A kulturált közlekedés napján

Ma van a kulturált közlekedés napja. Nekem egész jól sikerült, délelőtt megkaptam a második Pfizert. Aztán… nem közlekedtem, hanem kiültem egy teraszra, és figyeltem a „kulturált közlekedést”. Majd’ meghaltam egy korsó jéghideg sörért, de hát… tudjuk… ezt most nem lehet. Hogy emiatt-e, vagy már alapjáraton egy agresszív kismalacként ébredtem, fogalmam sincs. De az, amit láttam, csak módjával tetszett…

***

1.

Megáll a kocsi a főút melletti párhuzamos parkolóban. Apuka kiszáll, majd hátramegy és kinyitja a hátsó ajtót. Autók, buszok, teherkocsik zúznak el mellette, a padkától alig 40-50 centire. Az apuka kisegíti a gyereket. Az út felőli oldalon. Igaz, a másikon ott a széles járda, de hát, na! Jóvanazúgy… Jó szülőként persze fogja a négyéves forma kisfiú kezét, és még oda is áll elé, így a gyerek hátánál a családi sokszemélyes, az elejénél meg az apja. Csakhogy ekkor apunak eszébe jut, hogy az első ülésen hagyott valamit, mert azon nyomban elengedi a gyereke kezét, és kinyitja a vezetőülés felőli ajtót. Kivesz valamit. Ó, igen, már látom! A maszkot. No, ez igen fontos dolog. Legalább olyan fontos, mint a gyerek élete, aki legalább öt másodpercig csak úgy áll ott, tekintetét a mellettük hömpölygő forgalomra szegezve. Hál’ Istennek nem történik baj. Pedig öt másodperc bőven elég egy kisgyereknek, hogy az útra szaladjon, vagy csak úgy véltlenül lelépjen.

2.

Jön ám a VÉDA felől az M4-es BMW. Már akkor tudom, hogy jön, amikor még nem is látom. Ismerem a tulajt, áldott jó gyerek, csak akkor lesz belőle vadállat, amikor a verdába ül. A terasz előtt jól meghúzatja, a kipufogó visszadurran. Aztán hatalmas, csikorgó vészfékezés hallik, s a BMW megáll a cukrászda előtti zebránál. Öreg bácsika ballag át járókerettel a hivatal oldalára. A bömös nem dudál, nem villog, áll szépen, akárha az Isten is oda teremtette volna. Azazhogy nem egészen. A srác elkezdi túráztatni a motort. Nagyon. Nagyon-nagyon. Láthatólag nem tud mit kezdeni a helyzettel, hiszen itt most jó ideig várnia kell, lehet, hogy 15 másodpercig is, ami az ő életében, az ő köbcentijével, az ő lóerőszámával mérve eónoknak tűnik. És bekövetkezik az egyik legszürreálisabb pillanat, ami a mai naphoz köthető. Az öreg, amikor odaér a zebrán a kocsi elé, megáll, leveszi jobbkezét a járókeretről, majd barátságosan, integetve megköszöni, hogy a gyerek átengedte őt. A túráztatás megszűnik, a sofőr kinyúl a lehúzott ablakon, s ő is kiint balkézzel.

(Na, ja! Az ablak eleve le van húzva. Kánikula ide, dögmeleg oda, még jóhogy kikapcsolja az ember azt a légkondit, hiszen sokat leszív a teljesítményből…)

3.

Előttem, az áruház és a háztartási bolt között szintén egy zebra, illetve rögtön kettő is, egymásnak merőlegesen. Autó hajt ki a főútra, balra, nagy ívben, át a zebrán, hogy a főúton rögtön újabb zebrához érkezzen. Nem zavarja, hogy az első zebrán már elindult egy csapatnyi fiatal. Kishíján elüti őket. A fiatalok káromkodnak, az autós pedig megáll a második zebránál, hogy átengedjen egy babakocsit toló anyukát. S hogy a karma ma ide-oda cikázzon, amikor a mellékút zebrájánál megy át a babakocsis anyuka, őt üti el majdnem egy kisteher, s a pont akkor a főutcai zebrához érkező fiatalokat engedi át előzékenyen egy távolsági busz. Meglehetősen sokat közlekedek Debrecenben, ahol ezeket már felkoncolta volna a helyi hatóság. De komolyan! Ott szinte beleverték az autósokba a kötelező illemet. A gyalogos még csak Józsánál tart, de a kocsi már lassít az Egyetem sugárúton.

4.

- A kurva anyádat nem mész már? – üvölt ki közvetlenül a terasz mellett, tőlem alig két méterre egy atlétatrikós manus a Golfjából az előtte vészvillogóval álló Suzukisra, aki nyilván nem jókedvében rakta ki a villogót. Meglepetésemre kiszáll a Suzukiból egy középkorú hölgy, és elindul hátrafelé. Már éppen venném elő a mobilomat, hátha értékes street fight-tal gazdagíthatom az internet trash-szekcióját, amikor az atlétatrikós is kipattan, és megszólal: - Ágikám, szia, nem ismertelek meg ebben a kocsiban! - Szia, Józsi! Múlt héten vettük. Aztán az előbb leállt. Se előre, se hátra. - Hát most sietek sajnos, nem tudom megnézni, mi baja, de ülj be, letollak az útról. – mondja az atlétatrikós, mire a nő beszáll, a trikós pedig tolni kezdi. Kisvárosi happy end, tanulsága nincs, ha csak annyi nem, hogy mindig legyünk felkészültek, melyik ismerősünk épp milyen kocsit vesz magának.

***

Na, jó, azért sokkal több a jó példa, ami azt bizonyítja, hogy közlekedési morálunk, ha nem is gyorsan, de annál lassabban halad a balkánitól a mediterránon át a normális felé. Csak hát… hirtelen jött ez a nagymeleg. Az érzékek tompulnak, a reakcióidő lassul. A kistérségi sportkocsik meg a nagymotorok viszont ilyentájt kelnek ki fészkükből, hogy ezerrel repesszék át a vidék csendjét. Ma van a kulturált közlekedés napja. Nem olyan rossz ám a helyzet. Csak nem olyan jó.

() VBT ()