Kedves Vidnyánszky Attila! Kérem, ne álljon félre!
Látjuk, milyen féktelen habzású az önt (és a kuratóriumot) támadók gyűlölete. Észleljük, milyen engesztelhetetlen a „toleranciabajnokok” toleranciája a nemzeti, konzervatív másság felé. Tapasztaljuk, ahogyan az állítólag nem létező libsi világhálózat – mintha egy titokzatos karmester intésére tenné – egyszerre működésbe lép világszerte, s – mintha egyazon forgatókönyvből merítene – tenyereket firkál, zsarol, követel, épületet foglal, ukránozik, levadászással és tönkretétellel fenyegeti önt, ha nem áll félre. A lárma elviselhetetlennek tűnik. Mégis arra kérem, maradjon, tartson ki! A nemzet java, jobbik része ön mögött áll!
Kedves Vidnyánszky Attila!
Tegnap egy önnel készült interjú jelent meg a Magyar Demokratában, melyben a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) körüli liberális hiszti kapcsán a következőket mondta:
Ha azt fogom érezni, hogy eljött a pillanat, hogy tényleg már csak az én személyem az akadálya a közös gondolkodásnak, gond nélkül félre fogok állni. Mert én ezt ügynek tartom, és nem hatalmi kérdésnek. Soha nem az voltam, aki két kézzel kapaszkodik mindenféle igazgatói székekhez.
Nem túlzás: e nyilatkozata óta ezerszám özönlenek az aggódó internetes hozzászólások, amelyben arra kérik önt, ne hátráljon meg, ne mondjon le az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnökségéről. A távozásnak még a gondolatát is hessegesse el.
E levelemmel most magam is csatlakoznék e jószándékú, ön mellett kiálló sokasághoz.
Ha valaki, ön bizonnyal tudja – hisz a bőrén tapasztalta –, milyen az, mikor a balliberálisok vendettát rendeznek. Elszenvedője volt ennek 2013-ban, mikor a Nemzeti Színház igazgatója lett. A magyar kultúrát évtizedek óta megszállva tartó, gyűlölködő, kirekesztő liberális brancs – már majdnem maffiát írtam – nem vette jó néven, hogy nemzeti ember került a Nemzeti élére. Kapott tőlük mindent, ami a csövön kifért. Emberi szót, méltányosságot – azt viszont véletlenül sem.
Most ugyanez a brigád cuppant önre, kiegészülve a világhálózat külföldi sejtjeivel, miután az SZFE kuratóriumi elnökévé nevezték ki. Cate Blanchett-től Szippantós Győzőig a fél művészvilágot önnel riogatják, az ön „elnyomása” alól akarják fölszabadítani az SZFE-t. Holott nemhogy elnyomni nem tudta még az SZFE-t, bejutni sem tudott az épületbe...
- Fölfoghatatlan az az eszelős gyűlölet, amellyel önt gyalázzák. A művészképzés az elevenükbe vág. Mint az osztriga, mikor citromot csöppentenek rá: úgy rángatóznak. A művészképzés az ő szent privilégiumuk, legalábbis ők úgy gondolják. Ha abban is megjelenne végre a nemzeti szellem: megtörne a hegemóniájuk. Úgy hiszik, az lenne számukra a vég. Gyűlölködőek és kirekesztőek.
Kedves Vidnyánszky Attila!
Örök szabály: terroristákkal nem tárgyalunk. Aki fizikai erőszakkal elfoglal egy tanintézményt, nem engedi be oda annak vezetőit, akadályozza az oktatás megkezdését, „földönfutóvá tétellel”, börtönnel és vagyonelkobzással fenyegeti a törvényesen kinevezett kuratóriumi elnököt, az terrorista. Terroristákkal nem lehet és nem is szabad tárgyalni.
Ön azonban úriemberként mégis tárgyalásra hívta ezeket. Többször. Az épületfoglalók oda se mentek. Inkább követelőztek tovább.
Képzeljünk el egy hasonló helyzetet fordítva. Alföldi Róbertet 2008-ban kinevezik a Nemzeti Színház igazgatójává, mire a fölháborodott társulat – amelynek a véleményét nem kérték ki a döntésről – szigszalaggal lezárja a színház bejáratát, s nem engedi be az újdonsült igazgató urat. Egyidejűleg a fél világot föllármázza, hogy itt diktatúra van, és amúgy is: „free Nemzeti Színház”. És így tovább.
Vajon hány pillanat alatt számolta volna föl Gyurcsány rendőrsége a barikádot? Fél pillanat alatt. Vajon hány épületfoglaló ellen indult volna büntetőeljárás? Az összes ellen.
Na és most? Van még barikád? Indult már büntetőeljárás? Erről ennyit.
Kedves Vidnyánszky Attila!
Ha ön most félreáll, lemond, azzal nem old meg semmit. Az Ascher Café ugyanúgy gyűlöli és gáncsolja majd tovább, ahogyan eddig. Csupán annyi változik, hogy gyűlöletük fő céltáblája az új kuratóriumi elnök lesz. S addig gyűlölik, gáncsolják, akadályozzák őt is, amíg meg nem hátrál. Ezek ugyanis nem akarnak tárgyalni. Önszántukból egy jottányit sem engednek hatalmukból, több évtizedes előjogaikból. Ezek gyűlölködők és kirekesztők, akik csak az erő nyelvén értenek.
- Ha ön most félreáll, komoly esélyt szalaszt el a nemzeti színjátszás arra, hogy megtörje a kirekesztők több évtizedes rémuralmát. Akkor dühöng tovább a liberálisok perverz színjátszása. S akkor a nemzeti elhivatottságú rendezők, színészek maradnak a vokálban.
Valamelyik liberális hörgő azt hörögte, hogy ön a nyakukon térdel. Pedig a helyzet pont fordított. Kultúrfronton a liberálisok térdelnek a nemzetiek – s kiemelten: az ön – nyakán hosszú ideje. Ideje levegőhöz jutnunk. Most jött el a pillanat, hogy fölálljunk, kiegyenesedjünk végre.
Látjuk, milyen féktelen habzású az önt (és a kuratóriumot) támadók gyűlölete. Észleljük, milyen engesztelhetetlen a „toleranciabajnokok” toleranciája a nemzeti, konzervatív másság felé. Vesszük észre, amint az állítólag nem létező libsi világhálózat – mintha egy titokzatos karmester intésére tenné – egyszerre működésbe lép világszerte, és – mintha egyazon forgatókönyvből merítene – tenyereket firkál, zsarol, követel, épületet foglal, ukránozik, s közben levadászással, tönkretétellel fenyegeti önt, ha nem áll félre. A lárma elviselhetetlennek tűnik. Mégis arra kérem, maradjon, tartson ki!
Ön mögött áll a törvény: egy háromszor egymás után kétharmados felhatalmazást nyert kormányzat jogszerű döntése.
Ön mögött áll az igazság: a most az átalakítást fúrók – Csányi Sándortól Schilling Árpádon át Hajdú Szabolcsig – évekig arról beszéltek, drasztikusan át kell alakítani az SZFE-t, mert egy ganéhegy az egész. S azért is ön mögött áll az igazság, mert a nemzeti színjátszásnak igenis kiemelt helye kell legyen a magyar színház- és filmművészetben!
A lényeget a végére hagytam: a nemzet java, jobbik része is ön mögött áll! Hajrá, Vidnyánszky Attila!
