Antiszemita tüntetők – Antiszemita szimpatizánsok

A politika egy kártyajáték. S bár néha bizony cinkelt lapokkal játsszák, a jokerek között mindig ott lapul néhány lap. Például a rasszista, az antiszemita, vagy a homofób. A játék szabályai szerint, akik ezt kijátsszák, és ezek bármelyikének felhúzására (v.ö., viselésére) kényszerítik partnereiket, azok lépéselőnybe kerülnek. Ezek a lapok ugyanis soha többé nem adhatók másnak.
***
Alapvetések

A napokban a „békés tüntetők” megrongálták Los Angeles legrégebbi zsidó imaházát; a Fairfax negyedben található
Beth Israel Gyülekezet
imaházának falára a „F-Israel, Free Palestine” felirat került fel. Ezzel tehát nyíltan antiszemita álláspontra helyezkedtek.
*

*
Nem kisebb dolgot jelent ez, mint hogy aki egyetért velük, s mivel mindenben egyetért velük - lévén, hogy ezt a pakkot bizony egyben kapta meg a köznép -, az közösséget vállal velük mindenben:
A rendőrautók rongálásában is.
A fekete rendőrök, biztonsági őrök és járókelők meggyilkolásában is.
A háborús emlékművek megrongálásában is.
Az antiszemitizmusban is.
E sorok írójának van némi tapasztalata abban, hogy a mások által gerjesztett gyűlölet hová vezethet. Éppen ezért, miután rossz kabátként dobtam le magamról azt a mocskot, amit önként és dalolva húztam magamra, elkezdtem tanulni. Elolvastam a Talmudot, elolvastam a Tórát, s bizony elolvastam a Koránt is. Valamint újraolvastam a Bibliát, ezzel is csokorba fogva „a Könyv népeinek” szellemiségét.
Meg kellett állapítanom, hogy a közhiedelemmel ellentétben az írásokból citált borzalmas részletek:
- vagy kontextusukból kiragadottak, - vagy vallástudósok által újraértelmezettek, - vagy egész egyszerűen hamisak, akárcsak Nostradamus magyar vonatkozású jóslatai és a Kijevi Múzeumban (sic!) található rovásírásos magyar Miatyánk.
Következmény
Miután múltam leszámolásának ebbe a szakaszába értem, elkezdtem azt a fajta penitenciát gyakorolni, ami nem látványos, ellenben kötelességszerű és elengedhetetlen. Ez a fajta bűnbánat nem külsőségekben jelentkezett. Nem metéltettem körül magam, nem vettem fel a zsidó vallást, nem jártam zsinagógába vagy imaházba, nem térdeltem le zsidó emberek előtt, lábukat csókolgatva; maradtam keresztény katolikus hívő ember. Ám innentől kezdve tudatosan és rendszeresen harcoltam a tudatlanságból eredő előítéletekkel szemben. Azokkal a fajta előítéletekkel szemben, amelyek bárkit, bárhol elérhetnek, függetlenül attól, hogy milyen a bőrszíne, vagy milyen a vallása. Ugyanis a tudatosan, szánt szándékkal falssá tett demokrácia leple alatt a liberalizmusnak egy olyan ultraradikális változata lopódzott be halálos betegségként, alattomosan a kollektív tudatba, ami mérgezőbb a ráknál, a koronavírusnál, a ciánnál, vagy a radioakítv sugárzásnál. Ez a fajta kór bármikor, bárhol képes megbetegíteni bárkit, függetlenül attól, hogy milyen álláspontot képvisel. S mivel a globalizáció által mikrokozmosszá zsugorodott világunkban minden mindennel összefügg, ez a fajta pandémia fogja a 21. században a legtöbb emberáldozatot követelni. Ez nem jóslás. Ez egyszerű világlátás.
Szikra
Írásomban szándékosan nem foglalkozom George Floyd személyével, hiszen bármennyire is meglepő, ő a most kialakult helyzetben teljesen marginális tényező. Szerepe kimerült abban, hogy a megfelelő pillanatban szikraként robbantotta be a vélhetőleg jó előre kitervelt polgári engedetlenségi hullámot. Illetve az ebben a köntösben tetszelgő, valójában azonban a regnáló államhatalom megdöntésére irányuló szervezkedést, aminek célja egy előrehozott választás. S még csak az sem lehet kérdés, hogy az Amerikai Egyesült Államokban élő feketék sokat szenvedtek-e, mert nemhogy sokat, de mérhetetlenül sokat szenvedtek. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy a ’60-as években még számos államban tilos volt parkokba, üzletekbe menniük, hogy a buszoknak csak a hátuljába szállhattak fel a hátsó ajtón, hogy nem kaphattak munkát számos területen, hogy a vegyes párkapcsolatban élőket kiközösítették. S ez a tendencia máig érezhető államok szerte. Persze különösen a déli államokban, de az északi régió, s főleg annak nagyvárosai is érintettek, mi több érdekeltek a rasszizmus és a szegregáció életben tartásában.
Burkolatlanul
Na, de fogalmazzunk világosan! A tüntetéseket elkezdő feketék jó része valamilyen episzkopális egyház tagja, de közülük számosan muszlim hitűek. A tüntetésekre rátelepedő, azokat nyílt zavargássá, vandalizmussá süllyesztő antifák ellenben istentelenek, ateisták. A két világnak itt már ütköznie kellene, ám a rasszista kártya arrafelé erősebb a keresztnél, a Dávid-csillagnál, de még a félholdnál is. Ez természetes jelenség. Amíg ugyanis a vallásos ember elfogadja a hierarchikus rendszert, s elfogad egy maga fölött álló szellemi lényt, addig az individualista antifa káoszteremtő attitűdje nem fogadja el sem a feljebbvaló, sem a rend létjogosultságát. Így érhette el a Los Angeles-i zsidó közösség, hogy „kiérdemelje” a „fehér ember” kártyát a feketéket irányító fehérektől, de csak azért, hogy rögtön megkapja az ezzel göngyölegben járó rasszista kártyát is (t.i. Palesztina miatt). Hogy a tüntetők (v.ö. randalírozók) antiszemiták, az mostantól nem kérdés. Ezt ők maguk jelentették ki magukról. Az érdekesség itt a miértben rejlik. Vajon mi hajtotta őket arra, hogy a sokat szenvedett zsidó nép ellen támadjanak? Mielőtt a kérdésre megpróbálnék válaszolni, hadd mutassak egy képet:
*

