Pesti Srácok

Mesterséges hús

null

Most már hetente érkeznek Brüsszelből olyan hírek, amelyek az ott tartózkodók megőrüléséről tanúskodnak. Például a felére csökkentené a hús-, a hal- és a tojásfogyasztást az Európai Unió állatjóléttel foglalkozó csoportja, és mit tesz Isten, az erről szóló terveket a szocialisták és a zöldek is támogatják.

EU-s evési irányelvek

Magam is voltam egy darabig vegetáriánus, egyszerűen nem kívántam a húst, aztán a dolog elmúlt: egy szép napon szembetalálkoztam valami gusztusos húsétellel és kész. Azokban a boldog, szabad időkben, a kilencvenes évek elején sokan rácsodálkoztak erre a szokásra, de nem szenvedtem helyrehozhatatlan lelki sérülést ezek következtében, többek között azért, mert a vegetáriánus kaja a konferenciákon sokszor jobb volt, mint amit a pórnép kapott. Viszont sem nekem, sem másnak nem jutott eszébe, hogy beleugasson abba, hogy a másik mit eszik.

A liberalizmus világméretű győzelméig kellett várnunk ahhoz, hogy a hordákba tömörült elmebetegek már azt is el akarják dönteni, hogy mit lehet enni és mit nem. A gondolkodásmódjukat ismerve hamarosan kötelező lesz azt és csak azt enni, amit a fővegán a napiparancsban meghatároz.

PestiSracok facebook image

A vegán rajzfilmvalóság

Persze a szocialista és zöld pártokba tömörült elmebetegek mögött most is felsejlik a nagytőke, amely annak idején a szintén vegetáriánus Hitlert hatalomra segítette. Mondjuk Hitler legalább nem követelte meg a környezetétől, hogy ők is vegetáriánusok legyenek, sőt, a zöldségeit hússzerűen tálalták fel, hogy ne zsenírozzák a vendégeit. A gyengeelméjűek kedvéért ideírom, hogy most nem Hitlerről akartam jót mondani, hanem a szocikról, a zöldekről és az SJW vegánokról rosszat.

Hogy a szocialisták, szociáldemokraták mennyire elhülyültek, azt mi, magyarok a Horn Gyula-Tóth Bertalan leszármazási sor megtapasztalóiként elég jól be tudjuk lőni, de az, hogy az állítólagos „környezetvédők” miért váltak ostoba, gonosz náci-kommunista véglényekké, megér pár mondatot.

Ez a „környezetvédelem” ugyanis városi ideológia: olyanok művelik alapvetően, akiknek a leghalványabb fogalmuk sincs a környezetről, legfeljebb a balkonláda-kertészetről olvasnak egy blogot. Semmit nem tudnak az állatokról, amiket meg akarnak védeni, és az állatos rajzfilmek alapján képzelik el, hogy mi zajlik a baromfiól kakas uralta fasiszta világában. Az evolúció-elméletből nem értenek egy kukkot sem, viszont ellenzik. Nem az elméletet, hanem magát az evolúciót. És készek tüntetni ellene.

Egész véletlenül ipari élelmiszergyártók finanszírozzák őket

A hülyeségeket megszokja az ember: például teljesen komolyan használjuk az élelmiszeripar kifejezést, pedig az élelmiszer és az ipar kifejezések kizárják egymást. Azért, amit ma az élelmiszergyártók megetetnek velünk, még száztíz éve is agyonverték volna a gyártót és a boltost is, aki forgalmazni meri. Sőt, attól tartok, még a szocializmusban sem gondolták mondjuk a guargumit a joghurt alkotórészének.

Az első világháború és a felgyorsuló városiasodás következtében hatalmas pótanyag-gyártó kapacitások jöttek létre, amelyeket meg akartak óvni a tulajdonosaik. Ezért aztán minden eszközzel megakadályozták, hogy a háborúk után az élelmiszer-termelés visszatérhessen a maga minőségi sztenderdjeihez. A különböző gyártók különböző kutatásokat finanszíroztak a WHO és a kormányok segítségével, hogy a termékeiket csodálatosnak és a természetes eredeti élelmiszereket károsnak, gazdaságtalannak és környezetszennyezőnek mutassák be. A csecsemőtápszer gyártók például „bebizonyították”, hogy a trutymójuk egészségesebb a csecsemőknek, mint az anyatej, és megpróbálták lebeszélni a nőket a szoptatásról. A tojásról már legalább háromszor derült ki, hogy halálos méreg, most megint erről szól a nóta; valakik biztos sokat fektettek egy teljesen egészséges műtojást fejlesztő startupba.

Mesterséges húst biztos ehetnek a vegánok is

A mesterséges hús előállítása is jól halad: valakik nagyon sokat fektettek ezekbe a vállalatokba, némely gyorskajáldák már készülnek az átállásra. Arról nem is beszélve, hogy a mesterséges hús előállítása egyáltalán nem környezetszennyező, sokkal finomabb, mint az igazi, és természetesen teljesen, száz százalékosan egészséges. Ezt azért kell sziklaszilárd tényként elfogadnunk, mert azok mondják, akik rengeteget fektettek ezekbe a vállalatokba. Csak egy megátalkodott hülye jobboldali gondolhatja azt, hogy ezek a csodálatos emberek nem a környezetért tesznek mindent, hanem pénzért.

Az elmebetegek és a pénzéhes gazemberek szövetsége soha nem vezet jóra

Ha ezek az elképzelések megvalósulnak, teljesen tönkreteszik Közép-Európa mezőgazdaságát, és kénytelenek leszünk ipari élelmiszert enni mi is, itt, a világ legjobb adottságú élelmiszer-termelő vidékén. Ez a javaslat önmagában drasztikusan, 20-30 százalékkal csökkentené az életszínvonalunkat, ami persze a helyi patrióta, nemzeti kormányok bukását okozná, hogy jöhessenek a lejáratódott liberálisok helyett a zöldek, a „környezetvédők”. Azok a „környezetvédők”, akik a teljesen elhülyült Németországban a bezárt atomerőművek energiatermelését barnaszén elégetésével helyettesítik.

Most szólok, hogy ha nem állunk ellen, akkor ezek 10 év múlva akasztani fognak egy szalonnás rántottáért. Túlzásnak tűnik? Tíz éve gondoltad volna, hogy a nyugati államokban szexuális szadista perverz elmebetegek tartanak szexuális felvilágosítást a törvény erejére támaszkodva az óvodákban? Ugye nem.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.