A pápa, aki jön is, meg nem is

Oké. Megértettük. Nagycsütörtök volt. Ilyenkor van a lábmosás szertartása. És hát épp nem volt kéznél más, csak egy csapat migráns. Rendben, felfogtuk. Segíteni kell a menekülőket. És szerinte akkor is, ha éppen ellenőrizhetetlen az identitásuk, s elképzelhető, hogy háborús bűnösként próbálnak menekülni például Irakból, s a magyar menekültszállón véresre verik a szintén iraki őskeresztény menekülteket. De hogy jön is Magyarországra, meg nem is? Akkor részemről inkább ne!
***
Először is nézzük az alaphírt: Ferenc pápa részt vesz a budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson, amelynek ő celebrálja a zárómiséjét szeptember 12-én, így nagyjából három órát tölt az országban, minek utána komótosan átkocsikázik Pozsonyba. És persze kihagyja az udvariassági vizitet az államfőnél és a miniszterelnöknél. Nézzük most az érintett személyeket!
A pápa:

A pápa nemrégiben a következő beszédet mondta az eucharisztikus kongresszusról:
„Budapesten tartják az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. Az eucharisztikus kongresszusok több mint egy évszázad óta arra emlékeztetnek bennünket, hogy az eucharisztia áll az Egyház életének középpontjában. A következő kongresszus témája: „Minden forrásom belőled fakad” (Zsolt 87,7). Imádkozzunk, „hogy a budapesti eucharisztikus esemény megújulási folyamatokat indítson el a keresztény közösségekben”
A pápa ebben a beszédében azt mondja, hogy a bűnbocsánat szentségének felvétele után bűneitől megtisztult keresztény ember a szentáldozás szentségének felvételével koronázza meg hitét. Azt is mondja továbbá, hogy a világ keresztény közösségeinek meg kell újulniuk.
*
A magyar közjogi méltóságok:
A katolikus Áder János és a református hitét rendszeresen gyakorló Orbán Viktor mindketten keresztények/keresztyének, akiknek az ökumené jegyében az eucharisztia igen sokat jelent, igaz lényegi különbséggel: a katolikusok az átváltoztatás utáni szentáldozás során magukhoz veszik Jézus Krisztus valóságos testét és valóságos vérét a kenyér és a bor színében, a reformátusok pedig az úrvacsora alkalmával megemlékeznek az utolsó vacsoráról. Emellett mindketten a keresztény-konzervatív kormánykoalíció tagjai, mely koalíció sosem feledkezik megemlíteni a hit fontosságát, s a hívő ember felelősségét.
***
Miután ezeket tisztáztuk, nézzük a protokolláris relációkat:
1
: A római pápa nemcsak Róma püspöke, Szent Péter utóda, s ezáltal Krisztus földi helytartója, hanem Vatikán állam államfője is. Ebbéli minőségében tehát nemhogy elvárható, hanem egyenesen kötelező találkoznia annak az országnak a vezetőivel, amely országba ellátogat.
2
: Amennyiben a meglátogatandó ország vezetői keresztények, a kötelessége még nyilvánvalóbb.
3
: Ám ha ez sem lenne elég,
Szent II. János Pál pápa
2004-ben az egyik legmagasabb egyházi kitüntetést, a
Nagy Szent Gergely Rend nagykeresztjét
adományozta
Orbán Viktornak
. A pápának illik találkoznia a Nagy Szent Gergely Rend nagykeresztjének viselőjével. S ha netán ez is kevésnek bizonyulna, nézzünk most egy olyan okot, ami bizonyára rengeteg liberálisnál ki fogja csapni a biztosítékot.
4
: Magyarország kormánya – Orbán Viktor vezetésével – elhatározta, hogy megállítja a Közel-Keletről hazánkon át Nyugat-Európába vonulni kívánó migránsáradatot. Ugyanúgy ellene volt annak a kvótának is, amelyet az EU akart ránk kényszeríteni.
(E tettek egyáltalán nem iszlámellenes cselekedetek. Hazánkban számos muszlim közösség létezik, s tagjai Magyarország értékes polgárai. Ők egytől egyik a hivatalos kapukon érkeztek. Akár kereskedelmi céllal, akár menekülőként telepedtek le nálunk. Számukkal azonban nem befolyásolják hazánk belső egyensúlyát.)
Ezeket az érdemeket egy normálisabb kor normálisabb pápája
„Európa pajzsa”
, vagy
„A hit védelmezője”
címek adományozásával honorálta volna, s mindenképpen találkozni szeretett volna ezekkel az államférfiakkal, ha országunkba látogat.
***
Jorge Mario Bergoglio sokadszorra bizonyította be, hogy egy pápa bármennyit beszélhet megújulásról és szeretetről, akármennyit papolhat toleranciáról és jóságról; ha cselekedeteivel szembeköpi azt a vallást, aminek földi vezetője, valójában a sátán munkáját végzi.
() VBT ()
Kiemelt kép: MTI/EPA