Pesti Srácok

Verhofstadt közölte: a magyaroknak az Európai Unióban kell maradniuk

Verhofstadt közölte: a magyaroknak az Európai Unióban kell maradniuk

Guy Verhofstadt szerint a „birodalmak korában” élünk, ahol világszinten még Németország is kicsi. Az Európai Unió és az európai kontinens együtt lehet képes lehet arra, hogy felvegye a versenyt Kínával, az USA-val, Indiával és a Krím 2014-es elfoglalása óta birodalommá válni akaró Oroszországgal. „Vissza kell szereznünk az európai szuverenitást” – jelentette ki a belga EP-képviselő Budapesten.

Az ALDE korábbi frakcióvezetője, Belgium volt miniszterelnöke volt a Momentum pénteki budapesti konferenciájának sztárvendége, aki egyebek mellett arról beszélt, hogy vissza kell szerezni az európai szuverenitást, majd arra reagált, hogy Orbán Viktor múlt héten Hitler birodalomépítő törekvéséhez hasonlította az Európai Uniót. Verhofstadt szerint ez volt az egyik legbotrányosabb hasonlat, amit valaha hallott, az európai projekt lényege pont az, hogy békét teremtsen a kontinensen sok évszázad vérontása után - írja a Telex. A lap beszámolójából kiderül, hogy Verhofstadt arról is beszélt, hogy azok az államok sosem jártak jól, amelyek az EU perifériájára szorultak: recesszió, infláció követi az EU-tól való távolodást. Megtanulták ezt a britek is Verhofstadt szerint, akik „a népszavazás óta rájöttek, hogy hülyék voltak”. Magyarországnak is az EU-ban kell maradnia, legalább a jelentős részben befagyasztott uniós támogatások egy részét fel kellene szabadítani, amit a polgároknak, civileknek és Budapestnek kellene adni, hogy megmutassák, „nem Európa a probléma, hanem Orbán” - fogalmazott.

A közös hadseregről beszélő magyar miniszterelnökhöz hasonlóan szerinte saját védelmi közösségre lenne szükség. Az uniós országok nem hatékonyan költik el az erre fordított pénzeket, „ez most a legnagyobb pazarlás”, mert még a kisebb költségvetéshez képest is arányosan kevesebbre képesek, mint például az Egyesült Államok.

Donáth szerint a visegrádi négyek olyanok, mintha már csak hárman lennének

Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője azt mondta a konferencián, Magyarországnak vissza kell szereznie a rendszerváltáskor megszerzett diplomáciai befolyását, és

Hozzátette: nagyobb integrációra van szükség olyan területeken, mint a külpolitika és hadsereg, az energiabiztonság, a zöld átállás, az európai jólét biztosítása, valamint az oktatás és az egészségügy európai szintű finanszírozása. Arról is beszélt, hogy nemzeti önállóságot vár ugyanakkor a nemzetállamok kultúrája és életmódja tekintetében. Ami nem érinti közvetlenül az európaiak jólétét, ott teret kell hagyni a tagállamoknak. „Attól Európa Európa, hogy sokszínű, soknyelvű, soknemzetiségű. Hogy hagyományait, történelmét, kultúráját tekintve heterogén szövetség. Ezért

– fogalmazott a Momentum EP-képviselője. Szavai szerint nem kell mindent kritikátlanul elfogadnunk Nyugatról, és túlzott német függésben vagyunk, ami elhibázott lépés volt: „nem azt mondom, hogy ne ápoljuk szoros kapcsolatot” a német gazdasággal, de a berlini kormány rengeteg hibát követett el, ezért többfelé nyitottnak kell maradni. Szerinte a visegrádi négyek olyanok, mintha csak hárman lennének Magyarország nélkül, már a lengyel szövetségesek sem tartanak ki, pedig mi sem lenne fontosabb a hasonló érdekű régiós országok együttműködésénél.

Forrás: Telex.hu
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.