Pesti Srácok

Vészcsengő is lehet a választók számára Timmermans jó szereplése Hollandiában

Vészcsengő is lehet a választók számára Timmermans jó szereplése Hollandiában

Timmermansék Munkáspártja nyerhette az EP-választást Hollandiában, megelőzve Mark Rutte jobboldali-liberális kormánypártját és Thierry Baudet új jobboldali pártját. A baloldal persze örül: a haladók már maguk előtt látják a Salvini és Orbán Viktor fölött aratott diadalt, Timmermansék győzelme azonban éppen ellenkező hatással is lehet az EP-választás kimenetelére – erről Törcsi Péter, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója beszélt a PestiSrácok.hu-nak. A szakértő kiemelte: Hollandia mindig is egy liberális társadalom volt, illetve az ország politikai térképe is jóval széttöredezettebb, mint a kontinens más országaiban.

– fejtette ki Törcsi Péter. Az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója portálunknak elmondta: Hollandiában nem volt egységben az erő, hiszen két bevándorlásellenes párt is küzdött a szavazatokért, ez pedig rombolta a külön-külön induló pártok esélyeit. A Fórum a Demokráciáért (FvD) tizenegy százalékos támogatottsággal például a negyedik helyre került, és rengeteg szavazót csábított el Geert Wilders pártjától.

Törcsi Péter, az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója.
PestiSracok facebook image

– mondta Törcsi. A szakértő kifejtette: az eredmény már csak azért sem meglepő, mert Hollandia hagyományosan az egyik legliberálisabb ország Európában; ők voltak azok, akik az elsők között vezették be a homoszexuális házasságot, legalizálták a marihuánát, sőt, az eutanázia is náluk van a leglazábban szabályozva.

– tette hozzá. Törcsi szerint Timmermans azért szerepelt jól Hollandiában, mert esetében egy karizmatikus, nyelveket beszélő, éles eszű politikusról beszélhetünk, aki maximálisan kihasználta a szereplési lehetőségeket. Olyan nyelveken vitázott - például angolul, illetve németül -, amelyek a hollandok számára érthetőek.

– fejtette ki.

Fotó: MTI/Mónus Márton

Törcsi nem gondolja, hogy ez az eredmény nagyban befolyásolja az eredményt, hiszen állítása szerint “nagy meglepetésnek” kellene történni, hogy Olaszországban például Matteo Salvini ne nyerje meg a választást.

– magyarázta.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.