Még a mi életünkben!
A XX. században a magyar átlagembereknek legalább háromszor kellett átrendezniük hosszú távra az életüket: először az első világháború utáni magyarellenes békék, majd a két elmebeteg, teljesen embertelen ideológia, a nácizmus és a kommunizmus miatt, majd 1990 után a kommunizmus bukása után a liberális kapitalizmus szolgai hazai alkalmazása miatt. Mindegyik értelmetlen és kudarcos ideológia, politika nyugatról érkezett, ahogy most is nyugatról érkezik a liberális ideológia szélsőséges végső változata, és különös módon az iszlám újabb térhódítása is.
A hétvégi MCC Budapesti Migrációs Konferencia egyik legfontosabb tanulsága az, hogy ismét egy olyan lehetséges történelmi léptékű változással kell szembenéznünk, amely a mi életünkben, a gyermekeink életében soha nem tapasztalt mértékben alakíthatja át az életünket, sőt, nagyon könnyen fizikailag is elpusztíthat bennünket. A kommunizmus bukása utáni további brutális romlás, az, ahogy a liberalizmus teret nyert és elkezdte elpusztítani a kultúránkat és a létünk fizikai, gazdasági kereteit, lassan történt, nem hirtelen változás volt. És nem erővel, nemcsak erővel, hanem a jólét csepegtetett morzsáival lett „eladva” nekünk.
Most azonban az iszlám hódítás újraindulásával hirtelen minden felgyorsulni látszik, és az elkényelmesedett európai ember azzal kénytelen szembesülni, hogy olyan kihívásokkal muszáj szembenéznie, amivel utoljára dédapái, nagyapái voltak kénytelenek. A második világháború után megállni látszott az idő; a hidegháború és az erős nyugat és kelet, illetve az atomfegyverek okozta kényszer mindenkinek kijelölte a helyét a földgolyón - akkor úgy tűnt, örökre.
Azonban az elmúlt harminc évben nemcsak a Szovjetunió helyébe lépő Oroszország gyengült meg, hanem az USA és európai szövetségesei is. Az USA képtelen volt a szovjetek örökébe lépni, ahogy a meggyengült angolok helyébe sem sikerült a második világháború után; akkor zömmel a szovjetek foglalták el a megürült pozíciókat, most a végtelen birodalomépítésben gondolkodó türelmes kínaiak és az agresszív iszlám különböző irányzatai teszik ezt meg. És eközben Amerika és a nyugat is Oroszország elidegenítésével van elfoglalva; egyetlen potenciális szövetségesét igyekszik gyengíteni.
Az elmúlt 60-70 évben elszoktunk attól, hogy tényleg nem vagyunk biztonságban; hogy nemcsak politikai, ideológiai elnyomással kell számolnunk, hanem ellenséges hadseregek, népek és vallások támadására is fel kell készülnünk.
Még a mi életünkben.
Orbán Viktor a rendezvényen elmondott beszédében sok egyéb fontos gondolat mellett két kulcsfogalom tekintetében is kilépett a szokásos nyugati értelmezési keretből, és radikálisan és visszavonhatatlanul visszatért a számunkra mindig is nyilvánvaló valósághoz, akkor is, ha azt a nyugatiak nem tudják, nem akarják, vagy nem képesek elfogadni.
A miniszterelnök - brüsszeli politikai nyelven fogalmazva - a mostba, vagyis választási cikluson belülre helyezte a migráció fatális következményeit. A nyugat időfogalma teljesen a választási ciklusokhoz alkalmazkodott már, nem néznek túl a nyugati politikusok ezen az időkereten. Egy olyan, jövő nélküli gondolkodás alakult ki, amelynek csak szavazatokra lefordítható valósága van; nem képes reagálni már a középtávú kihívásokra sem. De nem bénultak, hanem egyszerűen nem is létezik a számukra a háború vagy a pusztítás lehetősége. Nem azért, mert hisznek a békében, hanem mert már nem tudnak a háborúról.
Ugyanerről a tőről fakad tulajdonképpen a kultúra fogalmának visszaélésszerű használata is nyugaton, amellyel most már radikálisan szembehelyezkedett a miniszterelnök. A liberálisok nemes egyszerűséggel a kultúra evolúciójának, fejlődésének nevezik azt a folyamatot, amikor a hagyományos nemzeti kultúrák elsatnyulnak, pusztulnak, visszaszorulnak, akár a saját korábbi fizikai életterükben, akár úgy, hogy a tömegkultúrában váltja le őket egy úgynevezett „világkultúra”. Orbán Viktor kultúrafogalma egyértelműen identitáson, identitásokon alapul, és lokális kultúrák együttéléseként tekint Európára. A kultúra, egy nemzet kultúrája valóban gazdagodhat attól, hogy befogad embereket, családokat más kultúrákból, de csak akkor, ha ez egy aktív befogadás a mi részünkről és egy aktív alkalmazkodás az érkezőktől. A befogadáshoz pedig szilárd identitások szükségesek, világos és egyértelmű etnikai, nemi és vallási identitás; akinek ez nincs, azt végül az identitással rendelkező érkezők asszimilálják.
Világos beszéd: mi, magyarok itt és most nézünk szembe egy méreteiben és történelmileg is példátlan és pusztító válsággal, amelynek kezeléséhez minden normális ember és erő támogatására szükség lesz az euroatlanti civilizációból. Ez most történik és velünk, és közelebb van a háborúhoz, mint a békéhez. De nem vagyunk egyedül: a liberálisokon kívül már mindenki tudja, hogy mi előtt állunk.
