Pesti Srácok

TilosaZé!

TilosaZé!

Az Új Szó nevű szlovákiai napilap, majd a Vadhajtások is megírta annak jilemnicei városi képviselőnek a kálváriáját, aki politikai karrierjének bukását barátnője nevének köszönheti. Igen, már ilyen is van. És ez az őrület egyre terjed. Ahogy a normalitás lassan végóráit kezdi élni, úgy erősödik, úgy dúl egyre inkább a fékevesztett őrület. És van egy rossz hírem: Európa „műveltebb” felén már egyenesen kötelező behódolni neki.

***

Bronislav Kalvoda, a cseh SPD párt egyik képviselője és libereci elnöke, valamint Jilemnice város képviselője óriásit hibázott, amikor beleszeretett barátnőjébe Zuzanába. Igaz, akkoriban még nem dúlt az orosz-ukrán háború, de azért ez a szerencsétlen gondolkodhatott volna néhány lépéssel előre is. Így történt, hogy Bronislav húsvét szent ünnepén húsz darab szendvicset készített. A szendvicsekre pedig paprikából nagy Z betűket formált, hogy ezzel kedveskedjen a Z betű szimbolizálta Zuzanának.

*

PestiSracok facebook image

*

Ellenlábasai természetesen (?) oroszpárti szimbólumnak vették a betűjelet, s a háborús uszítást sietve jelentették a hatóságnak. Nem vicc! Rendőrségi nyomozás lett az ügyből, melynek végén a helyi bűnüldöző szervek elégségesnek tekintették a képviselő magyarázatát. Nem így Jilemnice tévedhetetlen városatyái, akik a példátlan provokációt statáriális megtorlással díjazták: Bronislavot azonnali hatállyal eltávolították a közlekedési és közrendvédelmi bizottsági elnöki tisztségéből. A város polgármestere így kommentálta a tanács döntését:

***

Nosza, akkor nézzük meg

Kalvoda úr Facebook-oldalát!

Az első, ami szembetűnik, hogy sem nem karlendít, mint Z. Kárpát Dániel magyar ellenzéki országgyűlési képviselő (Nabazmeg, Z… Remélem, nem lesz belőle bajom…), se listázni nem akar, mint Gyöngyösi Márton magyar ellenzéki EP-képviselő. Sőt igazából semmiféle eszmei rokonságot nem mutat posztjai tartalmát tekintve a fent említett két honatyával. Ír viszont Julia Mendelovának, az ukrán elnöki hivatal korábbi sajtófőnökének Twitter-bejegyzéséről, ahol a sajtófőnök összeégett arcú ukrán tűzoltókról posztolt. Róluk persze később kiderült, hogy ausztrálok, és egy erdőtűzben égtek meg, így a tweetet el is távolították. Megjelentet egy TikTok videót, aminek témája, hogy a világ mélyen hallgatott, amikor Szíria és Líbia keveredett háborúba, ellenben Ukrajna mellett mindenki kiáll, sőt ki kell állnia, ha akarja, ha nem. Elmondható tehát, hogy Kalvoda úr nem annyira viseli szívén azt az egyre átlátszóbb folyamatot, amikor a kétpólusú világrend képviselői egymást túllicitálva akarnak az igazság bajnokává válni, s ennek eléréséért a hírhamisítástól sem riadnak vissza. Még azt is megkockáztatom, hogy Kalvoda úr ellenlábasainak kritikája valós alapokon nyugszik, s azoknak a bizonyos szendvicseknek az elkészülténél jóval korában kiötlésre került a barátnő keresztnevével alátámasztott, büntetőjogi értelemben támadhatatlan fedősztori. Csak hát…

***

Csak hát van ugye, ez a szép angolszász kifejezés, a cancel culture, ami nem mást jelent, mint hogy az egységes földi társadalomnak (wtf?) gondolkodás és kérdés nélkül azonnal ki kell törölnie még az emlékét is a kollektív tudatból annak a személynek, népcsoportnak, politikai tömörülésnek vagy országnak, amelyik nem illeszkedik szorosan az össz-akarat diktálta normarendszerbe. Leegyszerűsítve: A szabad véleménynyilvánítás demokratikus joga csak annak jár, aki a többségi véleményről nyilvánít azzal egybehangzó véleményt. Ha ez egyeseknek netán furcsa lenne első olvasatra, gondolkodjunk el azon, hogy Adolf Hitlernek meglehetősen nagyszámú rajongótábora volt az Amerikai Egyesült Államokban. Pontosan Pearl Harborig, amikor is halálos ellenséggé vált, Amerika pedig koncentrációs táborokba zárta japán származású amerikai állampolgárait. Félreértés ne essék, ez itt nem egy oroszbarát írás. Ukránbarát pedig már csak azért sem, mert háború ide, háború oda, nehezen tudnám elfelejteni nekik azt a sok kegyetlenséget, amit kárpátaljai testvéreinkkel szemben elkövettek. Egyetlen háborús fél álláspontját sem tudom képviselni, vagy elviekben támogatni, hiszen meglévő tudásom – a mindkét részről érkező folyamatos dezinformációk miatt – nem elegendő annak eldöntésére, hogy ki a „jó”, és ki a „rossz”. Elegendőnek tartom tehát annak elvi képviseletét, hogy maga a háború az, ami rossz és elítélendő.

***

A művelt nyugat viszont döntött: az oroszok a rosszak, az ukránok a jók. Tehát azt az Oroszországot, amelyiktől az egész nyugat energetikailag függésben van, azt az Oroszországot, amelyiket fennállása óta soha senki nem tudott legyőzni vagy elfoglalni, egész egyszerűen végképp el kell törölni. Lehetőleg úgy, hogy még a történelemkönyvekben is csak néhány lapszéli jegyzet tartalmazza a nevét. E folyamat egyik, ha nem a legfontosabb mérföldköve a Z betű általános világbetiltása. Szóval kedves barátaim… összetereltek minket szépen erre a jó helyre, ahol dübörög a zene és olcsók a felesek, a csapolt sör pedig mindig hideg. Nagy szabadság van itt, amíg a Nagyszabad Nagyakaratért lázadsz! Amúgy pedig pofa befog, hiszen Európa Már Nem Kiadó!

Üdv a TilosaZében!

() VBT ()

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.