mernyó Ferenc

munkája)

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.