Pesti Srácok

Sneider rájött, hogy Orbán és Gyurcsány tehetnek Szávay zsidózásáról

Sneider rájött, hogy Orbán és Gyurcsány tehetnek Szávay zsidózásáról

Figyejjé, haver, nincs itt semmi gond – üzente a szavak, sorok között a bejegyzésében a Jobbik elnöke a zsidózó botrányával befürdött Szávay Istvánnak, akinek kijelentései Sneider Tamás szerint a pártban is megdöbbenést váltottak ki, de a jelek szerint azért nem döbbenték túl a dolgot. A felelőst legalább megtalálták Orbán és Gyurcsány személyében, akik addig-addig ásták a lövészárkokat, amíg Szávay egy rossz pillanatában kőbunkóvá vált. A szégyenletes ámokfutás azonban felkeltette a reményt a Jobbikban: ideje átvezetni Magyarországot a XXI. századba, ez pedig csak nekik sikerülhet. Csak a nagy megerősödésben el ne fogyjanak addigra.

Felelősségvállalás – ezzel a címmel tett közzé bejegyzést szombaton Sneider Tamás a Facebook-on, amelyben Szávay Istvánt, a Jobbik e heti fenegyerekét mosdatja. A felütés már önmagában is a mismásolást sejteti, és bár a pártelnök otromba megnyilvánulásnak nevezi, hogy Szávay egy kiszivárgott hangfelvétel szerint egy pártrendezvényen azzal hencegett: nyilvános helyen megütött egy zsidó nőt, mert az lenácizta őt, a relativizálás nem sokat várat magára, Sneider készséggel elhiszi Szávay magyarázkodását, hogy a történet a verésről fiktív, de azt még nagyobb készséggel hiszi el, hogy az inzultus, a zsidó nő állítólagos beszólása a náciszagról, az bizonyosság. A bejegyzés egész üzenete összefoglalható lenne abban, hogy

Sneider ugyan azt írja, hogy Szávay szavai megdöbbenést keltettek az egész Jobbikban, de érezhető, hogy ez a megdöbbenés nagyjából akkora lehetett, mint a dőlt betűkkel írt rész. Mert hát a Jobbik váteszei pontosan tudják, hogy kik tehetnek Szávay kőbunkóságáról: hát persze, hogy Orbán, másodsorban pedig Gyurcsány. Ki más? A bejegyzés szerint ők ásták ki azokat a lövészárkokat Magyarországon, amelyektől Szávay egy rossz pillanatában kőbunkó lett.

PestiSracok facebook image

És ezért van itt a nyakunkon a nemzethalál. Ezért vándorol el innét már mindenki. Ezt akadályozza meg a Jobbik, és ezt Sneider szerint egyre több értelmiségi és kétkezi munkás respektálja. Ez a Sneider annak a Jobbiknak az elnöke, amely naponta három irodát zár be financiális okokból, mert egy fillért sem találnak a Vonáék által egy éve az utcán összetarhált több százmillióból. Ez a Sneider annak a Jobbiknak az elnöke, amely épp lehúzza a rolót, beadja a kulcsot, amely nem hívei számát tudja növelni, hanem amely alól épp kifogy a tagsága.

Ez a Jobbik vezetné át végre Magyarországot a XXI. századba az elnök szerint. Innét, Mucsáról. Megoktatásegészségügy, MegSkandinávia. Megvilágyszínvonal. Megakorrupció. Megazálmaink.

Ha nem látnánk, hogy ki a bejegyzés szerzője, azt hihetnénk, hogy valaki random összekutyulta Hadházy Ákos, Szél Bernadett, Demeter Márta, Gyurcsány Ferenc és Bangóné Borbély Ildikó legrosszabb pillanataikban kiejtett szavait, majd egy véletlengenerátorral új szöveget készített belőlük.

Megahatárontúlimagyarok. Megazőautonómiájuk. Amikáeurópabékéjénekzáloga. És tegyük hozzá udvariasan: amelyben eddig a Jobbik mindenben a kormány ellen, ezzel a határon túl élő magyarok érdekei ellen szavazott. Nem a gombot tévesztették el, következetesek voltak. Nem kicsit, nagyon – ha már a klasszikusok, ugye.

Talán nem volt véletlen az áprilisi zakó előtt a Jobbik félszeg smárolása más, hasonló szinten lévő alakulatokkal. Azt jó eséllyel nem tudjuk meg, hogy Szávay valóban akkora „macsó” volt, mint arról tökrészegen hencegett a jelek szerint a biztonság kedvéért azért mindent rögzítő bizalmasainak, de a szavai, majd a sunyi kiszivárogtatás megengedi feltételezni azt, hogy a Jobbik érzékeny hányada jelenleg ilyen, a Szávayhoz és a „bizalmasaihoz” hasonló alakokból áll.

Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.