Záróra: Szanyi Kapitányt a brüsszeli büfészekció után a pártból is kiseprűzik
Szanyi Tibor mszp 2017.02.20. Fotó: Horváth Péter Gyula
Minden jel szerint saját pártja parkolópályára tette Szanyi Tibort. Tiborral kicsit sok volt mostanában a probléma. A megszokottnál is több. Hepciáskodott, beszólt néhány öblöset pártjának a májusi hanyatt esés után. Kérdés, okos dolog-e lecsavarni egy olyan régi motorost, mint Szanyi? A nagy párttitkok tudóját...
Bizony, fölfüggesztették a Kapitányt, pedig hajdanán ő egymaga volt az MSZP ökle és (ember)arca, aki értett a kádári kisember nyelvén. Aki képes volt megszólítani az irigy, gyűlölködő, sikertelen népelem-töredékeket: a kiszolgált téeszelnököket, elfeledett sztahanovistákat, folyton éber házmestereket.
Tibor néha mulattatóan, néha viszont rendkívül bicskanyitogatóan játszotta a rá kiszignált ősproli szerepét, amivel a hagyományos bolsevik szavazókat, az 50 IQ alattiakat próbálta megszólítani. Mégis: volt benne valami emberszabású, amiért még a minősített aljaskodásai közben sem haragudtunk rá teljes szívünkből. Néha azt éreztem, maga sem gondolja komolyan, amit mond, csupán megjátssza az ordas bunkót. (Szemben mondjuk Bangónéval, aki halál komolyan patkánynak tartja a magyarok többségét, akik a Fideszre szavaznak.) Ám mielőtt teljesen elérzékenyülnénk Tiborunktól, érdemes fölidézni néhány maradandó kárt okozó bűnét!
- Nem feledhető például, mikor 2013-ban a gyulai békemenet gúnyhatáron túlról érkezett magyar résztvevőit románul akarta köszönteni mondván, az az ő anyanyelvük. Külhoni magyar testvéreink lerománozása a főbenjáró bűnök közé tartozik, és máig nem kért bocsánatot emiatt.
Bár azóta törölte bejegyzését, nem feledjük azt sem, hogy idézőjelbe tette az „ünnep” szót október 23-a kapcsán, és ellenforradalomnak nevezte ötvenhatot. Ugyanebbe a sorba tartozik a tömeggyilkos kommunista uralom különböző rémtetteinek mentegetése, bagatellizálása is, ami facebookos munkásságának visszatérő eleme volt. (Bár istenigazából: mindenki, aki belép Rákosi és Kádár kommunista pártjának jogutódjába, az MSZP-be, az kimondva-kimondatlanul közösséget vállal, egybeforr azokkal a bűnökkel, amelyeket a jogelőd Párt elkövetett.)
Komoly szégyenfolt, hogy 2010-ben nemmel szavazott a külhoniak kedvezményes honosítására. Ezt rajta kívül csak két feketeöves magyargyűlölő volt képes megtenni: Gyurcsány Ferenc és Molnár Csaba. Utólagos magyarázkodásával pedig csak még mélyebbre ásta magát: azt állította, nem a külhoni magyaroknak, hanem bűnözői köröknek kedvez majd a jogszabály, és azzal riogatott, hogy sok nem magyar nemzetiségű veszi majd föl rossz szándékkal a magyar állampolgárságot. (Pont, mint a 23 millió román munkavállalóval való riogatás...)
Európai parlamenti képviselőként megszavazta a migránskvótát, a migránsvízumot, a Soros-szervezetek pénzügyi támogatásának növelését és a gazdasági bevándorlás legalizálását. És végül, de nem utolsósorban a Magyarország szavazati jogát veszélybe sodró, hazánkról válogatott hazugságokat és gyalázkodásokat tartalmazó Sargentini-jelentésre is áldását adta. Ez bizony hazaárulás a javából, ami nem magyarázható pártfegyelemmel, semmivel.
Őszinteségi roham
Az uniós választási bukta után viszont valami eltört Tiborban. Különösen azután, hogy a párt nem neki, hanem Ujhelyinek osztotta ki az egy szem brüsszeli wellness-mandátumot. Ez már csak azért is pimaszság volt, hiszen Ujhelyinek odahaza is van saját wellness-részlege... Szanyi ezután vagy három számonkérő levélkét is elkövetett, amelyekben a pártvezetést elküldte a sunyiba. Ujhelyiről például azt írta:
Ennek a förtelmes kudarcnak az egyik (ha nem a) legfőbb felelősét mégis felszereltük az egyetlen EP-mandátumunk 5 évre szóló birtoklásával. Szerintem aligha gondolkozhat értelmes jövőben az a párt, amelyik a legnagyobb bukása arcát teszi európai arcává.
De szeretett pártját is alaposan kiosztotta:
Észre sem vettük, hogy a Bokros-csomag óta szép ütemesen adtuk fel baloldaliságunk több és több tételét, majd váltunk kormányon egy neoliberális konglomerátummá, aztán tartós ellenzékben mára ideológiailag is élő halottá.
Mellesleg „degenerálódó belterjes klubnak”, „korrupt bandának” is nevezte a pártot. (Ami, persze, nem hír, pusztán közismert tény.) Úgy tűnik, Tiborunknál komoly őszinteségi rohamot váltott ki, hogy kiseprűzték a brüsszeli büfészekcióból. Gyakorlatilag ugyanazokat írta az MSZP-ről meg gyászhuszár párttársairól, mint amiket mi is mondunk róluk évek óta.
Ha már régi bűneit elősoroltam, fölidézem egy számomra kedves megnyilatkozását is. Egy 2010-es Mandiner-interjúban – magyar balliberális politikustól szokatlan módon – mintha előtört volna belőle az elfojtott nemzeti dac, a magyar öntudat; ugyanis a következőket mondta:
Azt a büntetést, hogy Magyarország újra elvesztette területeit, azt 1945-ben Párizsban hozták meg. Ezzel kéne foglalkozni. Tessék leülni a nagyhatalmakkal, akik ezt lerendezték, és velük megbeszélni a kérdést, nem pedig itthon emléknapokkal ünnepelni.
Attól az apró bakitól eltekintve, hogy a párizsi békediktátum 1947-es, Szanyi gyakorlatilag revizionista húrokat penget. Nem tudok olyan baloldali politikusról, aki a második világháború óta ilyet – bármilyen szövegkörnyezetben – nyíltan ki mert volna mondani. Tibornak van még egy jó tulajdonsága: ki nem állhatja a Böszmét. Ha Szanyit a fegyelmi eljárás végén jogerősen is kitúrnák a pártból, az eddigieknél is érdekfeszítőbb nyílt levelekre, vallomásokra számíthatunk tőle...
Addig is: Szanyi Kapitány jobbik énjének tiszteletére nézzük meg együtt azt a 2010-es vicces vírusvideót, amely az első fideszes kétharmad árnyékában született, mikor még volt néhány betöltetlen szakértői hely a BKV-nál. (Most már nincs.)
