Az iszlám kiirtja a felvilágosodás eszméjét
A hit alapvető attitűd, amely az ember sajátja, és amelyből, ha életképes civilizáció keretein belül él az egyén, mindig és mindenhol vallás születik. A vallásból intézményesül az egyház, majd közösség jön létre ennek „talaján”. A közösség pedig – a maga kollektív hitével – megteremti a kultúrát. Az egyén e kultúrán keresztül – akár beleszületik, akár választja azt – szemléli a világot. De mivel e világlátás minden különböző kulturális gyökerű civilizáció közt különböző, így a multikulturális társadalom, ahol ezeket az eltéréseket szeretnék erőszakkal azonos nevezőre hozni, voltaképp egyfajta utópia, amely anélkül nem valósulhat meg, hogy valamelyik szemlélet csorbát szenvedne. Ez az erőltetett, utópisztikus cél erősödött fel a tavalyi év során Európában, és ezt nevezte a keresztény-ellenes „elit” progresszív, valamint értéksemleges gondolkodásmódnak, amely a felvilágosodás eszméjének örököse. Holott csupán értelmetlen megfelelési kényszer szülte öngyilkos szellemiségről van szó, hisz mindaz, amit a felvilágosodás a mai Európára hagyományozott, szöges ellentétben áll a muszlim bevándorlók ideáival.
2019-ben kiderült az, amit sokan előre sejtettek, miszerint a bevándorlás nem csupán demográfiai kérdés, nemcsak a munkaerő piacon észlelhető változásokat jelenti, hanem kulturális probléma is egyben. A kontinensre áramló, az európai civilizációtól eltérő vallású, illetve különböző kultúrájú tömegek – a tavalyi évben – sose látott mértékben pusztították a földrész legfontosabb szellemi értékeit, és persze – ami feltűnőbb jelenség volt – erőszakosan léptek fel az európai polgárokkal szemben. (Lásd e „háború” jóslatát S. P. Huntington: A civilizációk összecsapása című könyvében!)
Európa két szellemi hagyománya
Európának kettős, egymástól eltérő, egymással harcoló, mégis egymás mellett ezidáig eléldegélő, a másikra komoly hatást gyakorló kulturális gyökere van. Az egyik a keresztény kultúra, a másik a felvilágosodás eszméje. Az első – a régebbi – a közösségeket tartja a boldog élet forrásának. Védi a hagyományos családot, mint a társadalmak legalapvetőbb sejtjét; kötelességet, erkölcsöt tanít, amely a helyes életvezetést hivatott kijelölni és amely a közösségben lévő békét teremti meg; a szabadságot pedig pozitív előjellel, a valamirevaló szabad akaratként határozza meg, amely mindig a közösség bölcsőjében nyilvánul meg. Emellett megszámlálhatatlan „művészeti produktumot” hozott világra – az irodalomtól a képzőművészeten át egész a zenéig. Ezzel szemben az utóbbi mindig is az individualizmust vitte előre; az egyén negatív és végtelenített szabadságát erőltette a liberalizmus megteremtésével; továbbá minden hagyományos értéktől elszakított szabad embert tartotta a lehető legboldogabb létezőnek; a közösségeket pedig az egyén választásával létrejött laza csoportként tartotta számon, amelyek bármikor átalakíthatók. A művészeti alkotásai pedig kezdetben a keresztény kultúra „antitéziseként” jelentek meg, majd egyfajta dekadens módon nyilvánították ki önmaguk által kialakított zárványában. De a felvilágosodás „parancsa” szerint rátámadtak a hagyományos családmodellre (a férfi és nő lelki-érzelmi-gazdasági közösségére, amely szerencsés esetben gyermekkel gazdagítja a társadalmat), illetve más természetes együttélési formákat igyekeztek szétzilálni, mint például a nemzetet.
Ma a keresztény kultúra a több ezer éves hagyományokat védelmezi, a felvilágosodás eszméje pedig új és új területekre szeretné kiterjeszteni az egyén szabadságjogait, illetve az individuum előtt tornyosuló akadályokat – mint a mesterséges a természetes (pl. biológiai nemiség) közösségeket – kívánja szétzilálni. Erre a legjobb példa a genderelmélet és a bevándorlás erőltetése. Ezért vált a keresztény kultúrát védelmező attitűd konzervatív ideológiává a politikai dimenzióban, míg az utóbbi – amely olyan radikális reformokat akar újra és újra gyakorlattá tenni, mint a szabadság végtelenítése és az egalitárius (egyenlőségpárti) gondolat – a liberalizmus fő mondanivalójává. Továbbá ezeknek az elveknek lenne megfelelő „táptalaj” a G. Soros (és persze K. R. Popper) által megálmodott „nyílt társadalom”. E gondolatkör a modern baloldal és a liberális ideológia kereteiben nyilvánul meg a politika területén, amely legújabb eszköze – a XXI. század elején – a multikulturális társadalom megteremtése lehetett volna Európa-szerte – de a tavalyi év számtalan történése pont azt bizonyította, hogy a multikulturális társadalom csupán egy rosszul kiötlött utópia, amely nem vezeti az egyént egy jobb világba, hanem épp ellenkezőleg: sosem látott veszélybe sodorja testi és szellemi létét.
Az iszlamizáció kiírtja a felvilágosodás ideáit
A bevándorlás hozta iszlám civilizáció először a felvilágosodás eszményét pusztítja el – bármilyen abszurd is ez, hisz a multikulturális társadalmat éppen az ezt követők álmodták meg. Az iszlám ugyanis gyűlöl minden olyan értéket, amelyet a felvilágosodás kori gondolkodás teremtett meg. Üldözi a más hitűeket (vallási tolerancia), lenézi és gyengeségnek tartja a nők társadalmi helyzetét segítő és erősítő jogokat, a véleménynyilvánítás szabadságáról és sajtószabadságról sosem hallott, a gyermeket pedig korántsem tartja védendő létezőnek. A társadalmi egyenlőséget nem fogadja el, a negatív szabadságot pedig erőszakkal megszüntetendő dekadenciaként kezeli. Így, bármilyen furcsa is, de pont azok válnak az iszlamizáció legelső áldozataivá, akik a multikulturális társadalom utópiáját harsogták és harsogják ma is Európa-szerte.
Így lesz az értéksemlegességből meggyengült civilizációs alapzat, az egyén végtelenített szabadságából a külső támadásnak leginkább kiszolgáltatott polgári lét, az egyenlőséget eszményítő emberből pedig áldozat. Ezt bizonyította a mögöttünk álló néhány év, és ezt olvashatjuk ki világosan az elmúlt esztendő történéseiből – még akkor is, ha a felvilágosodás értékeinek mai követői egyelőre vakon erőltetik öngyilkos céljaikat.
(A szerző a XXI. Század Intézet kutatója)
Vezető kép: vilagfigyelo.com
