Pesti Srácok

„Golyófogónak még jó leszek!” – Bíró Zoltán, az MDF első elnöke és az Öreg

A címben szereplő frappáns mondat Csurka Istvántól ered: az 1987-es lakiteleki találkozón dobta be némi fatalista éllel, hogy egyértelművé tegye, itt nem fix egyesre játszanak. Vigasz, ha úgy alakul, és nem lesznek képesek lebontani a kádári diktatúrát: hősi halottak akár még lehetnek, ami mégiscsak valami. Bíró Zoltán íróval, az MDF első elnökével utaztunk vissza 1987-be.

Csurka István, Csoóri Sándor, Fekete Gyula, Fűr Lajos, Kiss Gy. Csaba és Lezsák Sándor elhatározták, hogy elindítják mozgalmukat egy jobb Magyarországért. A lakiteleki nyilatkozatban részt vevők kimondták, hogy a magyarság súlyos erkölcsi és gazdasági válságba került, identitásában meggyengült. Ezért szükség van a progresszív társadalmi erők összefogására, reformra, sajtószabadságra, a rendszer gyökeres megváltoztatására.

– hangsúlyozta Bíró Zoltán. Mint a magyar történelemben sokszor, most is az írók, művészek, a magyar értelmiség indították el a reformmozgalmat, és ebből végül egy párt született. Mielőtt az MDF kiteljesedhetett volna, Bíró Zoltán lemondott elnöki tisztségéről; úgy gondolta, hogy a mozgalom más irányt vett. Bíró úgy látja, hogy Antall József, az őt követő MDF-elnök jobban megfelelt a Nyugat elvárásainak és a liberális-konzervatív vonalat támogatta.

PestiSracok facebook image

Az időutazásunk során nem kerülhettük ki a korai amerikai gyarmattartás témáját sem; Bírónak lesújtó véleménye volt az amerikai nagykövetről, Mark Palmerről, aki kész forgatókönyvvel érkezett Magyarországra, az SZDSZ-t támogatta és a liberálisok győzelmét várta a választásokon. Ez persze nem jött össze, az MDF győzött. Mindenesetre – magyarázta az MDF első elnöke – az elmúlt 33 évben döntő többségében olyan amerikai nagykövetek érkeztek hazánkba, akik a liberálisokat, a szocialistákat (tegyük egyértelművé: a volt kommunistákat) akarták hatalomban látni.

– mondta ki Bíró. Persze nem minden a külső hatalmak ügyeskedésén múlott: a kezdet, kezdetek után Fekete Gyula, Csoóri Sándor és Csurka István és a legfontosabb szellemi emberek hamar eltávolodtak a párttól, az MDF kiüresedett. Nem véletlen, hogy 1994-ben visszaszavazták a kommunistákat, a pufajkás Horn Gyulát.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.