A baloldal finom ügyeskedéseihez méltatlan, átlátszó trükkel, vagy egyszerűen nemtörődömséggel sikerült mintegy 50 millió forinttal megkárosítania V. Naszályi Mártának, az I. kerület párbeszédes polgármesterének saját önkormányzatát. Böröcz László, a kormánypártok budavári polgármesterjelöltje kedd délutáni sajtótájékoztatóján lerántotta a leplet a baloldal újabb pénzeltüntető trükkjéről.
Amíg tartott a baloldali többség, tartott a trükközés az I. kerületben. V. Naszályi egy jogszabályi kiskkaput kihasználva egy éven keresztül hosszabbítgatta egy kerületi üzlethelyiség alulárazott bérleti szerződését, amelynek értelmében mindössze 800 ezer forintért adtak ki egy, az ország legforgalmasabb turisztikai területén fekvő helyiséget. A terület forgalma, valamint az azt bérlő cég haszna alapján ez igencsak szerény árszabás, így érthetetlen, hogy a szerződés lejártát követően miért nem írt ki az önkormányzat új pályázatot.
Végül miután a kerületben a baloldal elvesztette többségét a kerületben, a testület új pályázat kiírásáról döntött, amelynek eredményeképpen ugyanaz a vállalkozás nyert – ezúttal havi 5,5 millió forintos ajánlattal. Vagyis úgy tűnik, ennyiért is megérte volna bérelni a cégnek, amely egyébként a tavalyi évben 300 millió forint feletti adózott eredménnyel zárt. Az egy éven keresztül áron alul bérelt helyiség után befolyó díj, illetve az új bérleti díj közötti különbség több mint évi 50 millió forint, amely így elmaradt haszonként jelentkezett a Budavári Önkormányzatnál.
Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
púpos pityu
2024-05-17 at 14:53
Ki választja és választotta a kis hörcsög 🐹 öt??? Korruptak és buták ezek a ballibsik. Nemszabad hagyni hogy a Ruszfurmot tönkre tegyék!
De ha megint Karácsonyt választják akkor az összes ballibsit a dili házba!!
Hórukk
2024-05-08 at 18:41
Filmsztár még lehet belőle ,de ehhez nem jár mentelmi jog.Ha Sztalin életéről valaki filmet forgatna ,az övénél kifejezőbb arcot nem találnak a kommunista hitványság és gonoszság ábrázolásához
füredi46
2024-05-08 at 16:01
No, és tettek már feljelentést hűtlen kezelés miatt, ismeretlen tettes ellen…?
füredi46
2024-05-08 at 15:59
No, és ha a polgármester néni zsebébe vándorolt az az 50 milliócska…? Mert olyan lelkesen hosszabbítgatta meg a nevetséges összegű bérleti szerződést. Mintha ilyesféle trükköt akart volna lejátszani a Ruszwurm cukrászdát illetően is. Egyébként azt öt éve fel nem bírom fogni, hogyan kerülhetett a budavári önkormányzat élére ez a jól táplált nénike. Elment 2019-ben a I. kerületiek esze?
Theo
2024-05-08 at 14:50
Amennyivel többel!
Vízöntő
2024-05-08 at 11:29
Ez a simlis tájépítésznő egy interjúban mesélte hogyan segítették egymást Csárdi zöldségessel. Piszokul várhatja Vitézy és az LMP meg a saját győzelmét, hogy a börtön helyett tovább fosztogathasson.
Ungarn über alles !
2024-05-08 at 09:56
ugyan má’ ! nyomorult 50 milla miatt hőbörögni mire jó ?
a DebilKutyák már naponta kerülnek ennyibe a Fővárosnak !
matrix
2024-05-08 at 09:12
Nyilt titok a parazita kommunista soha nem lop csak a nép nevében privát birtokba vesz !
Ès ez teljes mértékben megértessel támogatott elfogadott “kormányváltó” értékek !
kulfoldrol
2024-05-08 at 08:49
Nem csak a komcsikkal Van baj, hanem a jogszabalyozassal hogy az ilyen sikkasztok nem ulnek mar reg bortonben, peldak….Van eleg! Ezert folytatjak a lopast es markugba rohognek.
oshon
2024-05-08 at 08:31
Igy loptak a Lanchiddal is … nem volt jo az amit Tarlos szerzodtetett , jo munkat olcsobban , sokkal olcsobban , hanem uj megbizast irtak ala 5,5 mld forintal dragabbat es feluletes munkalattal … igy lett a Lanchid egyszeruen “csak” lefestve sokkal tobb penzert … persze az alagut es mellekletek szoban sem kerultek ! Na ilyenkor ezeknek a tetveknek a tamogatoiktol is kene beszedni a kart – fujjj !
na4
2024-05-08 at 08:21
A bérlő cég pedig rendesen tejelt a komcsiknak. Elkaszálni a komcsi mocskokat 👎
Nahát
2024-05-08 at 07:05
A kommunistákkal az a baj, hogy előbb-utóbb mindig kifogynak a mások pénzéből. Ha sikerül megszabadulni V.Naszájitól, majd a kormány megint konszolidálhatja a kerületet, de azt hiszem, ez érvényes az összes baloldali vezetésű önkormányzatra. Négy évvel ezelőtt ugyanez volt. A harmadik kerületet Bús Balázs 30 milliárd tartalékkal hagyta ott Kiss Lászlónak. Mára már sehol a pénz, sőt eladósodott a kerület, és amit lehetett, eladtak. Vajon Budapestnek mekkora adósságot csinált Karácsony? Ezt is nyilvánosságra kell hozni!