Pesti Srácok

A szavahihetőség próbatétele – Mihez kezd a „Tiszták koalíciója” a Városháza eladásának ügyével?

null

„Nem csupán az Orbán-kormányhoz köthető korrupció ellen üzenünk hadat.” „A törvénytelenségek egyik oldalon sem fogadhatók el!”, „Egyik politikai oldal ügyei sem maradhatnak következmények nélkül”, „Győzelmünk esetén a 2010 előtti kormányok által elkövetett visszaéléseket is ki fogjuk vizsgálni!” Íme, néhány jól csengő mondat Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt és leendő korrupcióminisztere, Hadházy Ákos közelmúltbeli megnyilatkozásaiból. Hála a napokban kipattant Városháza-eladási ügynek, itt a ragyogó alkalom, hogy bizonyítsák: nem csupán hatalomra törekvő, szánni való hangemberek, hanem valóban a becsületesség és a „tiszta közélet” zászlóvivői.

Bizonyára mindenki hallott arról a hírről, miszerint a Főváros suttyomban el akarja adni a Városháza épületét, amely a legértékesebb budapesti épületek közé tartozik. A dologban elsősorban nem az a meglepő, hogy ilyesmi felmerül, hiszen 2019 óta ismét balliberális vezetése van a fővárosnak. Azt pedig már megszokhattuk, hogy a balliberálisok hatalomra kerülése – akár helyben, akár országos viszonylatban nézzük – egyet jelent az értékek elkótyavetyélésével, a mutyizással és azzal, hogy regnálásuk végére általában nem marad mozdítható érték, mert mindent gátlástalanul felélnek, eladnak és/vagy külföldi kézre játszanak.

Önmagában tehát semmi meglepetés nincs a „Városháza-gate” kapcsán, sőt mondhatjuk azt, hogy csak a szokásos forgatókönyv zajlik. 2019-ben átvették helyi szinten a hatalmat, minden létező posztot megszálltak a pártapparatcsikok, valósággal ellepve a Fővárost és a hozzá tartozó intézményeket. A legmegdöbbentőbb talán Karácsony több mint ötven(!) tanácsadója volt, valamint az, hogy azt a Draskovics Tibort tették meg a BKV Zrt. egyik csúcsvezetőjének, aki korábbi pozícióiból adódóan vélhetően úgy harminc éve utazhatott utoljára BKV-val…

A budapesti Városháza a főváros egyik legpatinásabb, legértékesebb épülete. Az lett volna a meglepetés, ha a balliberális városvezetés nem akarta volna pénzzé tenni... Fotó: MTVA/Róka László
A budapesti Városháza a főváros egyik legpatinásabb, legértékesebb épülete. Az lett volna a meglepetés, ha a balliberális városvezetés nem akarta volna pénzzé tenni... Fotó: MTVA/Róka László
PestiSracok facebook image

Van azonban valami, ami miatt most mégis rendkívüli érdeklődéssel várhatjuk az ügy további folyását. Nem sokkal a Városháza-ügy kipattanása előtt ugyanis megtudhattuk, hogy végre valahára létrejött a „Tiszták koalíciója”, amelyben kizárólag a becsületesség, a tisztesség és a korrupcióellenesség mellett végsőkig elkötelezett pártok és politikusok kaptak helyet. Ami ennél is nagyobb öröm, hogy bár a szerintük tisztátalan kormány leváltása érdekében hozták létre szövetségüket, többször is kiemelték, hogy számukra a korrupciónak, a mutyiknak nincs színe, azok politikai oldaltól függetlenül maximálisan üldözendők.

Látva a „Városháza-gate” egyre jobban terebélyesedő hullámait, és leágazásait, nagy megnyugvást jelenthet számunkra a „Tiszták Koalíciójának” létrejötte. Őszinte reménnyel hisszük, hogy Márki-Zay Péter, a tiszta miniszterelnök-jelölt és első számú tisztaság-támasza, Hadházy Ákos leendő korrupcióellenes miniszter úr csak azért hallgat feltűnően mélyen a kipattant ügyben, mert minden energiájukat a bizonyítékok gyűjtésére fordítják.

Hála a kitűnő kapcsolatnak, Márki-Zay Péternek (balra) ezúttal nem lesz nehéz dolga, hogy minden információt beszerezzen a Városháza eladásának ügyéről. Fotó: Horváth Péter Gyula
Hála a kitűnő kapcsolatnak, Márki-Zay Péternek (balra) ezúttal nem lesz nehéz dolga, hogy minden információt beszerezzen a Városháza eladásának ügyéről. Fotó: Horváth Péter Gyula

Abban is reménykedünk, hogy rögtön kiállnak a széleskörű nyilvánosság elé, amikor a teljes képet elénk tudják tárni, különös hangsúlyt fektetve természetesen a Városháza-gate kapcsán gyanúba került cégek teljes kapcsolati hálóival, az ügyletben felmerült személyek és cégeik összefonódásaival, illetve esetlegesen más, hasonló jellegű ügyekben való részvételükkel.

A helyzet már csak azért is ad okot a bizakodásra, hiszen a tiszta miniszterelnök-jelölt remélhetően mindenben számíthat az ő javára visszalépő Karácsony Gergely főpolgármester úrra, akivel kiváló kapcsolatuk okán rendszerint látványosan, színpadi körülmények között ölelik keblükre egymást, és aki – mint Budapest főpolgármestere, és a Városháza eladása ügyében tárgyalásokat folytató Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. felett is ellenőrzést gyakorló személy – nyilván teljes mértékben tisztában van az ügylet azon részeivel is, amelyet az „álarcos ember” eleddig nem hozott napvilágra.

Hogy micsoda? Mit tetszenek mondani, Kedves Olvasók? Még hogy Márki-Zay Péter le van kötelezve Karácsony Gergelynek, hiszen ő visszalépett a javára? És egyébként is: Karácsony Gergely nem bukhat meg, mert azzal akár el is veszhet Budapest, a balliberális ellenzék legfőbb bástyája, ami beláthatatlan következményekkel járhat a "Tiszták koalíciójára" nézve? Mint ahogyan az sem véletlen, hogy a vagyonkezelő vezérigazgatója "csak" fegyelmit kapott, nehogy esetleg kiborítsa a bilit?

Lehet, hogy Önöknek van igazuk.

Őszintén reméljük, hogy Hadházy Ákos a Városháza eladási ügyében is gőzerővel gyűjti majd a bizonyítékokat. Hiszen megígérte, hogy politikai oldaltól függetlenül szembeszáll minden mutyizással! Fotó: Horváth Péter Gyula
Őszintén reméljük, hogy Hadházy Ákos a Városháza eladási ügyében is gőzerővel gyűjti majd a bizonyítékokat. Hiszen megígérte, hogy politikai oldaltól függetlenül szembeszáll minden mutyizással! Fotó: Horváth Péter Gyula

De ez a csapat, élén Márki-Zay Péterrel – aki valóban Karácsony Gergely visszalépésének is köszönheti miniszterelnök-jelöltségét – tisztaságot ígért. Ezen felül Hadházy Ákos többször is kiemelte, hogy a saját oldalon még kevésbé fordulhatnak elő visszás ügyek, hiszen az hiteltelenné tenné, hogy ők majd mások lesznek, ők majd valóban tiszták lesznek.

Tessék, most itt a visszás ügy. Itt van egy olyan ügy, ami egyértelműen a jelenlegi ellenzékhez kapcsolódik. És minél több nap telik el, minél több információ lát napvilágot, annál nagyobb a zűrzavar, annál több a kényes kérdés és annál világosabb, hogy itt valami nagyon nem stimmel, valaki vagy valakik nagyon hülyének néznek bennünket. Ezzel egyidejűleg pedig napról-napra csökken a főpolgármester szavahihetősége az ügyben.

Ezért mostanra egyértelművé vált, hogy a Városháza-gate a „Tiszták koalíciójának” első szavahihetőségi vizsgája lesz. Ha végére járnak az ügynek, felderítik a történetet és a végén természetesen – ahogyan egy tiszta kezű társasághoz illik – ellentmondás nem tűrően kivetik maguk közül azokat, akik ebben így vagy úgy, de szerephez jutottak, akkor rendben van. Amennyiben viszont lapítanak, sunyítanak, úgy tesznek, mintha semmi nem történt volna, akkor viszont lelepleződnek és csúfosan megbuknak mindjárt az elején.

Gőzölgő kávénk társaságában kíváncsian várjuk a „tiszták” színre lépését az ügyben.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.