Pesti Srácok

Megkezdte szokásos, választás előtti párzási hadműveletét az ellenzék

Megkezdte szokásos, választás előtti párzási hadműveletét az ellenzék

Beindult az ellenzéki üzekedés. Másfél évig nézhetjük a műsort. Szép szóval, fenyegetéssel, zsarolással, diktafonnal vagy székborogatással – mindegy, a lényeg, hogy csak egy libernyák jelölt maradhat állva a kormánypártival szemben 2022-ben. Bár viccesnek ígérkezik az előadás, a nemzeti oldal felejtse el a kacarászást. Intő példa kell legyen a tavaly október! Ha a jobboldal nem harcol teljes szívvel és erőbedobással, húgyagyúak kezébe kerül az ország.

Mind a százhat egyéni választókerületben közös jelöltet állít 2022-re a Gyurcsány-szekta, a Momentum, az MSZP, a Jobbik, az LMP és a Párbeszéd. Az érintettek e jóhírrel tegnap örvendeztették meg ország s világ népét. (Főleg az utóbbit.) Tájékoztatásuk szerint: ha győznek, a közösen elfogadott program és elvek alapján együtt óhajtanak kormányozni „Magyarország érdekében”.

  • Együtt, kéz a kézben fölvirágoztatnák Mucsa-Alsót, hogy mi is olyan haladóan szivárványosak, tarkán színesek legyünk, mint a jó hírű Molenbeek. Már csak az a kérdés, szegény Magyarország kér-e belőlük, elfogadja-e az ellenzék kegyúri ajándékát, vagy elzavarja őket az anyjuk keservibe.

Megkezdték tehát a választások előtti szokásos párzási rituáléjukat. Kicsi a rakást módszerrel. Mivel 2022 áprilisáig még másfél év van hátra – hát másfél évig szórakoztatnak majd minket azzal, ki kinek a javára lépjen/ne lépjen vissza, ki hol induljon/ne induljon. Fegyőr András Taktaharkány és vidéke, vagy pedig Biharnagybajom szenátorjelöltje legyen-e. Bár mindegyik (is) a kisujjában van. A többi is ugyanilyen univerzális géniusz: ha nem indulhat a Belvárosban, mert ott egy másik elvtársnak kell a hely, akkor övé lesz Alsómocsolád. Végtelenített szerencsétlenkedés lesz az egész. Részeg matróztánc: illegetik-billegetik, kelletik, földre vetik magukat, ordibálnak, időnként pedig szétverik egymás fején a söröskriglit.

PestiSracok facebook image
Donáth Anna füstbombát lóbál 2018. december 16-án (Fotó: MTI/Mohai Balázs)

Nem vicc, hanem háború!

A tavalyi önkormányzati választás előtt valamelyik jobbikos tökkelütött emlegette, hogy jaj, veszélyben van a többpártrendszer. Bizony veszélyben van, csak nem úgy, ahogy ő gondolta. A többpártrendszer megcsúfolása, hogy szélsőbaloldali, szélsőliberális és szélsőjobboldali pártok lépnek szentségtelen frigyre, hátha közös jelölttel (aztán meg közös listával) le tudják győzni a konzervatív kormánypártokat.

  • Hogy programjaik (eddig) összefésülhetetlennek tűntek? Mit számít? A legfontosabb programpontjuk közös: hatalomra jutni bármi áron! Ma már ez az egyetlen „elv” vezérli őket. Hogy az egyik nemrég még zsidókat listázott volna, holokamuzott, a másik meg fehér- és kereszténygyűlölő, utálja a magyarokat, rángásai vannak a külhoni magyaroktól? Nem érdekes.

A bármi áron való hatalomra jutás azt jelenti: nem érdekli őket, hogy az ellenzéki szavazókat pusztán az O1G magasröptű szellemisége köti össze, semmi más. Meg, hogy a szivárványellenzék pártjai nemcsak Orbánt, hanem egymást is rühellik (lásd: a gödi sajnálatos eseményeket). Miként az is mellékes (számukra), hogy miféle kormányzás kerekedne ki egy ilyen roncskoalícióból, ha a választói amnézia miatt erre esélyt kapnának. Nagyjából olyan, amilyet 2010 előtt láttunk. Vagy még olyanabb. Hiszen már nem csak kettő, hanem hat (vagy hány) alakulat fojtogatná egymást nap mint nap a koncért. Nem kettő, hanem hat hozzá nem értő párt töketlenkedne, „kúrná el, nem kicsit, nagyon” a hazánkat. Hiszen ugyanannyi a szakértelmük, amennyi volt 2006-ban; tizennégy évnyi viszkizéstől okosabbak nem lettek, az biztos. Nem kettő, hanem hat párt lenne Brüsszel itteni helytartója, hat párt árulná nulla huszonnégyben a hazát, a Kárpát-medencei magyarságot. Háromszor annyi párt a hatalomban – háromszor nagyobb károkozás.

  • A veszély tehát óriási. Ha ez a semmihez sem értő, semmire sem alkalmas, ám féktelen gyűlöletű pártsereglet hatalomra vergődik, itt kő kövön nem marad. A nemzeti oldalnak érdemes óvatosabban kacarásznia az elkövetkező hónapok összefogási bohózatain. A politika háború. Aki rosszul választ fegyvert, elbukik. A jobboldal tavaly még röhögött Karácsonyék bohóckodásain, nem vette komolyan a veszélyt, lebecsülte a fajankóskodásaikat, aztán több nagyváros húgyagyúak kezébe került. 2022-ben a hazánk lesz a tét. S az már nem tréfadolog!

Egy biztos, az ellenség nem úriemberkedik majd: ők füstbombákkal, O1G-zéssel, bajszosszarozással, székházfoglalással, graffitizéssel, parlamenti blokáddal, Németh Athina-féle fakenews-okkal, Sargentini-jelentésekkel, Gyuri bácsi uzsonnás zacskóját lóbálva támadnak majd, ahogy a csövön kifér. Nem ismernek sem Istent, sem embert, sem hazát. Glaszékesztyűben, egyrészt-másrésztozva, a sajátjaik erősebb szavain hüledezve, folyamatosan gesztusokat téve, félszívvel a nemzeti oldal nem fogja megnyerni ezt a háborút. Ésszel, teljes szívvel és erőbedobással, megalkuvást nem tűrő hazaszeretettel viszont igen.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.