*
Az Afganisztánban íródott szöveg futótűzként terjed a radikális iszlám körökben, ami érthető. Az Iszlám Állam befuccsolt, kell hát valamiféle új kohéziós erő, ami a hamis vallási köntösbe öltöztetett egyértelmű nyerészkedést és területszerzést ideológiailag legitimálja. Mi más lehetne ez, ha nem a radikális iszlám? S mivel ugyanezekben a körökben található a nyugatról indított tömeges embercsempészet (v.ö. migráció) logisztikai csapata is, ahogy fentebb mondtam, minden mindennel összefügg. Így kerül a rasszista kártya azok kezébe, akik saját vallásuk híveit is gond nélkül fejezik le, vagy égetik el elevenen, ha azok nem értenek velük mindenben egyet, és nem hódolnak be teljesen nekik.
Casus belli
Nézzük tehát, hogy mi a „játék” állása ebben a pillanatban! A teljesség igénye nélkül írok le néhány tényt:
- Nyíltan antiszemita nézeteket valló keresztények, muszlimok és ateisták „protestálnak” boltok kifosztásával, fekete rendőrök meggyilkolásával, és háborús emlékművel összefirkálásával a rasszizmus ellen. - Több óriáscég és divatmárka is szolidaritást vállal velük, ezek két legérdekesebbje a Doctor Martens és a PornHub. - A rasszizmus nagyarányú térhódítását a kerítéseket emelő Trumphoz kötik, ami „érthető”, mégis csak miatta lett munkanélküli egy fekete elnök. - A tüntetések átterjednek Európára is. - Már olyan országokban is tüntetnek, ahol a feketék lélekszáma elenyészően kicsiny. - Közben fokozódik a gazdasági válság, amiből vélhetően olyan országok (pl. Kína, Oroszország, stb.) kerülnek ki győztesen, ahol érdekes módon nincsenek szimpátia-tüntetések. - A tüntetések egy bizonyos szakaszán a protestálók zsinagógákra támadnak, és antiszemita kijelentéseket tesznek, nem zavartatva magukat attól a ténytől, hogy Etiópiában és Szudánban igen nagyszámú fekete zsidó él, akik közül több tízezret pontosan Izrael Állam mentett meg a biztos haláltól 1980 és 1984 között a Mózes és Salamon műveletekben. - Az üzleti világ, a celebvilág, valamint számos ország kormánya szolidaritását fejezi ki a „Black Lives Matter” mozgalom katonáival szemben.
Nekem mindez így együtt olybá tűnik, hogy remek casus belli egy III. világháború kirobbanásához.
***
Hogy a végére valami magyar vonatkozása is legyen a történetnek, itt ragadnám meg az alkalmat arra, hogy felhívjam a fekete profilképpel, fekete borítóképpel, s más egyebekkel együttérzésüket kifejező magyar celebvilág képviselőit arra az egyszerű tényre, miszerint épp az antiszemitizmust pártolják.
Nincs ezen mit magyarázni. Ez egyértelmű.() VBT ()
Kiemelt kép: mandiner