Pesti Srácok

Terrortámadás a magyar nemzet ellen – Erdély után hősi halottainkat is „elcsatolnák”

Terrortámadás a magyar nemzet ellen – Erdély után hősi halottainkat is „elcsatolnák”

Az Erdélyt ideiglenesen megszállva tartó román latorállam cinkos segédletével tegnap pogromot hajtottak végre Úzvölgyében a magyar katonatemetőt védő székelyek ellen. Az oláh rendőrség hagyta, hogy több száz részeg román véglény betörje a sírkert székelykapuját, meggyalázza a sírokat, kitépje a kereszteket, idős magyar nőket bántalmazzon. Ami történt, terrorcselekmény: támadás a magyar nemzet, minden magyar ember ellen. Nincs hova hátrálnunk!

Ha vicces kedvemben lennék (nem vagyok), azt írnám: a tegnapi volt a százötven éves román állam történelmének eddigi legjelentősebb hadisikere. A zömében ittas focihulligánokból álló hordának – tízszeres túlerejét kihasználva – sikerült elfoglalnia egy magyar katonatemetőt, betörnie székelykapuját, kitépett keresztekkel fejbe vágnia néhány idős magyar anyókát. Gratulálok! Dicső haditett volt, méltó a román hagyományokhoz! Olyasmi, mint amikor 1990-ben Marosvásárhelyen Sütő András író szemét verték ki hasonló román kreatúrák. De említhetném Avram Iancut, aki 1848-49-ben százszámra gyilkolta le a védtelenül hagyott erdélyi magyar falvakban a nőket és gyermekeket, s ezzel az oláh történelem egyik legnagyobb hőse lett. Minden nép olyan, amilyenek a hősei...

Fotó: Székelyhon.ro

Kinek van igaza?

PestiSracok facebook image

Az egész temetői történet pofonegyszerű. A trianoni diktátum után, 1927-ben a román (!) Hősök Emléke Társaság készített egy temetőrajzot az úzvölgyi sírkertről, amelyen öt magyar, egy német és egy osztrák parcellát jelölt be. Románt egyet sem. Éspedig azért, mert nincsen ott egy darab román katona maradványa sem. Ha lenne, akkor a román szervezet 92 évvel ezelőtt jelezte volna. Azóta sem került elő bizonyíték ilyesmire. Ennyi.

Amit a temetőtől húsz kilométerre fekvő Dormánfalva nevű oláh település művel, az csak számunkra, európai kultúremberek számára hajmeresztő – román mércével mérve hétköznapi. Kell nekik az, ami a másé, és addig aljaskodnak, hazudoznak, gazemberkednek, amíg rá nem tehetik a kezüket (kleptománia). Ha másként nem megy, akkor a részeg csőcselékkel megszállják. Még az sem számít, hogy a bukaresti hatóságok szerint is jogtalan az egész eljárás.

Semmi sem számít. Ráadásul a tessék-lássék feddés ellenére Bukarest is ott áll Dormánfalva mögött, valójából tesznek ők a magyar katonatemetőre. Ha nem tennének, akkor megvédték volna tegnap a temető körül élőláncot vonó, békés székely civileket és a sírkertet a támadóktól.

Lám, a csendőrök vezetője máris jelezte, semmilyen bűncselekmény nem történt, nem tud róla, hogy bárkit keresztekkel vertek volna és a temetőt sem gyalázták meg (hát persze – lásd: vezető képünket). A mindenkori román államnak/hatóságoknak/funkcionáriusoknak vérükben van a hazudozás. Lételemük. (Ezt csinálták Erdéllyel is: addig hazudoztak és rágták a franciák fülét, hogy az „ősi román föld”, meg hogy ott éltek a dákok vagy kicsodák, míg ajándékba megkapták.) Amúgy: miért is akadályozták volna meg a temetőgyalázást az oláh rendőrök, mikor – mint az alábbi képen is látszik – maguk is koszorúzni mentek oda?

Román rendőrök koszorúval az úzvölgyi katonatemetőben. (Fotó: MTI/Veres Nándor)

Nincs hova hátrálnunk!

Igaz, eddig sem volt. Nemzetet úgy még nem aláztak meg, mint bennünket 1920-ban Trianonban, majd 1947-ben Párizsban. A magyarság csaknem felét ellenséges államok uralma alá lökték, színmagyar területeket idegen katonai megszállás alá kényszerítettek.

A latormód szerzett áru máig égeti a román markokat. Hiszen tudják: amíg egy szem magyar ember él a Kárpát-medencében, addig ez a helyzet átmeneti, ezek a határok ideiglenesek. Soha nem nyugszunk bele hazánk tönkretételébe, nemzetünk szétszabdalásába! A bűntudat, a rossz lelkiismeret, a kisebbségi komplexus nem hagyja nyugodni Erdély pillanatnyi urait. Ezért kellenek a mindennapos provokációk, az őslakosok eszelős üldözése, a magyar és székely jelképek elleni hajtóvadászat, a magyar tanintézmények ellehetetlenítése, elrománosítása, a székely hazafiak bebörtönzése...

Évszázados terror és a magyarok szisztematikus üldöztetése után mostanra odáig aljasultak, hogy a román állam cinkos segédletével megszentségtelenítettek egy magyar temetőt, meggyalázták hőseink sírjait, kitépkedték keresztjeinket. Ezek olyan mélységek, ahová kultúrnépek, civilizált európai államok soha nem süllyednek.

Támadás minden magyar ellen

Ettől óvott gróf Apponyi Albert is, amikor 1920. januárjában a Nagy-Trianon kastélyban három nyelven előadott védőbeszédében kijelentette: a történelmi Magyarország földarabolásával alacsonyabb kulturális fokon álló népekhez kerül a Kárpát-medence jelentős része. Ennek láthattuk tegnap újabb bizonyítékát az Úzvölgyében. Ami oda beözönlött, az már nem Európa, hanem valami irtóztató, feneketlen mélység, amihez nekünk semmi közünk nincs. Ilyen kreatúrákkal lehetetlen együtt élni – nemhogy egy államban, egy bolygón sem.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes diplomatikusan annyit mondott: „Ha ezt a barbárságot a román politika nem akarta megakadályozni, akkor az morális botrány; ha nem tudta, az államigazgatási csőd”.

Szerintem egyértelmű: nem akarta megakadályozni. Nevezzük nevén a gyermeket: terrortámadás érte az erdélyi magyarságot! Hazánk alaptörvénye kimondja: „Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért”. Ebből következően, ami Úzvölgyében történt, az támadás a magyar nemzet, minden magyar ember ellen.

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.