Pesti Srácok

A baloldali "értelmiség" járvány idején sem állt a tudomány mellé

A baloldali "értelmiség" járvány idején sem állt a tudomány mellé

Ahogy a baloldaliak és a liberálisok szerint a humor az ő műfajuk, úgy állítólag az "értelmiségnek" is baloldalinak és liberálisnak kellene lennie szerintük. Ebből is csak annyi igaz, hogy vannak olyan liberálisok és baloldaliak, akik értelmiséginek képzelik magukat. Sajnos a magyar választópolgárok egy jelentős része is azt hiszi, hogy a balliberális véleményformálók, az ellenzék médiaelitje, a médiaértelmisége értelmes emberekből áll. Sajnos csak pusztán a szótő azonossága alapján. De a balliberális egyetemi értelmiség is lapított az ellenzék társadalmat elbizonytalanító oltásellenes kampánya alatt.

Nehéz olyan oltásszkeptikust, a kínai vakcinától rettegő ellenzéki szavazót találni, aki elhiszi, hogy a szinte bizonyosan kínai gyártmányú okostelefonja nem működik, hiszen zömmel azon olvassa, hallgatja azokat az okosságokat, amelyek miatt visszautasítja a kínai és az orosz oltóanyagot. Pedig technológiai értelemben nem komplexebb eljárás tökéletesen működő számítógép-alkatrészeket és számítógépeket gyártani – mert az okosteló az –, mint oltóanyagokat. És a kedves felhasználó pont úgy nem tud és ért semmit az egészből, mint a kvantummechanikából, ami nem mellesleg mindkettő alapja végül is. Kétségtelen olyan dolgokról beszélünk itt, ahol a tényleges problémamegértés, áttekintő tudás megszerzése nem órákra van az embertől, hanem évekre. Ha veszi a fáradtságot. De nem veszi. Ezért találta ki az emberiség a modern tömegtársadalomban tökélyre járatott specializációt. Nem kell megértenünk, mit művelnek a Nobel-díjasok, csak használnunk kell azt, amit létrehoznak az arra alkalmasok. De a modern tudomány sokszor ijesztő és rettentő bonyolult, ezért vált tömegessé és totálissá a közoktatás, ezért tanítunk meg mindenkit olvasni, hogy el lehessen neki magyarázni a maga szintjén, hogy például vészhelyzetben mit és miért kell tennie. Hatalmas tömegtájékoztatási rendszert tartunk fenn részben arra, hogy a véleményformálók meggyőzzék az embereket arról, egy veszélyhelyzetben mi jó nekik. Mert már annyira szabadok vagyunk, hogy a saját magunk megvédése érdekében sem adhat nekünk "parancsot" az áram. Mert a maszk például a szabadságunk példátlan megsértése, és nem a vírus miatt, hanem a csúnya kormány miatt kell viselni.

Valahogy úgy alakult, hogy ezek a véleményvezérek, celebek, újságírók, propagandisták az észak-atlanti civilizációban szinte mind baloldaliak. Ahogy a "társadalomtudománnyal" foglalkozó, valójában ideológiatant művelő egyetemi értelmiségiek nagy része is. Magyarországon 40+20 évük volt arra, hogy a tömegkommunikáció és a közélet, a művészet minden pontját belakják.

Befolyásukat azonban csak politikai céljaik érdekében hajlandók használni, az ország, az emberek javára sohasem.

