Pesti Srácok

Cseh Katalin visszaveri a tálibokat

null

Egészen ma kora délutánig azt hihették az elbizakodott tálibok, hogy ez sima ügy, húsz év türelmes várakozás után sitty-sutty visszaveszik az amerikai megszálláskor elvesztett uradalmukat. De aztán megjött Cseh Katalin, aki tenger sok eszével már eddig is a liberális EP-frakció alelnökségéig vitte. Nemhogy megjött, hanem egyenesen POSZTOLT! A Facebookra! Olyan súlyos üzenetet hozott össze, hogy azóta is azon gondolkozom, szabadon posztolgathat az oldalára, vagy a tartótisztje direkt rendelt mellé rettentően hülye szövegírót. Részleteiben megvizsgáltuk az EU-s pénzek lenyúlására szakosodott céghálóról hírhedtté vált baloldali politikusnő üzenetét.

A Momentum könnyen lehet, hogy második legszerényebb szellemi kapacitású kirakatembere kitárulkozott ország-világ előtt. Világossá tette, hogy semmit nem ért az őt körülvevő világból, ellenben továbbra is szívesen tesz úgy a jövedelmező politikai pozíciókért, mintha komolyan vehető politikus lenne, nemcsak egy csereszabatos Langley-i fogaskerék. Lássuk!

Az egyetlen elképzelhető forgatókönyv valósult meg, drága Katalin! Afganisztán egy ilyen hely, amelyet, ha nincs idegen megszállás, akkor hegyi klánok meg iszlamista őrültek uralnak. Nem most kezdték, legalább ötszáz vagy ezer éve ilyen az a hely. A kulturális minták nem változnak meg csak úgy, egyik napról a másikra. A magyarországi baloldal például 11 éve nézi testközelből a nemzeti kormányzást, mégse jutott még eszébe, hogy nem a német, francia és amerikai érdekek nyakló nélküli kiszolgálásából kéne állnia a politikájának. Akkor hogy várhatta, hogy Afganisztán népe majd 20 év demokráciaexport hatására megváltozik? Elárulom: úgy, hogy a magyarországi baloldali politikusok ehhez sem értenek, ehhez is ugyanolyan buták, mint a kormányzáshoz, és bőven elégnek gondolják, hogy a tartótisztjeik majd tudják, mi miért történik. Megjegyzem, aki nem látott előre egy pár nap alatt ilyen simán lezajló katonai műveletet, az nemhogy külügyi újságírónak, de még újságolvasónak is ostoba lenne, úgyhogy pont a képességeinek megfelelő helyen van az EP külügyi bizottságában.

PestiSracok facebook image

Most, miután az amerikai hadiipari lobbi és a vele összenőtt politikusok 20 éven át prioritásként kezelték, hogy gennyesre keressék magukat, most már legyen prioritás, hogy ennek a nemes projektnek a hétköznapi csinovnyikjai közül minél kevesebben ragadjanak abban a szarfészekben, szembenézve a nagyjából biztos halállal. Milyen emberséges gondolat! A repülőtereket és szárazföldi határátkelőhelyeket pedig nem a nemzetközi közösség zárja le, kedves Katalin, hanem a tálibok.

Érzem az őszinte aggódást, de nincsenek illúzióim – két hét múlva már valószínűleg megint sokkal fontosabb lesz az afgán nőknél a magyarországi állítólagos bérszakadék, meg az, hogy a genderlobbinak legyen módja magyar gyerekeket meggyőzni a nemváltó műtétre. Érdekesség továbbá, hogy a repülőgépeknél tolongó afgán menekülők közt szinte kizárólag életerős, fiatal férfiakat látni. Lehet, hogy nekik kellett volna inkább megvédeniük a hazájukat, és akkor a talibán nem foglalta volna el percek alatt az egész kócerájt. Miért aggódjunk mi az afgán nőkért, ha az afgán férfiak sem teszik?

Ettől most nyilván lefosták a combjukat a tálibok, hogy egy gittegylet videókonferenciázni fog róluk. Ha Cseh Katalin nem fogja hagyni, az úgy mindent megváltoztat, bizonyára rögvest visszahúzódnak a hegyi barlangjaikba. Csakhogy ez nem hologram ám, kedves Katalin, és nem is lehet a vérengző tálib rendszer helyett egy demokratikusabbat nyomtatni EU-s támogatásból! Ahogy látom, még a háborús bűnösök felelősségre vonása meg az uniós szankciók közti különbségtétel se megy. Mégis miből fognak állni ezek a szankciók? Lesz afganisztános badget a profilképekre? Vagy akár teljes profilképcserét is eszközöl a haladó világ közvéleménye? Netalántán leszoknak a narkóról az EP-képviselők, hogy gazdaságilag kihúzzák a talajt a 99%-ban drogexportból élő afgán rezsim lába alól? Hogy fognak itt felelősségre vonódni az emberi jogi atrocitásokat elkövetők? Eddig is tudtuk, mennyit ér az EU, ha erőt kell felmutatni, de ez már szekunder szégyen, hogy ez a minket is soraiban tudó izé a legbutább és egyben legmagabiztosabb rikácsolókat küldi Afganisztán felszabadítására.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.