Hordjunk keresztet?

Ez a magát újságírónak tartó propagandista-agitátor klasszik bolsevista módon elő akarja írni egy másik embernek, hogy ne merje vállalni a lelki meggyőződését a nyilvánosság előtt. A kereszténységgel szemben pedig kifejezetten ellenséges, szintén klasszik rákosista módon. Persze nyilván nem lepődünk meg; a bolsevikek, attól hogy ma liberálisnak hazudják magukat, attól még pontosan ugyanolyanok, mint az elődeik voltak. Állandóan elő akarják nekünk írni, hogy mit kell gondolunk, milyen legyen a meggyőződésünk. Ha az övékétől eltér, azt nehogy vállalni merjük nyilvánosan. Persze amikor Black Lives Matter-pólót, szivárványos zászlót, SZFE-kitűzőt hordunk, azzal semmi baj, mint ahogy a muszlim fejkendővel sincs szerintük baj, hiszen fontos ugyebár az idegenek befogadása és szabad vallásgyakorlata… Csak épp egyetlen vallást nem szabad szabadon gyakorolni: a kereszténységet.

Viszont úgy tűnik, végre megmozdult valami. Végre nem maradnak választ nélkül az ilyen balos provokációk, többen is hangosan kiálltak Müller Cecília és a kereszt védelmében. Szalóki Ági a következőt írta ki a Facebookra:

Földi-Kovács Andrea, a HírTV műsorvezetője is kitett egy posztot, amelyben amellett, hogy egy fotóval maga is hitet tesz a kereszt hordása mellett leírja, hogy Szegő hogyan keveri össze – ki tudja, butaságból vagy szándékosan – a szekularizációt és a laicitást. Valóban létezik olyan, hogy szekularizáció, de Szegő Péter vagy buta és nem tudja, mit jelent, vagy pedig aljas módon csúsztat, amikor erre a szóra hivatkozik a posztja végén. A politikában ugyanis sem törvény, sem elvárás nincs a szekularizációra. Ez az egyházi javak és birtokok elvételét, a vallási nevelés megszüntetését, úgy általában véve vallástalanítást, de legalábbis a vallástól való tömeges elfordulást, a hit háttérbe szorítását jelenti. Ezzel szemben az egyház és az állam szétválasztása az ún. laicitás – ami a keresztény világban már régesrégen lezajlott folyamat. Világi törvények vannak érvényben (nem úgy, mint pl. az iszlám világ nagy részében a saría, a Koránon alapuló törvénykezés), a vallásnak és az egyháznak nincs beleszólása sem az állam működésébe, sem az igazságszolgáltatásba. De ez nem azt jelenti, hogy ne lehetne jelen a hit az életünkben, akár az állami tisztviselők életében is! Semmilyen kötelezettségük nincs arra vonatkozóan, hogy ne viselhetnének vallási szimbólumokat, ne fejezhetnék ki hitbéli meggyőződésüket akár a nyakukban hordott kereszttel is. Franciaországban valóban törvények tiltják ezt, de Magyarországon nem. És nem is szeretnénk, hogy tiltsák. Sem a törvények, sem az erőszakos véleményterroristák, mint Szegő Péter.

Kolléganőnk, Jurák Kata is deklarálta a Facebook-oldalán, hogy „A kereszt marad”. És remélhetőleg minél többen, újságírók, publicisták, zenészek, színészek, számos közéleti személyiség ki mer állni, meg meri mutatni, és másokat is biztatni mer arra, hogy bátran vállalja belső meggyőződését. Mert itt nem pusztán a hit kérdéséről van szó, hanem sokkal többről.

A kereszténység nem pusztán egy vallás, hanem egy kulturális, civilizációs rendszer is. Benne egyrészt azokkal az évezredes transzcendens értékekkel, amiket a Biblián keresztül kaptunk, másrészt azokkal a szintén évezredes kulturális hagyományokkal és mintákkal, amelyeket már a keresztény ember alakított ki. Ezek között ott van többek között a szólás, a lelkiismereti és vallásszabadság is. A kereszténység a világ összes vallása közül a legtoleránsabb; a keresztény országokban van egyedül korlátlan lehetősége a más vallások gyakorlóinak. Viszont sajnos ma már ott tartunk, hogy a kereszténység a világ legüldözöttebb vallása is egyben. Ráadásul nemcsak más vallások által uralt országokban, hanem saját területén is! Ezt látjuk nap mint nap Nyugat-Európában, ahol 70 éves, imádkozó néniknek vágják el a torkát muszlim radikálisok, ahol le kell venni a keresztet a templomok tetejéről, vagy épp II. János Pál pápa szobráról, nehogy sértse a bevándorlók érzékenységét.

Bár protestánsként sosem voltam a nyakban lógó kereszt híve, életemben nem hordtam ilyet, mert alapból azt gondolom, hogy a hit az ember és Isten, illetve ember és Jézus közötti viszony, amit megélni jó, nem pedig mutogatni. Nyilván ez egy nehéz, eldönthetetlen kérdés, egy hitvita, amiben mind a bigott katolikusok, mind pedig a doktriner reformátusok olyannyira meg vannak győződve a maguk igazáról, hogy egyenesen eretneknek, illetve bálványimádónak képesek nevezni egymást. Mert sajnos miközben óriási külső nyomás nehezedik a kereszténységre, a táboron belül továbbra is felbukkannak, ha nem is a homousion-homoiusion küzdelméhez hasonlóan véres, de sokszor mégis ölre menő viták. Pedig ahogy a miniszterelnök fogalmazott a politikában („szélesen megyünk”), úgy a kereszténységen belül is tág lehetőségek vannak arra, ahogyan a hitben, Krisztussal járhatunk. Aki inkább belül szeretné átélni Jézus közelségét, az tegyen így, akinek viszont jólesik, akinek erre van indíttatása, az hordjon keresztet, fejezze ki ezzel a hitét.

Mindezt kifejezendő, nem csak a hitemet, de a keresztény kultúrkörhöz való tartozásomat, a demokrácia, a lelkiismereti szabadság, a szabad véleménynyilvánítás iránti mély meggyőződésemet is hangsúlyozva, a televíziós szereplések alkalmával ezentúl én is keresztet rakok a nyakamba, és erre szeretnék biztatni mindenkit, aki hasonlóan érez. Még csak elkötelezett hívőnek sem kell lenni hozzá. Megkockáztatom, hogy még egy ateista is, aki egyébként a keresztény kultúrkörhöz tartozónak érzi magát, bátran hordhatja. Ez nem vallási kérdés. De nem is politikai kérdés, mielőtt valami seggfej ezt kezdené mondogatni. Nem a magyar kormány, nem a Fidesz mellett áll ki az, aki deklaráltan vállalja a kereszténységet, hanem Európa mellett. A közös történelmünk, hagyományaink és értékrendünk mellett.