PestiSracok facebook image

Ha belegondolunk, egészen elképesztő, hogy ez a balliberális ellenzéki tömeg semmit nem volt hajlandó tenni a járvány elleni védekezés érdekében. Nem a kormány járványkezelésének támogatására gondolok, hanem arra, hogy egyébként sem álltak ki azokért az intézkedésekért, amelyeket az elemi józan ész és a tudomány a járvány első percétől fontosnak tartott. Pedig mi másért tartanánk ezeket az embereket, mint ezért? Értelmiségiek, a tudomány, a gondolkodás, a józan ész emberei, akik a saját szent meggyőződésük alapján a társadalom legokosabb pár ezrelékét adják. Szerintük nem a fizikusok, az orvosok, a virológusok, a matematikusok okosak, hanem ők. A többiek csak akkor, ha egyébként politizáló értelmiségiek is és persze liberálisak.Na, ez a liberális értelmiségi krém a magyar tortában a járvány kitörése óta mivel foglalkozik teljes műsoridőben? A kormánnyal, a Fidesszel, a miniszterelnökkel, a jobboldallal, és nem a járvány elleni védekezéssel. Eszükbe sem jutott, hogy közreműködjenek egy fegyelmezettség-orientált közhangulat kialakításában. Nem nyomták állandóan, hogy mindenki tartsa be a szabályokat, viseljen maszkot, minimalizálja a más emberekkel való találkozásait, vigyázzon az idős vagy beteg szeretteire. Helyette abban utaztak, hogy minden lényeges kérdésben elbizonytalanítsák az embereket, az ország már éppen összeomlóban van, ahogy az egészségügy is, és már úgyis mindegy. A maszkból nincs elég, nem megfelelő minőségű van csak, nem ingyen van, ingyen van, de valaki sokat keres rajta. Aztán ugyanezt előadták a lélegeztetőgépekkel is. Aztán magával a lélegeztetéssel kapcsolatban is. Kell, nem kell, rosszul lélegeztetnek, nem jól ápolnak, nem az "x vagy y" protokoll szerint gyógyítanak. Mindig az volt a lényeg, hogy az aktuálisan létfontosságú szakmai döntéssel kapcsolatban bizonytalanságot keltsenek. Sosem a szakemberek, az egyébként heroikus munkát végző és kiváló magyar szakemberek álláspontja számított, hanem mindig valaki másé, egy balliberális ellenzéki politikusé.

Budapest, 2008. március 21.
A Radnóti Miklós antirasszista díj kitüntetettjei, György Péter esztéta (b), Gálvölgyi János színművész (k) és Vágó István televíziós műsorvezető (j) éppen értelmiségi antirasszista beszélgetést folytatnak.
MTI Fotó: Soós Lajos

Egy olyan világban élünk, amelyben az oltásokon alapuló megelőzés az egyik legnagyobb sikertörténet jó pár évtized óta. Európában is elmondható, hogy több millió ember csak azért van életben, mert az oltásait megkapta időben. Az immunrendszer oltással való felkészítése a potenciális fertőzésekre a nyugati tudomány egyik legnagyobb sikertörténete. Szó szerint több tízmilliárd oltással kapcsolatos egyedi tapasztalatunk van. A szakemberek egyöntetű véleménye az volt, hogy az elérhető oltások technológiailag biztonságosak és nagy valószínűséggel hatékonyak is lesznek. És a magyar balliberális értelmiség még ekkor sem, a harmadik hullám csúcspontján sem állt bele az oltási kampány támogatásába. Milliónyi olyan ember van, aki elhitte nekik és – a felelőtlen közösségimédia-tulajdonosoknak hála – a neten tobzódó többi elmebetegnek, hogy az oltások veszélyesebbek, mint a vírus. És a balliberális értelmiségi réteg még ekkor is csak politizált, diktatúráról rinyált, szolgálta a vakcinagyártók közötti gazdasági háborúban bizonyos nyugati gyártók érdekeit.

A magyar baloldali értelmiség azon igyekezett végig, hogy olyan hangulatot generáljon, amely nem a védekezéshez teremt megfelelő kereteket, hanem csakis az ellenzéki pártok politikai érdekeit szolgálta. Ebből pedig az következik, hogy ezek az emberek nem magyar értelmiségiek, és nem is értelmiségiek igazából. Aki egy ideológia miatt a józan ész ellen lázad, aki tudományos tényeket is hajlandó elfelejteni politikai okokból, az nem értelmiségi. Az egy piti influenszer, aki pénzért árulja véleményét. Nem arról van szó, hogy tévedtek, hanem arról, hogy pontosan tudták: emberéletekről szóló kérdésekben nem mondanak igazat. Ez akkor is így van, ha közben "őszintén" hitték, hogy a kormány hazudik. Mert közben a saját, állítólagosan tudományos világképükkel is szembe mentek. Ahogy a globalizmust is egyből kevésbé tartották jónak vakcinagyártási kérdésekben, amikor kiderült, hogy keletről is lehet hatékony oltóanyagot venni. És ezek az emberek határozták meg az elmúlt harminc évben is a magyar közbeszédet. Nagyon ideje lenne végre elfelejteni őket.

Minek tartunk mi amúgy ilyen értelmiséget magyar pénzen? A politikai állásfoglalásuktól függetlenül bizonyultak a szerepükre alkalmatlannak. Látványosan szembe mentek a nemzet kétségtelen érdekeivel. Minek kellene történnie ahhoz, hogy ezek az emberek a valóságot fontosabbnak tartsák, mint az ideológiai őrületeiket és a következő választást?

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.