Márai Sándor emlékére
„Jobb", "Bal" csak ott van, ahol "Közép" van. Az Univerzumban nincs jobb és bal, mert nincs közép: minden pont egyszerre központ és a végtelenbe vegyülő periférikus egység.”
(Márai Sándor - Kassa, 1900. április 11. – San Diego, 1989. február 21.)
***
Amikor hajlandóak leszünk ezt megérteni, akkor egyszerre visszamenőlegesen is megértünk majd mindent. Amikor hajlandóak leszünk elfogadni, hogy minden mindennel összefügg, akkor hirtelen elkezdjük majd a dolgokat a maguk komplexitásában szemlélni. És rá fogunk jönni arra, hogy az a fajta társadalmi atomrobbanás, amit teljesen érthetetlenül és felháborító módon a mai napig rendszerváltásnak hívunk, s amelynek otromba véghezvitele minden gondolkodót a mai napig tehetetlen dühvel tölt el, iszonyatos genocídiumot okozott. Detonációja jobb-, és baloldalra lökte az embereket, s velük együtt a vélt vagy valós ideáikat is, ki tudja, hány évtizedre meghatározva ezzel egymáshoz való viszonyainkat. Baloldalra kerültek a komcsik, jobboldalra a nácik. Az előbbiek sikeresen mentették át a pártvagyont, az utóbbiaknak pedig idejük sem volt egzisztenciát teremteniük. Magyarország a szocialista milliárdosok és a polgári konzervatív éhenkórászok országává vált. Ilyen kondíciókkal kezdett neki ez a két csoportosulás az első „szabad” kormányzásnak. A detonáció epicentrumában pedig a „középnek” még az árnyéka is a járda betonjába olvadt. Tévedünk, ha azt hisszük, hogy ez a bizonyos megsemmisült közép a mostanság feléledni látszó XXI. századi középhez volt hasonlatos. Ennek az ős-, vagy inkább protoközépnek az éppen csírát bontani készülő magja magában hordozta a valódi jobboldali szemléletet épp úgy, mint a valódi baloldali értékrend ismérveit. Ez a közép egyszerre volt liberális és demokrata, ősi hagyományainkat tisztelő és progresszív. Pontosan ezért kellett pusztulnia. Pontosan azért történt épp ott ez a bizonyos elemi erejű robbanás. Mert az egypólusú, közérthető, könnyen beazonosítható ideák mellé sokkalta könnyebb támogatói bázist rendelni, mint a kevert eszmeáramlatok mögé.
***
Melyik erős és domináns férfi ne gondolná azt magáról néhanapján, hogy tehetetlen, szeretetre vágyó, gyenge gyermek? És melyik gyönyörű nő ne kívánná azt, hogy egyszer végre valaki az eszéért, rátermettségéért szeresse? Mégis, a külvilág felé legtöbbször mindegyikük a maga jól bevált módszereivel apellál. Az erős férfi az izomtömegével, a gyönyörű nő a szépségével. Így van ez a politikában is. Annál is inkább nem, mert a rendszerváltás detonációjának hullámai olyan utórezgéseket keltettek mind nyugaton, mind pedig keleten, amely rezgések okozta változások prognosztizálása talán csak a legszélesebb látókörű szociológusok íróasztalfióknak írt tanulmányaiban lelhető fel. Az egyik térfélen nagy, büszke nemzetek hódoltak be a Frank Herbert tollára kívánkozó Ligának, míg a másik felekezetnél olyasfajta középre zárás indult meg, amely lehetetlenné tette az érdemi kooperációt. Mi, magyarok pedig, Európa (s kicsit talán a nagyvilág) gyújtópontjában, akiknél egyik epicentrum tetejére került a másik, arra a harmadik, negyedik, sokadik, a folyamatos belső csatározásoknak köszönhetően úgy maradtunk életben, úgy nem sodródtunk el markánsan egyik irányba sem, hogy egymást szorosan fogjuk. Csakhogy ez a fogás nem baráti ölelés, hanem fojtogatás. És ha ez így folytatódik, akkor abba mind belefulladunk.
***
Hogy ez ne így legyen, nekünk, a rendszerváltás sugárfertőzöttjeinek, ideje lenne elengedi egymást. Aztán jobbról is, balról is telehordanunk a közepet, s megtöltenünk megmaradt emberségünkkel azt a mindannyiunkat fenyegető, egyre mélyülő krátert, melyet úgy hívunk, társadalmi szakadék. Leegyszerűsítve: Ideje lenne végre abbahagynunk az azon való nosztalgiázást, hogy ki milyen volt régen, és hogyan nézett ki akkor a hazánk. Ideje lenne végre azzal foglalkoznunk, hogy milyenek akarunk lenni a jövőben, és hogyan képzeljük el nemzetünk jövőjét. És bármilyen furcsa, ezt akár most, a kampány közepén is elkezdhetnénk. Sőt, tán épp most lenne ennek az ideje.
Mert, ahogy Márai írta: „Jobb", "Bal" csak ott van, ahol "Közép" van.”
() VBT ()
Kiemelt kép: WE LOVE BUDAPEST
