A Gyurcsány-Demszky korszak lezárulta után senki sem gondolta volna, hogy a baloldal ismét szabadrablás tárgyává tehet olyan alapvető dolgokat, mint az ivóvízbázis. 2019 után azonban több kerületben is visszatértek Gyurcsány Ferenc emberei, akik magukkal hozták a Bajnai Gordon-féle “üzleti köröket is”. Ez történt Újpesten is, ahol ezúttal egy olyan projektre bólintott rá a “zöld” városvezetés, élén Trippon Norberttel és Déri Tiborral, amely az egész főváros ivóvízbázisát fenyegeti.
Újpesten tovább pörög a Gyurcsány-módszer. Trippon Norbert bármit megtesz a hatalomért: DK-közeli vállalkozókat százmilliós megbízásokhoz juttatnak, 220 lakásos társasház építését biztosítanák Bajnai üzlettársának, gyanús szolgálati lakásokkal fizetik ki egymást. És miközben a környezetvédelemre hivatkozva elgáncsolták a Magyar Íjász Szövetség építkezését, addig a főváros ivóvízkészletét veszélyeztető 100 lakásos társasháznak is zöld utat adtak. Az Origo korábban arról írt, az egykori Dobó laktanya társasházzá alakítását úgy engedélyezte a baloldali városvezetés, hogy az sérti a saját Kerületi Építési Szabályzatukat is, de ami nagyobb probléma, hogy a lakásokhoz szükséges 120 új parkoló létesítése a dunai ivóvízbázison kerülne kiépítésre, amit fokozattan veszélyes és tilos.
A szabályozás világos: új parkolókat a már meglévő, szilárd burkolaton lehet kialakítani, újat nem lehet létrehozni, mélygarázsról pedig szó sem lehet. A kivitelező cég az önkormányzatnak készített tervében azt állítja, hogy a régi, működő laktanya használatához kapcsolódó parkolók helyén és az épületek közötti szilárd közlekedési területen alakítják ki az új parkolókat.
peppermint 🌶️
2024-04-30 at 12:14
Ezek akkor zöldek, amikor piros hó esik.
Uncle Ment
2024-04-30 at 12:13
Nekem semmi bajom a “propagandával”,
de azért ez a cikk minden tekintetben
nívótlan.
Mandula
2024-04-30 at 11:55
Akkor érdemes rájuk szavazni ismét bolsikák, libbantak,benneteket is simán felveszne a beáldozhatók listájára ha érdekeik úgy kívánja.
Theo
2024-04-30 at 10:24
Már csak az a kérdés, hogy minek ennyi új lakópark, ha egyre fogy a népesség.
És persze parkolohazat is lehetne építeni, ha nem lenne minden befektető ennyire spúr.
Borzalmasan ezek az új házak, szűkös levegőtlen, ablak nélküli folyosók, szánalmas belmagasság, igénytelen tervezés. Sók helyen karnyújtásnyira a szemközti ötven erkély. Pfuj.