Bennünk, magyarokban mindig is mérhetetlen DAC munkált, amikor más országok a mi nemzeti jelképeinket gyalázták, avagy azok jelentőségét kisebbítették. E gyalázkodásokban pedig szomszédaink – V4 ide, V4 oda – mindig is élen jártak. Ünnepen kirakott magyar zászló levétele Székelyhonban? Koronás címeres póló letépése Délvidéken? Mindennapos esetek a Kárpát-medencében. És persze a Himnusz... Most épp Felvidéken...
Szövetséges haragosok
Ahogyan Romániában a „más nemzetek zászlói” kezdetű tiltó rendelkezések, úgy Szlovákiában a „más nemzetek himnuszai” kezdetű dörgedelmek is minden esetben ránk, magyarokra vonatkoznak. Nem mondják, mert gyávák. Nem merik egyértelműsíteni, mert alattomosak. Egyszerűen ráhúzzák ezt a generális sablont a nagy igazságra: nekünk, magyaroknak (szerintük) kuss a nevünk, sarokban a helyünk.
Tiltásaik persze érthetetlen sovinizmusból erednek. Hiszen a Magyar Kormány mind Székelyföldre, mind Felvidékre, mind Délvidékre úgy tekint, mint olyan, magyarok lakta vidékre, amelyekkel a jó kapcsolatokat elsősorban velük, másodsorban jelenlegi országaikkal kooperálva kell megteremteni. Mi, magyarok semmit nem teszünk ezen országok szuverenitásának csorbításáért. Épp ellenkezőleg. Velük többszörösen egységbe tömörülve, EU, NATO, V4-ek által tartunk fenn egy olyan, jól prosperáló szövetséget, amibe csak és kizárólag az álnacionalista, álpatrióta hangulatkeltések csepegtetnek némi ürömöt.
Ezzel pedig pontosan azt a légkört teremtik meg, amiben az alantas érzelmek kicsírázhatnak.
Félelem diktálta tettek
Képzeljük el, hogy Dunaszerdahelyen, Csallóköz második legnagyobb városának futballstadionjában felhangzik a Magyar Himnusz! Ráadásul úgy, hogy a DAC ellenfele egy szlovák csapat. Hogy mi történik ilyenkor? Nos, elméletileg ilyenkor tetőzik a demokrácia intézménye nemzetközi szinten. Hiszen, ahogyan fentebb írtam, nemzeti imánk eléneklése nem egyenlő sem területfoglalással, sem annak szándékával. A Magyar Himnusz egyszerűen csak a Magyar Himnusz.
Mondhatnánk, de...
De ez azért ilyen formában nem teljesen igaz. És ők ezt jól tudják. Himnuszunk képes egységet teremteni még ott is, ahol máskülönben a politikai széthúzás igen erős. Himnuszunk meg tudja teremteni azt a fajta összefogást magyar és magyar között, amely összefogásnál nem számítanak sem határok, sem politikai preferenciák. Arra a pár percre, amíg együtt éneklünk, eltűnik minden ellentét. Nincs O1G, nincs gyurcsánytakarodj vagy orbántakarodj, nem hangzik el se libsizés, se nácizás. Olyankor egyek vagyunk.
Aki emiatt fél, azt nem úgy hívjuk, hogy szlovák. Azt úgy hívjuk, hogy gyáva.
Ha pedig a gyáva hatalmat kap a kezébe, hogy mások felett ítélkezzék, törvényszerűen dúlni fog. Aki ezt nem hiszi, kérdezze meg Tamás Ilonka nénit, Gubík Lászlót, Fehér Istvánt! Vagy kérdezze meg Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt.
***
Április 4-én, országrontó Gyurcsány Ferenc „karácsonyán” írom e sorokat. S visszarévedek ifjúságom idejébe, amikor ilyen és hasonló, csinált ünnepek alkalmával egyszerre énekeltük, hogy „Isten, áldd meg a magyart!”, és hogy „Szajúz nyerusímüj”. Elsőnél vigyázzba álltunk. Másodiknál gondolatban, vagy ténylegesen köptünk egyet magunk elé. Tehetetlen haraggal, megbéklyózott kezekkel.
Ma ezeken a kezeken nincsen béklyó.
Ma a haragunk, amit teljesen jogosan érzünk, nem szül tehetetlenséget. Ma ez a harag tettekre sarkall minket. Diplomáciai jellegűekre és civil kezdeményezés általiakra. A legfelsőbb szintről támogatva ráadásul, hiszen a kormány nemzetiségi poltiikáját országhatárokon belül és kívül egyaránt a védő, óvó segítés jellemzi. Nem árt, ha ezzel szomszádaink is tisztában vannak!
Addig is... mindig is... pártoktól és eszméktől függetlenül:
Isten, áldd meg a magyart!
https://www.youtube.com/watch?v=M_1XePK1DAk Aki esetleg úgy dönt, hogy egy felvidéki civil kezdeményezés petíciójának aláírásával is hitet tesz magyarsága mellett, ide kattintva megteheti:
