A kommunizmus, Vágó István, valamint az egyház és a templomi esküvők kapcsolata
Napjaink egyik legnagyszerűbb pszichológusa, Bagdy Emőke a minap interjút adott az Origónak a házasság értékeiről. Ebben egyebek mellett kifejtette azt is, hogy az 1950-es években nagy veszélyeket hordozott, ha valaki templomban esküdött. A DK szekerét toló, levitézlett médiamunkás, Vágó István nem bírta ki, hogy ne reflektáljon. Facebook-posztjában azt fejtegette, hogy ő még emlékszik az 1950-es évekre, amikor igenis voltak templomi esküvők. Majd benyögött valami poénosnak szánt felvetést, miszerint lehet, hogy azok kommunistaellenes földalatti mozgalmak voltak, csak akkor eléggé rosszul álcázták őket. Miután a kommunizmus embertelenül aljas rémtetteinek klasszikus relativizálásával állunk szemben, fontos, hogy megvilágítsuk, mivel is járt a hitélet megvallása és maga a templomi esküvő a hírhedt '50-es években, amellyel kapcsolatban a DK-s politikus gúnyolódik.
Az 1950-es éveket írtuk. Azt a korszakot, amely a legsötétebb volt a magyarság ezeregyszáz éves történelmében, és amelyre Vágó István állítólag jól emlékszik. Nagy szerencsénk van azonban. Hála a jó Istennek, nemcsak ő emlékszik jól az '50-es évekre, hanem sokan mások is.
Például azok a papok, akik túlélték a Rákosi-korszak terrorját, és utána - olykor nem kevés kockázatot vállalva ezzel - megírták emlékirataikat. Az ilyenekből kell, lehet, sőt, továbbmegyek: egyedül ezekből szabad megítélni, hogy milyen is volt az egyház élete az 1950-es években. Meszlényi Zoltán esztergomi segédpüspököt 1950-ben tartóztatták le, és olyan aljasul gyilkolták meg a kommunista pribékek, hogy mind a mai napig nem tudni halálának pontos időpontját.
Havasy Gyula plébános atya megkerülhetetlen forrásművében, "A magyar katolikusok szenvedései 1944-1989" című kötetben 566 személyt jelöl meg, akik börtönviseltek voltak a Rákosi-korszakban. Ez csak a katolikus egyház szolgálatában álló papokat, szerzeteseket, szerzetesnővéreket jelöli, más felekezetek lelkészei, lelkésznői ebben nincsenek is benne. Az egyházi iskolák teljes lefejezéséről pedig külön cikket lehetne írni, amely felekezettől függetlenül minden történelmi egyházat érintett Magyarországon.
Idézzünk még egy pontos könyvrészletet is, amely a korszak állapotait festi le:
„1951 nyarától kezdve a térdre kényszerített Magyar Katolikus Egyház történetéről beszélhetünk. Ettől kezdve a püspöki kar – kiszolgáltatott helyzetéből adódóan – ellenkezés nélkül mindent teljesített, amit a kommunista kormányzat az Állami Egyházügyi Hivatalon keresztül megkövetelt tőle. (Ehhez azt is hozzá kell tenni: a püspöki kar nélkülözte a börtönbe vetett, illetve internált püspököket, ugyanakkor több egyházmegyét nem püspök, hanem békepap-vikárius képviselt.) Ebben az időben a püspöki karnak a körleveleiben a békekölcsön-jegyzésre, a gondos mezőgazdasági begyűjtési munkánkra, a téesz-szervezésre, a beszolgáltatási kötelezettségre, a fásítási mozgalomra, a „békeharcra” éppen úgy ki kellett térnie, mint más, különféle gazdasági kérdésekre. A legtragikusabb talán a csanádi püspök nevében megjelent pásztorlevél volt az ócskavasgyűjtésről (amelyet nyilván „bajszos püspöke” fogalmazott, s kötelezte őt a közreadásra). Igen megalázó helyzetben volt az egyház ezekben az években!”
(Mészáros István: Kimaradt tananyag I. – Diktatúra és egyház 1945–1956)
Ilyen féktelen terrorban élték mindennapjaikat az egyházak a Vágó István által szinte már békebelinek lefestett '50-es években. S ha már a "kvízprofesszor" az esküvőkkel példálózott, meg azzal, hogy ezeket simán meg lehetett tartani, akkor hadd jöjjön ehhez is egy visszaemlékezés. Valakiktől, akik szintén éltek már akkor, s akik még szintén jól emlékeztek mindenre, amikor volt szerencsém lejegyezni életük történetét. Gurovits József és Földváry-Boér Mária fájdalmasan gyönyörű életét már publikáltam itt, a portálunkon. itt és itt!>
A korábbi kiváló kajakos, aki a magyar kajak-kenu sport első olimpiai érmét nyerte az 1952-es helsinki olimpián, 1954-ben vette feleségül az osztályidegen kategóriába tartozó gyorskorcsolya-bajnokot és magyar csúcstartót, Földváry-Boér Máriát. Mint hívő, keresztény emberek, természetesen fontosnak tartották, hogy Isten színe előtt is kinyilvánítsák: összetartoznak. Innentől kezdve olvassuk a feleség, Földváry-Boér Mária visszaemlékezését:
"A férjem több okból is a hatalmasságok látókörébe került. Egyrészt azért, mert elvett engem, az osztályidegent, akinek családját 1951-ben Sebes Gusztáv labdarúgó szövetségi kapitány mentette meg a kitelepítéstől. Úgyszintén rossz szemmel nézték, hogy templomban esküdtünk, ráadásul egyszer még helyre is rakott valakit, aki ott sertepertélt a csapat körül, komoly pozícióban, de sosem volt sportoló. Ezeket nem nyelték le neki, sportolói karrierjét derékba törték. A Helsinkiben olimpiai bronzérmet nyert férjem számára a melbourne-i olimpia jelenthette volna a csúcsot, de miután eltiltották a válogatottól, abbahagyta a versenyszerű sportot."
(Kovács Attila: A bolsevik iszonyat 100 éve - A kommunizmus Magyarországon 1919-1989-2019)
Gurovits József sem akkor, sem később nem tudta meg, miért nem lehetett többé válogatott. Csak azt lehetett tudni, hogy a levegő azután kezdett megfagyni körülötte, miután a kelenföldi evangélikus templomban kötött házasságot. Hiába volt a legjobb korban, hiába lett volna aranyéremre is esélyes az 1956-os melbourne-i olimpián, örökre eltiltották a címeres meztől. Ennyit arról, hogy mit jelentett a templomi esküvő az 1950-es években. Egyben mindez válasz is arra, hogy Bagdy Emőke és Vágó István közül kinek van igaza a kérdésben.
Azt pedig mindezek után a Kedves Olvasók fantáziájára bízom, hogy mit gondoljanak egy olyan levitézlett médiafiguráról, aki papok, szerzetesek és templomban esküdött tisztességes magyarok ellehetetlenítését, tönkretételét, megnyomorítását vagy akár az életének elvételét néhány évtizeddel később pofátlanul relativizálja, és ezekről gúnyos cinizmussal nyilvánul meg.
Vezető kép: Vágó István Gyurcsány Ferenc DK-elnök társaságában. Fotó: kolozsvaros.ro
