Pesti Srácok

SZENZÁCIÓ! Karácsony állításával szemben Nyírtass az elmúlt 30 évben többször is szerepelt a híradásokban!

SZENZÁCIÓ! Karácsony állításával szemben Nyírtass az elmúlt 30 évben többször is szerepelt a híradásokban!

Egyik legutóbbi publicisztikámban azzal a veszéllyel foglalkoztam, melynek neve Karácsony Gergely. Aki, ugye, kedves. Ennek okán pedig igenis komoly veszélyt jelent kihívóként. Cikkemben arról is írtam, hogy Főpolgármester Úr milyen megható, már-már könnyekkel teli beszédet tartott szülőfalujában, Nyírtasson, amikor is bejelentette indulását az előválasztáson. A cikkem megjelenését követő napon azonban levelet kaptam.

***

Egy kedves barátom írt nekem, aki – mit ad Isten – Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében lakik, ráadásul tanárember, tehát számos ponton hasonlatos Budapest főpolgármesteréhez. Kivéve talán, hogy a barátom gondolkodik. Ennek okán pedig 24 órán belül tökéletesen cáfolta azon – cikkben szereplő – állításomat, miszerint Karácsony Gergely nem hazudik. Íme, a levél:

*

PestiSracok facebook image

"Tomikám!

Azt, hogy ez az ember nem hazudna, még barokkos túlzással sem lehet mondani. Mert már a beszédében is hazudott. Karácsony Gergely szerint ugyanis Nyírtass az elmúlt 30 évben talán akkor szerepelt először az országos hírekben, amikor Rogán Antal „propagandaminiszter” helikopterrel érkezett oda egy esküvőre. Karácsony ennek kapcsán kitért arra is, hogy a hírről beszámoló Népszabadság az "életével fizetett”. Ebbe az ordas nagy csúsztatásba inkább bele se menjünk. Az azonban már nem ütötte meg Karácsony ingerküszöbét, hogy az ifjú pár azóta el is vált. Remélem, ezt nem írja Rogán számlájára. Viszont itt van ez a fránya „talán”. Hogy talán akkor szerepelt Nyírtass 30 év alatt először a hírekben. Na, akkor lássuk azokat a talánokat!

1.

Talán a 2000-es évek elején-közepén olvashattuk:

2.

Talán 2008-tól volt tele ezzel a padlás:

(Nem épült fel.)

3.

Talán 2014-ben doktorált online a kálium-klorid élettani hatásából az önjelölt biokémikusok egy része, ezt a hírt olvasva:

4.

Talán alig két éve jelent meg a hír erről a pár forintocskáról:

A 2019-es hírt a Google keresője dobta ki, de a korábbiak mind országos horderejű események voltak, több hétig folyt róluk eszmecsere. Egyébként dicséretes, hogy a főpolgármester úr olyan technikai háttérrel látogatott szabolcsi szülőfalujába, ami lehetővé tette, hogy a szerkesztő élő közvetítés közben vágóképeket is elhelyezzen a felvételben, vagy éppen áttűnéssel kövessék egymást a részletek...”

***

Eddig a levél, amelynek egyetlen sorával sem tudok vitatkozni. A vágóképek és az áttűnések bizony sokunknak szemet szúrtak, s azóta is gondolkodunk azon, hogy vajon mi vagyunk-e ilyen maradiak, vagy valóban ennyivel okosabb nálunk Karácsony csapata? Persze, aki négyévente látogat le a falujába, de akkor aztán úgy, mint aki rendszeresen hazajárva minden zegét-zugát ismeri, elképzelhető, hogy olvasmányaiban se fordít különösebb figyelmet mindenféle vicikvacak hírecskének. Pontosan úgy, ahogyan a belvárosi bicikliutak kialakításkor is minden bizonnyal mellőzte a közlekedésmérnökök, vagy az egyszeri autósok bevonását a mestertervbe. És hát azon a fránya Lánchídon is lehet járni még, nincs annak semmi baja…

***

Őszintén és igazán sajnálom, amiért azt írtam Karácsonyról, hogy nem hazudik. Legközelebb nem követem el ezt a hibát!

() VBT ()

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat 2025 május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."