Pesti Srácok

Újabb csalódott konzervatív "zsenit" turizott magának a 444.hu, aki tömeggyilkosnak nevezi Orbánt

null

Lantos Gabriella, az "Új Világ Néppárt" nevű párt (Pálinkás József csalódottságának manifesztuma) elnökségi tagja régóta publikál a magyar egészségügy helyzetéről – írja a 444.hu. A szakember egyébként egészségügyi menedzsernek nevezi magát. Illő szerénységgel nyilván, mert a járvánnyal foglalkozó írása alapján a nemzet legnagyobb járványtani szakértőjét tisztelhetjük benne. Mindent tud, mindent jobban tud és már akkor tudta, amikor az az információ még nem is létezett. Ja, és halálosan gyűlöli Orbán Viktort. Ezt is a cikkből tudjuk meg.

Lantos írása egyébként némileg megválaszolja azt a kérdést, hogy miért gondolja az ellenzéki oldalon mindenki, hogy mindenhez ért. Azt hiszik ugyanis, hogy a vélemény tudás, valamint azt is, hogy a saját szakmájuk ismeretei alapján minden más szakmát és problémát képesek teljeskörűen megítélni. Ezt szerényebb helyeken véleménynek hívjuk. Ők tudásnak.

Szerzőnk egy rendkívül érdekes logikai okfejtéssel kezdi művét:

PestiSracok facebook image

És miután Orbán Viktor kijelentette, hogy számára az életek megmentése a legfontosabb, ebből az következik, hogy tömeggyilkosságot követ el. A következő kérdéseket teszi ugyanis fel:

Azt már megtanultuk, hogy az ellenzéki oldalon szinte mindenkinek nagyon komoly gondjai vannak a szövegértéssel, a statisztika fogalmával vagy bármivel, ami bonyolultabb, mint egy bot. A "világelső halálozás" kifejezés értelmezésével már sokan, sokféleképpen megpróbálkoztak közülük; valahogy az jött ki mindig, hogy minden egyes nap mindig nálunk halnak meg a legtöbben a járvány következtében tavaly március óta. Valóban nagyon magasak a napi halálozási adatok, de hát éppen a harmadik hullám legrosszabb periódusában vagyunk. A brit mutáns által okozott járvány tulajdonképpen már egy másik járvány, hiszen ez a változat okozza már a magyarországi fertőzések zömét. Az kijelenthető, hogy a korábbi változatot egyébként kordában tartó intézkedések nem voltak elég hatásosak az új, brit mutánssal szemben. Természetesen azon lehet vitatkozni, hogy a kormányzat időben szigorított-e, vagy enyhített, az ellenzék naponta változó álláspontja szerint tavaly, a második hullám kezdetekor, csak éppen nincs kivel. A járványügyi szakembereknek ugyanis nem az a dolguk, hogy olyan Lantos Gabriella- és dr. Gődény-féle emberekkel vagy éppen ellenzéki politikusokkal vitatkozzanak, akik egyszerűen nem kompetensek. Az ellenzék mindig az ellenkezőjét akarta, mint amit a kormány mondott – az oltásszkeptikusok és a vírustagadók legalább konzekvensek voltak, ők ugyanazokat a hülyeségeket ismételgették a kezdetektől fogva.

Lantos Gabriella jó liberálisként nem érti a hatalomgyakorlás természetét sem. A kormány politikai döntést hoz, a különböző szakmai tanácsadók, szakmák javaslatai alapján. A politikai szempontokat kell összebékítenie a különböző, egymással sokszor ellentétes szakmai érvekkel. A politikai felelősség nem arról szól, ki a hibás, hanem arról, hogy a választópolgárok kit tartanak annak. Egy igazi politikus – mint Orbán Viktor – nem bújik a szakértők mögé. Az ő felelőssége, hogy kire hallgat. A kormányzatnak folyamatosan lavíroznia kellett a gazdasági károk, vagyis az ország gazdasági és egészségügyi terhelhetősége között. Minden döntése egyszerre jó valakiknek, míg másoknak meg rossz. Utólag mindig lehet lezárást követelni, amikor már lehet tudni, hogy az új mutáns sokkal jobban fertőz és lehet nyitást követelni mikor még bizonyosan nem lehet tudni, hogy mi várható. De ha az ellenzék követeléseire hallgatott volna a kormány, akkor a gazdasági károk is sokkal jelentősebbek lennének, mint ahogy a halálesetek és a betegek száma is sokkal nagyobb lenne, mint most. Akkor most a gazdasági apokalipszisről is folyna a politikai harc és nem csak a "világelső halálozásról". Nem volt és nem lesz ellenpróba, csak a politikai felelősségről beszélhetünk. És az ellenzék és az ellenzéki sajtó is csak a felelősség áthárításában hajlandó résztvenni, a járvány elleni védekezésben nem. Mintha nem is ebben és egyébként közös országban élnének.

A szakértem látszata érdekében aztán Lantos aztán olyan új fogalmakat vezet be a történetébe, mint például: a "személyre szabott járványkezelést".

A sok teljesen értelmetlen mondat között olyanok bukkannak fel, miszerint 7000 kontaktuskutatót kellett volna alkalmazni, hogy azok a második hullám végén kinyomozzák az egyes eseteket, majd azokat egyedileg kellett volna elszigetelni. Az "Új Világ Néppárt" elnökségi tagja annyira magától értetődően egyszerűnek tartja ezt a tevékenységet, hogy sokkal több szót nem is pazarol rá. Mi se tegyük. Különösen azért, mert ezt sikerrel sehol nem alkalmazták. A szakmainak álcázott szöveg becsült adatokból becsült adatokat vet össze hasraütés útján generált "adatokkal". Folyamatosan olyan információkon alapuló döntéseket kér számon a kormányon, amely információk értelemszerűen csak a jövőben lesznek megismerhetők. Újra előveszi a teszteléssel kapcsolatos ellenzéki mantrát. Gyakorlatilag csak abban különbözik az "alusapkás" összeesküvéselméletesektől, hogy szerinte a járványkezelés az összeesküvés, nem a járvány.

Aztán persze kibújik a szög a zsákból:

Miközben korábban keserűen állapítja meg, hogy akár április végére kialakulhat az oltások következtében a nyájimmunitás:

Ezzel az írással nem az a baj, hogy süt belőle az eszelős rosszindulat. Nem is a végletes szakmaiatlansága a probléma, a számos szósaláta jellegű mondat. Az sem probléma, hogy a 444.hu-n megjelenhet ilyesmi. A baj az, hogy a szerző teljesen komolyan, minden értelmes bizonyíték nélkül vádolja tudatos tömeggyilkossággal a kormányt és a miniszterelnököt. Ebből a feltételezésből pedig bármilyen agresszió levezethető és jogosnak vélhető. Ez az ellenzéknél a szakértői szint. Nem is érdemes figyelni rájuk. De az érdemi vita nagyon hiányzik. Tud valaki egy értelmes ellenzékit?

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.