Pesti Srácok

A Molotov-Ribbentrop-paktum nem múlt el, csak átalakult

A Molotov-Ribbentrop-paktum nem múlt el, csak átalakult

A diktatúra akkor is diktatúra, ha népi demokráciának vagy éppen liberális demokráciának nevezteti magát. Közös nevezőjük ugyanis nem a címkéjük, hanem hogy nem engednek másként gondolkodni a világról, mint ők. Ha mégis: pária leszel, űzött vad. Ha merészelsz ellenállni, eltérsz a „népi demokrácia” irányvonalától, másként képzeled az „európai értékeket”, „fékeket, egyensúlyokat”, mint ők, ha illiberális vagy, akkor jön '56 és '68, vagy kapod a nyakadba a kötelezettségszegési eljárásokat, Sargentini-dörgedelmeket, pénzmegvonásokat. Zsarolnak, fenyegetnek, tönkre akarnak tenni.

Nyolcvankét esztendeje ezen a napon írták alá a Molotov-Ribbentrop-paktumot. A német alkut kötött az orosszal Lengyelország együttes erővel történő szétzúzásáról, fölosztásáról. A lengyeleket eltüntették a térképről, ráadásul nem először. 2011 óta ez a nap, augusztus 23-a a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja.

E gyászos évforduló jelentősége, tanulsága egyfelől, hogy a nemzetiszocializmus és a nemzetietlen szocializmus egylényegű, alkatrészei és üzemeltetői tetszőlegesen fölcserélhetőek egymással. Természetes szövetségesek ők. Ellenségképük, kiirtandó célcsoportjaik ugyan részben eltértek, ám módszereik, észjárásuk, lelkiviláguk (már amennyiben esetükben lélekről beszélhetünk) azonos volt. Mindkettőt a haladó Nyugat-Európa termelte és szabadította a világra: a bolsevizmust Lenin-masnival fölpántlikázva, exportra az oroszoknak; a nácizmust pedig saját fogyasztásra. Bár elvileg mindkettő német földön sarjadt, utóbbi létrejöttében elvitathatatlan érdemei voltak az antant hatalmaknak is a versailles-i békerettenet révén.

Ám augusztus 23-ának és Lengyelország kiradírozásának vannak más, ugyancsak fontos tanulságai – túl azon, hogy a diktatúrák egypetéjű ikrek. Az egyik ilyen tanulság: a Nyugat, az antant hatalmak állítólagos morális felsőbbrendűségéről költött óda hamissága. Hogy úgymond ők voltak a Jók, akik legyőzték a Gonoszt. Amit mellesleg nem mulasztanak el máig napi két-három „ismeretterjesztő” és/vagy háborús filmdráma formájában az arcunkba tolni.

PestiSracok facebook image

Aha, tényleg ők voltak a Jók...

Ők, akik ugyan Lengyelországnak segítséget ígértek, mégis: csak a németeknek üzentek hadat, a szovjeteknek, a másik agresszornak nem. Sőt, Sztálinnal baráti szövetségre léptek, küldtek neki pénzt, paripát, fegyvert. Annak az elmebeteg szörnyetegnek, aki békeidőben is milliószámra irtotta a sajátjait, és aki Lengyelország megtámadása előtt lerohanta a békés Finnországot, a kis balti államokat. A franciáknak, angoloknak, amerikaiaknak az belefért. Mi az hogy!

  • Persze, tudjuk, hogy megy ez. Hiszen megmondták. Angliának nincsenek örök barátai és örök ellenségei, csupán érdekei. Az Egyesült Államoknak dettó. De akkor legalább ne zúdítanák ránk a mai napig a propagandamoslékukat arról, hogy ők micsoda erkölcsi piedesztálon álltak nyolcvan éve (és állnak azóta is), szemben a vesztesekkel, akik meg bűnösök és örökre szégyelljék magukat.

E sok évtizedes, hazug propaganda képes volt elhitetni sokakkal, hogy civilek millióinak terrorbombázása, Drezda, Hamburg, Hirosima, Nagaszaki szükségszerű, elkerülhetetlen, sőt végső soron etikus volt. A katyni erdőben tarkón lőtt lengyel tízezrek sem számítanak. Senki és semmi nem számít, csak az antant érdekei. Meg az, hogy az antant és a Szovjetunió nászából sarjadt új világrendet mindenki elfogadja, szeresse, ünnepelje (még a vesztesek is).

E logikába és erkölcsiségbe aztán simán belefért, hogy a győztes lengyelek ugyanazt kapták „jutalmul”, amit a vesztesek büntetésül: majd' fél évszázados szovjet rabigát, gulágot, embertelen terrort.

