Pesti Srácok

Állítólag (ő állítja) ezer fát mentett meg Kamuzöld Geri, és ez még csak a kezdet!

Állítólag (ő állítja) ezer fát mentett meg Kamuzöld Geri, és ez még csak a kezdet!

Micsoda főpolgármester! Sőt: FŐPOLGÁRMESTER! Ahogyan odaáll az akácfa alá, és szerényen hagyja, hogy hajába hulljanak a falevelek, s valaki a negyvenegy tanácsadója vagy az akárhány fészbukposztolásügyi szakkoordinátora közül lefotózza őt.

Nem vágyik ő glóriára, dehogyis, semmi sem áll távolabb tőle, mint az önfényezés, a pózolás, nyafogás, rinyálás, panaszkodás, tétlenkedés, pótcselekvés, másokra mutogatás. (Khm.) Ám nem tehet mást: oda kell állnia, s hagynia kell, hogy vele született szerénysége ellenére megörökítsék őt és az akácfát az utókornak.

  • Hagynia kell, hiszen ő mentette meg ezt a fát (is). Legalábbis a szöveg szerint, amelyet aztán – a fészbukra való gyors kiposztolás után – szorgos kezek odarittyentenek a fotógráfia alá.

Megmentett egy fát. Sőt, az összeset. Is! Meg Budapestet. Is! Osztán – ha úgy alakul – egész Magyarországot is meg fogja, ha miniszterelnökké üti őt a nép. Úgy megmenti, hogy attól koldulunk.

PestiSracok facebook image

Párás tekintettel nézzük a képet, a lehullott faleveleket, a vízelvezető csatornát, megmenekített fát (kép jobbszéle), a flaszter és a fatörzs között szerénykedő főpolgit, s csak úgy sorjáznak elénk a parádésnál parádésabb címötletek.

  • Gergely meg az akácfa.
  • Az akácfa meg a Gergely.
  • Karácsony, fa.
  • A fa és megmentője.
  • Aki megment egy fát, az összeset menti meg!
  • Két fészbukposzt között esőerdőket ment és telepít ez a szerény budapesti fiatalember.
  • A fák doktora.
  • Doktor Bubó. (Bocs, ez nem jó!)

Micsoda nemes lélek! És mily szerencsések a budapestiek, hogy ő jutott nekik! Mondhatni, megérdemlik egymást. A zsák meg a foltja...

Bezzeg a Tarlós! Azt képzelte, hogy a tízezer új fájával palira veheti Budapest zölden gondolkodó népét. Ám a „butapestiek” fölhomályosultabbak annál. (Legalábbis, azt hiszik.) Oké, Tarlós elültette a fáit meg minden, de az mégsem olyan, mintha egy talpig ZÖLD főpolgármester ültette volna. A haladó sajtó tudniillik megírta, hogy Tarlós faellenes, ebből következően: amit ő ültetett, az olyan, mintha ott sem lenne. Az más. Nem tudom, mennyiben, de más.

Karácsony a tavalyi kampányban még hordozható klímaerdővel haknizott (Fotó: Facebook)

És amúgy is: Gergely olyan szépen, őszintén, unokás-kacsintósan megígérte a tavalyi kampányban, hogy szeretni fogja a fákat. (Szemléltetésként ott álltak mögötte sameszai, a hordozható klímaerdővel.) Szentül megfogadta, hogy annyi új fát ültet, ahány gyermek születik Budapesten.

  • Eltelt tizenhárom hónap, világra jött több mint tízezer gyermek. Hát az új fák hun vannak, tessék mondani? Jó-jó, sehol. De ha szükséges, meg lehet magyarázni.

Például: nincs több hely ültetésre. És ez, természetesen, csupán 2019. október 14-én vált világossá (Karácsony számára), miután főpolgármester lett. Akkor súgták meg neki a kertészei, hogy helyhiány vala. Hogy ezt amúgy – Karácsony faültetési ígéretcunamiját hallva – már Tarlós is jelezte a kampányban? Az nem érdekes. Egy igazi ZÖLD demokratát nem tántorítanak el a tények meg a valóság. Ő mindig a maga kárán (és a mi adóforintjainkon) tanulja meg, hogy nem ért a város meg az ország vezetéséhez.

De nemcsak a helyhiányra (és Orbánra) lehet fogni az egészet, hanem arra is, hogy főpolgármester úrnak sokkal fontosabb dolgai vannak a faültetésnél. Egyebek közt posztolnia kell a fészbukra nulla huszonnégyben. Olyanokat, hogy kitette az ablakába a kurd zászlót. Meg hogy a kisfia szépen legózik. Hogy veszélyben vannak a foltos szalamandrák. Vagy, hogy a meggyilkolt diákokra emlékező emberek „szottyos” nácik. És így tovább.

  • Megígérni mindent, aztán ha megválasztják, széttárt kézzel sopánkodni, arrébb kígyózni a felelősség elől, másokra mutogatni. Hiszen mindenről (is) Orbán tehet – így fest korunk haladóan liberrált ZÖLD városvezetője. A dilettantizmus élő szobra.

Amúgy pedig a haladó sajtó – élén az Index-kettő ájultan belészerelmesedett riporternőjével, Mariann kisasszonnyal – majd úgyis megmagyaráz, illetve elhallgat mindent...

De vissza a ültetéshez! Szóval Karácsony az elmúlt esztendőben fát nemigen ültetett, legfeljebb Draskovicsot, Vágót meg a haverokat ide-oda. Sebaj, viszont legalább nyolcvanöt fát kivágatott, saját hatáskörben. Ezt is meg lehet magyarázni, naná. Ugyanis, amikor ő vágat ki, akkor az jó szándékkal történik, s azok a fák nyilván életveszélyesek (vagy szottyos nácik) – ha viszont Tarlós és a kormány, akkor az barbarizmus és környezetpusztítás. (Ligetvédők, segítsetek!) Ugyanez áll a haverokra is: ha Soproni kiirtja a Benczúr utcai fákat a Terézvárosban, V. Naszály meg a Várban, az teljesen rendjén lévő...

Szóval értsük meg Karácsonyt: nem jut ideje olyan csip-csup dolgokra, mint faültetés. Marad helyette a famegmentés. Itt a határ a csillagos ég. Van Budapesten – hasamra ütök – ötmillió fa. Nos, most egyetlen esztendő leforgása alatt megmentett ezret közülük. Állítólag. (Ő állítja.) Ám az elkövetkező esztendőkben – ellenpontozandó az új fák kínzó hiányát – akár az összes budapesti fát is megmentheti egyszerre. Mind az ötmilliót! Csupán annyi szükséges, hogy valaki – állítólag – fenyegesse azokat. Például Orbán. Vagy a gyevi bíró. Állítólag. Karácsony meg megmenti. Tiszta sor.

Arról nem szólva: fészbukposztokban megmenteni fák millióit még annál is egyszerűbb, mint rovarhotelekkel babrálni, sárga vonalakkal szétbarmolni a főváros közlekedését, Liget-projektet megfúrni, Lánchidat föl nem újítani... Tessék, ezt a tanácsot (familliók megmentése) ingyen adom. Szívesen! (Maga rakás szerencsétlenség...)

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.