Inkább pusztuljunk bele a járványba, de Orbánnal akkor sincs alku!
A hétfői országgyűlési jeleneteket feldolgozva igen sajátos, önsorsrontó nemzeti attitűd rajzolódhat ki az emberek szeme előtt: a „felhatalmazási törvényről” vagy éppen határozott és határozatlan idejű rendelkezések részleteiről folyik cicomás diskurzus egy halálos világjárvány tombolása közepette. A penetráns arrogancia csúcsai: a Párbeszéd nevű mérhetetlen törpepárt - Karácsony Gergelyt a férfiasság frontján a mindennapokban kisegítő - társelnöke, Szabó Tímea, és a tintásság mellett, újabban a virológia felkent szakértőjének szerepében tetszelgő Gyurcsány Ferenc. Míg a dinamikus duó egyik tagja a hajnali flexelés idegtépő hangját is felülmúlva, addig másik tagja a zug pálinkafőzők teljes napi párlatgőzével átitatott szövegpamatjaival juttatta sokat megélt népünk s nemzetünk tudatára, hogy történjen bármi is e kis hazánkban, ők márpedig nem alkudnak meg a vadkeleti összeszerelődiktatúra felcsúti despotájával.
Egyértelmű, hogy egy veszélyhelyzet idején minden kötelesség, felelősség a mindenkori kormány nyakára szakad, de, hogy legyen esély a tornyosuló gondok sikeres leküzdésére, a kabinet mozgástere kibővül erre az időre, ez már csak így természetes. Pontosabban természetesen lenne, ha nem vitatná el ezt az elemi alapvetést, fröcsögve a mindenhez is értők szerény létszámú, de annál hangosabb csapata. A stílus maga az ember – hangzik az örök érvényű igazság. Nos, nem szükséges sokszorosan összetett logikai lépésekben gondolkozni, amikor egészségügyi dolgozóink – orvosaink, ápolóink és mentőseink – küzdenek az élvonalban, hogy minél épebb bőrrel ússzuk meg mindazt, ami térdre kényszerítette az olasz és a spanyol társadalmat, de mindennek ellenére közpénzen élő pártpolitikusok képtelenek a nemzeti összefogás és a jóérzés emberi minimumának talajára állni.
Félnek és bizalmatlanok, szegények
Adott a világos helyzet: az autoriter rezsim, nyilván csak valamilyen téves kódolásból, felhatalmazást kér az Országgyűléstől a koronavírus-járvány közepette, hogy az egészségügyi veszélyhelyzeten a rendeleti kormányzás eszközeivel élve, minél kevesebb veszteséggel juthassunk túl. Ekkor a „hazájukért” és szabadságukért – bár leginkább csak saját infantilizmusuk korlátlan gyakorlásáért – általános hobbirettegők felkenik pofikájukra a felelősségteljes államférfi maszkját, és már szinte könnybelábadó szemekkel, szűzlányokat meghazudtoló művi ártatlansággal kérik a csúnya, gonosz kormányt, hogy ezt már tényleg ne tegye, hiszen ők az eddigi, évtizedes tapasztalataik után, csak bizalmatlanok, félnek ilyen „felhatalmazást” adni. Majd, amikor rájuk olvassák aljasságukat, akkor kitörő vulkánként ömlik szájukból a konszolidált szenny, amelytől még remélik, hogy lassú víz ugyebár partot mos. Csakhogy, ez nem egy PR-kormány és nem a „csináljuk meg korszak” egy újabb fejezete, hanem a véres valóság.
Fotó: MTI/Kovács Tamás
Orbánnal nincs alku
Még mielőtt valamilyen eltévedt, kósza gondolattal bárki is a kormány engedékenységének hiányát kérné számon – amiről itt is szögezzük le, hogy egy ordas hazugság – jusson eszünkbe, hogy kik azok a bizonyos koronavírus idején „nemzetféltésből” jelesre vizsgázni akaró mitugrászok. Ezek azok, akik egymásra licitálva ordibálták önmagukból kikelve még fél százalékpontért az országos népszerűségi indexen, hogy Orbánnal nincs alku! Ezek a senkiháziak azok, akik hitükké magasztosított perverz ideológiájukban kielégülve, képtelenek engedni a józan belátásnak és tízmillió magyar ember előtt mondták ki: ha, a mérleg egyik serpenyőjében akár magyarok ezreinek halála, a másikban pedig együttműködés Orbánnal, akkor már futnak is fűteni a krematóriumokat.
Fotó: MTI/EPA/ANSA/Ciro Fusco
Mitévők legyünk?
A nemzeti egységnek, képviselői szinten már ugyan lőttek, de az emberek szintjén egészen más a helyzet. Nem a politikai futóbolondok, a kitartott aktivisták, vagy éppen a haknijaikat jelenleg bukó, és ezért éppen a közéletet fejtegetni próbáló celebek szintjén, de a mi egyszerű, mindennapi életünkben ma újra megtalálható a rég elveszettnek hitt hangnem és a közös nevező. Tapsoljunk az erkélyeken az egészségügyi dolgozókért, énekeljük himnuszunkat, karanténslágereinket, csenjük percek vidámságát a mindennapokba, mert talán erre van ma a legnagyobb szükségünk. Nem utolsó sorban ezek adnak reményt, hogy a széthúzás és az ostobaság okán sem érett még meg az emberiség a pusztulásra...
Vezető kép: MTI/Kovács Tamás