Analógia

Ami változatlan a Molotov-Ribbentrop-paktum előtti és utáni világrendben: az Közép-Európa koncszerepe. Az itt élők föláldozhatók, összeugraszthatók, nem tételek. Földjeink szabad prédák, határaink szabadon tologathatók mindenféle nyugati és keleti bölcs vezérek által. Kapcarongynak tekintenek minket.

Lengyelország, Magyarország, Ukrajna, Fehéroroszország területe ma is hadszíntér, mégha a háborút nem is feltétlenül hadseregekkel vívják, mint 1939-ben, 1941-ben.

S ami még örök és állandó: a Nyugat gőgje, felsőbbrendűsége. Mindenkor ők a haladás csúcsai, nekünk, bugris közép-európaiaknak csupán annyi a dolgunk, hogy szolgamód kövessük, amit ők előírnak nekünk. Mikor mit.

  • Amikor épp a német az „übermensch”, akkor a szolganépeknek kutyakötelességük törvényeket hozniuk a zsidók megrendszabályozására. Berlin ugyanis nyomatékosan kéri.
  • Amikor a migráns az übermensch, akkor büntetendő cselekmény határt védeni, tranzitzónát építeni, határsértőket kitoloncolni. Különben Berlin, Brüsszel és Strasbourg odacsap.
  • Amikor meg az LMBTQ az übermensch, akkor kötelességgé teszik, hogy már az óvodákban elkezdjék érzékenyíteni, átnevelni a gyerekeket erre a csodálatos, magasabb rendű létformára. Berlin, Brüsszel és Strasbourg ezt követeli. Aki nem engedelmeskedik, attól elveszik a neki járó pénzeket, kiéheztetik.

A diktatúra akkor is diktatúra, ha népi demokráciának vagy éppen liberális demokráciának nevezteti magát. Közös nevezőjük ugyanis nem a címkéjük, hanem hogy nem engednek másként gondolkodni a világról, mint ők. Ha mégis: pária leszel, űzött vad. Ha merészelsz ellenállni, eltérsz a „népi demokrácia” irányvonalától, másként képzeled az „európai értékeket”, „fékeket, egyensúlyokat”, mint ők, ha illiberális vagy, akkor jön '56 és '68, vagy kapod a nyakadba a kötelezettségszegési eljárásokat, Sargentini-dörgedelmeket, pénzmegvonásokat. Zsarolnak, fenyegetnek, tönkre akarnak tenni. A mai diktátorok már többnyire nem hadsereggel vonulnak be a szocializmus/liberalizmus vívmányainak megőrzésére – helyette pénzügyi terrorral, NGO-hálózatok összehangolt akcióival, „színes forradalmakkal”, CIA-s Majdan-akciókkal állítják félre az útból az ellenállókat.

A történelem ismétli önmagát. Nem előre megyünk, hanem körbe-körbe.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Basszgitáron a postabankos Princz, a zongoránál Presser – Amikor nem nekünk, hanem neki írták a dalt

A Hálózat 2020 április 4.
Emlékeznek arra a jelenetre, amikor Johnny Fontane megjelenik Don Corleone lányának esküvőjén, és elénekel pár dalt a Keresztapában? Persze segítséget is kért az amúgy Frank Sinatráról mintázott figura. Ha volt merszünk a Postabank néhai királyát, Princz Gábor bankvezért keresztapának nevezni az előző cikkünkben, akkor miért ne mondanánk ki, hogy az ő udvari zenésze Presser Gábor volt? Presser nem csupán slágert írt Princz Postabankjának (ez volt az egész ország által ismert Ezt egy életen át kell játszani), de Princz másik bizalmi embere, Kende Péter szerint még külön zenekaruk is volt, amellyel a Postabank bulikon játszottak. A vezér basszusgitározott, Presser pedig zongorázott. A zseniális zenész amúgy bekerült abba a postabankos tanácsba is, amelybe Mester Ákos, Forró Tamás és a már említett Kende is tartozott. Erős névsor. Ők ügyeltek az elvileg konzervatív Magyar Nemzetre a kilencvenes évek közepén... Szürreális az egész, mégis igaz. A KISZ-ből érkezett, moszkovita Princz Gábornak szüksége volt az arculatfestésre. Kultúremberként tetszelgett, és ehhez megkapta a segítséget az általa támogatott, zömmel liberális értelmiségtől. A milliárdok közben eltűntek, de a zene szólt. Folytatjuk a Postabank történetét.