Megint egy helyzet, amiből Orbán Viktor kihozta a legtöbbet
A baj csak az, hogy politikustársai nem voltak képesek erre a bravúrra; az Európai Néppárt tovább veszített a politikai súlyából. Legfőképpen azért, mert nem az európai szavazóknak akar megfelelni, hanem a nyugat-európai ki tudja, milyen liberális elitek elvárásainak. Az EPP szerette volna, de nem merte kizárni a Fideszt, mert azt azért megértették: hamarosan előfordulhat az, hogy egy, az EPP-vel azonos erejű pártcsaládban láthatnák viszont. Ha véletlenül győz a néppárt, akkor talán érdemes benne maradni, ez az esély megérte a tegnapi hercehurcát; de ez már nem szövetség, még csak nem is a közös ellenségből következő szükségszerűség, hanem már csak a politika tehetetlenségi ereje.
Amikor az Európai Parlament elkezdett valamiféle szuperparlamentként viselkedni és a legfontosabb nemzeti hatásköröket felülíró követeléseket megfogalmazni a tagállamok felé, már lehetett tudni, hogy olyan válság bontakozik ki, amelynek tragikus és a kontinens jövője szempontjából értelmetlen következményei lesznek. Sajnos hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a magállamok bármilyen színezetű pártjai pontosan ugyanannak a liberalizmusnak a térhódításában érdekeltek, mint a liberális pártok, ugyanis a liberális ideológiára való hivatkozás lesz majd az az eszköz, amivel a demokráciát fel lehet számolni az unióban, sőt, tulajdonképpen a tagállamokban is.
Innentől kezdve minden politikai tevékenység csak taktikázás, időhúzás, kamarillapolitizálás. Az unió eredeti eszméinek jelentősége, amelyet a mindig erőszakos magországok és eredeti, korábbi tagok még valamennyire komolyan vettek, az elmúlt öt évben teljesen megszűnt.
Amikor a belügyminiszterek tanácsában többségi szavazással áterőltettek egy olyan migránspárti javaslatot, amelyet az Európai Tanácsban (ET) megvétóztak, gyakorlatilag beismerték, hogy sem az eredeti szerződések, sem az eredeti elvek nem számítanak többé. Sajnos - habár nem meglepő módon - az EPP is beállt az EU-t, mint érdekközösséget lebontani akaró szereplők sorába, és a nyílt társadalom, illetve a német nagyvállalati befolyáson alapuló birodalomépítés szolgálója lett egyszerre. Nem önálló szereplő többé, nem őre a nemzetek Európájának, hanem csak egy a liberális pártcsaládok közül, amelyeket csak néhány formális kritérium különböztet meg egymástól. Benne lenni azért érte meg a Fidesznek, mert az így működtetett kapcsolatrendszer és a Fidesz példátlan sikeressége miatt olyan erőtöbbletet jelentett az EPP-nek, amely mindenkinek az érdeke volt.
Valószínűleg mi, kelet-európaiak azt nem értjük, hogy a nyugatiaknak a migráció csak egy ügy a sok közül, amelynek kapcsán föladnak magukból, a nemzetükből, a világukból. Csak azt látják benne, hogy munkaerő kell és kész. Mi, közép-európaiak nem tudunk ennyire egyszerűek lenni; mi tudjuk, hogy ez nem fog működni, de a németek és mostanában a liberálisok megszokták, vagy inkább elhitették magukkal, hogy nekik nem lehet nemet mondani.
Tegnap nem az elvekről, nem a tényekről, még csak nem is a politikáról volt szó, csak arról, hogy az összes cselekvési lehetőséget megőrizzék a felek, hogy az EPP jelenlegi „jogtulajdonosai” úgy érezzék, ők döntik el, kizárják vagy újra keblükre ölelik a Fideszt. Aztán amikor rájöttek, hogy olyan helyzetbe manőverezték magukat, amelyet teljesen nem uralnak, belementek, hogy a Fidesz dönthessen erről, majd a választás után. Ennél több már nem lehetett ebben a helyzetben, és a Fidesz így megőrizte a mozgásterét, sőt, a Fidesz fogja eldönteni, hogy az európai parlamenti képviselőit hova számolják majd a választás után. Ez lehet, hogy nagyon fájó „szabadságjog” lesz majd Weber számára. Ennyi, némi taktikázási lehetőség maradt meg a néppártból.
Ez a Fidesznek jelent még némi védettséget a választásokig, utána meg teljesen új helyzet lesz. Olyan új helyzet, amely mindenkinek új lesz. Olyan szakadék lesz az országuk szuverenitását megőrizni akaró pártok és az Európai Egyesült Államokat támogató pártok között, amelyet még most sem tudunk elképzelni. Az lesz a jelszó, hogy minden hatalmat az Európai Parlamentnek és a Bizottságnak. A bevándorláspárti erők reakciója is ezt mutatja az EPP döntésére: dühödt fröcsögésük nekünk a negyvenes évek kommunista szalámitaktikájának primitívségét idézi.
Az bizonyosan eldőlt most, hogy ezek a pártok bármikor feláldoznak bárkit olyan vélt politikai előnyökért, amely mögött csak személyes ambíciók állnak, a hosszú távú következmények reális mérlegelése nélkül. Helmut Kohl politikai öröksége a Fidesznél marad és nem a néppártnál. De ez nem érdekli ezt a néppártot, mert ez már nem az a néppárt.
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs
