Pesti Srácok

Vérszagra gyűl az éji vad: Nekiesett Merkelnek a szerecsenmosdató, megvásárolt német sajtó

Vérszagra gyűl az éji vad: Nekiesett Merkelnek a szerecsenmosdató, megvásárolt német sajtó

Szokatlanul hevesen bírálja Angela Merkel német kancellárt az eddig a politikus tenyeréből evő, Merkelt mindig óvó és védő, őt mosdató és kiszolgáló német sajtó; persze még mindig vannak olyan orgánumok, amelyek továbbra is hálásak Merkelnek, amiért a willkommenskultur és a "wir schaffen das" jegyében Németországra szabadított több, mint másfélmillió migránst. Merkel mai bejelentése után, miszerint a kancellár nem méretteti meg magát a CDU decemberi tisztújításán és lemond a pártelnöki posztról, már a német sajtó sem olyan kesztyűs kezű Merkellel. A legtöbb orgánum zűrzavarról, káoszról és veszélyekről ír, a Spiegel azonban már a kancellári székből is elmozdítaná Angela Merkelt.

Kétség kívül a Spiegel most a legkeményebb, amely egyenesen arról ír a Vége című publicisztikájában, hogy a pártelnökség feladása után Merkel nem maradhat sokáig kancellár, sőt, azt is odaszúrja a német vezetőnek, hogy aki fél az új választástól, az újraválasztástól, az fél a demokráciától is.

"Angela Merkel végre megértette. Mínusz tíz százalék Bajorországban, tizenegy Hessenben. Minden összetört, semmi sem maradt. Merkel pótolhatatlannak tartotta magát, de nem az" - írja a Spiegel, amely a Schulz-féle kormánykoalíciót is bírálja és Merkel szemére hányja. A Spiegel szerint Merkel bukni fog.

"Most el fog bukni. A bukás persze nem szégyen a demokráciában, de keserű egy olyan nő számára, akinek mindig, minden az önrendelkezésről szólt. Eközben Brazíliában egy fasiszta nyer választást, Isztambulban újságírót öltek meg egy olyan ország konzulátusán, amely brutális háborút folytat Jemenben és továbbra is fegyvereket vásárol Németországtól. A Nyugat eddig a megfelelő válaszokról szólt. Az Egyesült Államok elnöke új intézkedést jelentett be a nukleáris fegyverekre, az elnök ellenfelei pedig csőbombát találtak a postaládájukban. Zsinagógában zsidókat lőnek agyon. A Nyugatnak vége, a Nyugat elbukott. Barack Obama volt az utolsó elnöke" - zárja a Spiegel.de a véleménycikkét.

PestiSracok facebook image

A német sajtót lapozgatva érdekes, hogy a migránsok beengedését, a migránssimogatást, a willkommenskulturt egyelőre senki nem rója fel Merkelnek, pedig egyértelműen ott kezdődött Merkel veszte.

A német kancellár hétfői sajtótájékoztatóján azt is elmondta, hogy a következő törvényhozási ciklusban szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselőként sem kíván dolgozni, és más politikai tisztséget sem vállal. Kiemelte, hogy a 18. éve tartó pártelnöki munkásságának befejezéséről szóló döntés szakítás eddigi meggyőződésével, amely szerint a kancellári és a CDU-elnöki tisztség összetartozik. Ez a szakítás "merész és kockázatos" - mondta, kifejtve, hogy módosított meggyőződése szerint a két tisztséget korlátozott időre mégiscsak szét lehet választani. Ez pedig lehetővé vált azáltal, hogy belátható időn belül lezárja politikai pályafutását.

Hangsúlyozta, hogy pártelnöki és kancellári tisztségéből adódóan személyesen felelős a választási eredményért. Mint mondta, az általa vezetett szövetségi kormány "elfogadhatatlan képet mutat magáról". Ezt nem lehet elhibázott kommunikációval magyarázni, sokkal többről van szó, egy nem megfelelő "munkakultúráról" - mondta Angela Merkel, hozzátéve, hogy mostantól a szövetségi kormány teljesítményének javítására, a "jó kormányzás" helyreállítására összepontosítja erejét. A liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) vezetője is a kancellári tisztségből való távozásra szólította fel Angela Merkelt. Christian Lindner szerint a pártelnöki pozícióból való távozással "Merkel asszony nem arról a tisztségéről mond le, amelyikről kellene".

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.