Pesti Srácok

Szervezett trollok, a liberális hálózat és a Jobbik is támadja a Megafont – Pont ezzel bizonyítják a kezdeményezés létjogosultságát

Szervezett trollok, a liberális hálózat és a Jobbik is támadja a Megafont – Pont ezzel bizonyítják a kezdeményezés létjogosultságát

A baloldali média, a balliberális hálózat és egy baloldali párt, a Jobbik is elkezdte támadni a magyarországi jobboldal legújabb kezdeményezését, a Megafont. Döbbenet: a Megafon Központ éppen miattuk jött létre, mivel az alapítók úgy érezték, a jobboldali véleményeket elnyomják az online térben.

Ahogy lapunk is beszámolt róla, nemrég elindult egy új kezdeményezés, a Megafon, amelynek az a küldetése, hogy segítsen a konzervatív, jobboldali véleményvezéreknek áttörni az „elhallg(att)atás falát”. A Megafon létrejötte fontos, hiszen aki nem szemellenzővel éli az életét, az tudja, sok jobboldali ember dönt úgy, hogy inkább hallgat, mintsem kitegye magát a frusztrált és hangos balos kisebbség haragjának. Hiszen ismerjük ennek a dühöngő társaságnak a módszereit: mindenkit megbélyegeznek és szétcincálnak, aki nem velük ért egyet – mindezt természetesen a véleményszabadság fényében. (Az életünket is feláldoznák, hogy azt gondoljuk, amit ők – kicsivel több, mint 200 év alatt ennyit fejlődött a haladás.)

Minden jobboldali ember ismeri azt az érzést, amikor a reggeli kávéja mellé megnyitja a Facebookot, az Instagramot vagy éppen a Youtube-ot, és özönlenek a feedben a napi balos hisztik arról, hogy mennyivel jobb az életszínvonal a környékbeli országokban, hogy miért nem szabad húst enni (sőt, együnk rögtön rovarokat, mint a Snowpiercer munkásosztálya), és hogy miért náci mindenki, aki nem pottyan térdre a Black Lives Matter-mozgalomtól. A Megafon éppen ennek ellensúlyozására jött létre: ők azt szeretnék, ha a jobboldali érzelmű emberek is ugyanolyan bátran el mernék mondani a véleményüket. Ebben például úgy tudnak segíteni, hogy egy mindenki számára elérhető, ingyenes képzést indítanak szeptemberben, ahol megtanítják a jelentkezőknek, hogyan kell hatékonyan használni a közösségi médiát. A Megafon már az indulásakor deklarálta: ez nem egy ideológiai képzés lesz, és ők nem szeretnék megmondani senkinek, hogy mi legyen a véleménye, inkább csak a technikai háttértudást adnák át a résztvevőknek.

A képzés még el sem indult, és máris megérkeztek a szervezett trollok, sőt mi több, a Jobbik is, amely a balos online portálokkal kéz a kézben kezdte el támadni a Megafont.

PestiSracok facebook image

A Jobbik azt a hazugságot terjeszti a Facebook-oldalán, hogy a kormány 100 millió forint támogatást nyújt a Megafonnak. Ez úgy ahogy van hazugság, a Jobbikkal ellentétben ugyanis a Megafonban egy fillér közpénz sincs.

kezdtek bele a szokásos stadionozós közpénzezésbe, amiből mostanában csak a lélegeztetőgépet felejtik ki – az ismert okok miatt. (Nem igazán értjük egyébként, hogy mi a probléma azzal, hogy a magyar kormány a koronavírus-válság okozta gazdasági károk enyhítése okán támogatást és kedvezményes hitellehetőséget biztosít a magyar vállalkozásoknak, mégpedig azért, hogy a munkahelyek megmaradhassanak.)

– reagált a Megafon a vádaskodásra.

Az, hogy a Megafon sikeres kezdeményezés lesz-e, még nem tudjuk. Az viszont biztos, hogy az a Jobbik vádaskodik, amelynek médiája körül finoman szólva is gyanús ügyletekről számoltak be a Jobbikból távozó emberek. Mi is írtunk korábban itt meg itt Kisberk Szabolcsról, a Jobbik pártalapítványának pénzéből működő N1TV volt főszerkesztőjéről, aki távozása után például arról beszélt, hogy üzemszerűen működött a pénzmosás a Jobbikban és a Jobbikhoz köthető tévében. Érdekes, hogy mindezek után éppen ők vannak felháborodva egy olyan kezdeményezésen, amelyben egyetlen forint közpénz sem jelenik meg.

Ez a támadássorozat a tökéletes bizonyítéka annak, hogy miért van szükség a Megafonra, hiszen jól látszik, hogy mi történik azokkal, akik ki merik nyitni a szájukat, és el merik mondani, hogy milyen óriási ellenszélben kell a jobboldaliaknak tevékenykedniük.

Pedig valójában nem a vállalhatatlan stílusban kommentelők a bátrak, és nem is a Jobbik, amelyik hazugsággal próbál lejáratni egy frissen alakult szervezetet, hanem azok, akik arccal is ki mernek állni és vállalják a véleményüket még akkor is, ha ezért másnap már kevesebb ismerősük lesz a Facebookon. Azok a bátrak, akik nem a biztonságos utat választják. Azok a bátrak, akik szembe mernek szállni a baloldali gyűlölködéssel.

Mi itt, Magyarországon nem szeretnénk odáig jutni, mint az angolszász világban. Mindenki ismeri a rémtörténeteket a tengerentúlról, ahol a politikai korrektség mára odáig fajult, hogy ha valaki nyilvánosan vállalja a nem szélső-liberális véleményét, akkor még az is megtörténhet, hogy kirúgják az illetőt az állásából és elüldözik. Magyarországon ez (még) nincs így, de a nagyobb multiknál az érzékenyítés már elkezdődött.

Ami még inkább szánalmas, az az, hogy ebbe a versenybe egy olyan párt is beszállt, ami manapság minden héten a sajtószabadságért a balliberális sajtófölény megmaradásáért aggódik – holott pár éve még ők voltak azok, akik a hatalom megszerzése (önbizalomban sosem szenvedtek hiányt) után porig akarták rombolni a TV2 és az RTL Klub székházát.

A Megafon kezdeményezése jogos és indokolt! Mert minden alkalmat meg kell ragadni, hogy valahogy ellensúlyozzuk a kizárólagosságra törekvő, totalitárius lelkületű liberális nyomulást. Éppen ezért a PestiSrácok.hu stábja is arra biztatja a jobboldali megmondóembereket, hogy ne foglalkozzanak a szervezett trollokkal és a rájuk zúduló rágalmakkal. A liberálisok minden jó szándékú kezdeményezésre így fognak reagálni, pontosan azért, mert tudják, hogy ennek a versenynek tétje van. A tét pedig nem kicsi – vigyázó szemünket Washingtonra vessük!

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.