Pesti Srácok

Békemenetre fel!

null

Ma van az 1956-os forradalom 65. évfordulója, de pontosan tizenöt évvel ezelőtt történt az is, hogy egy táncoslábú bolond Néró belesuttogott néhány szót a telefonba, majd egy percre rá a vonal másik végén álló rendőrvezetők hangos utasításokat adtak ki: azonosítót le, gumilövedéket elő, roham! Ma ugyanez az ember készül kormányt buktatni, alkotmányt radírozni és leszámolni mindenkivel, akire habzószájú, hataloméhes, vérszagra gyűlő szövetségesei rámutatnak: ő is Fidesz-bérenc, bilincset rá, lakat alá! De érzi az európai baloldal is a vérszagot, rohamoz a LIBE-bizottság, üzengetnek a liberálisok, mernek nagyot álmodni a bevándorláspártiak és az LMBTQ-ideológusok – tényleg nagy nap lenne nekik, mikor bukna az Orbán-kormány! Ja, és tegnap lett tízéves a Demokratikus Koalíció… Kell még ennél több ahhoz, hogy kikeljünk a fotelből?

Összeállt a baloldal, Gyurcsány Ferenc a nagy menetelés végéhez ért: ismét ő vezeti a kitartottak, a helytartók csapatát. Türelmesen felfalta az MSZP-t, kolonizálta a baloldalt, az „éhezők viadala” (értsd: előválasztás) során maga alá gyűrte a szerencsétlen Jakabot, az ostoba Fekete-Győrt és az összes többi percembert. Elnézve a baloldalt, nem volt nehéz dolga, ennek ellenére ne becsüljük le: remek teljesítmény nyújtott Feri! És még nagyobbra készül!

Maga elé tolva az asszonyt, még előrébb Márki-Zay Pétert, összekapaszkodva minden még lélegző politikai ronin segítségével készül vissza a hatalomba.

Ez sem elég ahhoz, hogy felkeljünk a fotelből?

PestiSracok facebook image

Gyomorforgató szintézis

Az ország nem látott még ilyet, ember nem volt, ki erre fogadni mert volna: október 23-án egy színpadon lesz a Jobbik és a DK. A tézis és az antitézis végül létrehozta a szintézist – bár gyomorforgató, mégis van rá kereslet.

(Szegény Pongrátz Gergely bácsi…)

A Jobbik Gyurcsány Ferenccel együtt akar kormányt váltani, ennek érdekében pedig egy messziről jött marketingest, egy önmagát jobboldalinak, konzervatívnak és kereszténynek tartó szélhámost tol fel a színpadra. Egy olyan ember, aki bírja az amerikai demokraták minden támogatását?

Mi kell még ahhoz, hogy felkeljünk a pihe-puha fotelből?

Nem leszünk gyarmat!

– nyilatkozta Orbán Viktor 2012-ben, utalva az év elején megszervezett első Békemenetre.

2012 még csak választási év sem volt. Akkor mégis, mi a fenétől bukott volna meg Orbán Viktor?

Borzasztó egyszerű a válasz: Orbán és Matolcsy kipaterolta az IMF-t (amit még Bajnai Gordon hívott be, hogy „segítsék” megmenteni a Gyurcsány által csődbe vitt országot.)

2011-es év nem szólt másról, mint arról, hogy Magyarország pénzügyi függetlenségi, gazdasági szabadságharcot folytatott, az IMF engedélye nélkül kivetette a rendkívüli bankadót, a Széll Kálmán Tervvel pedig kitágította az ország gazdasági mozgásterét.

Szuverén gazdaságpolitikára jött is a választ: nyomást gyakoroltak a forint árfolyamára, az európai bankok igyekeztek még több pénzt kiszivattyúzni az országból, nemzetközi politikai támadások indultak Orbán Viktor ellen, summa summarum: az Orbán-kormány 2011-ben az első legnehezebb, egyben legkockázatosabb hadjáratát vívta meg, és bebizonyította, hogy van élet az IMF nélkül is.

Az első Békemenet óriási energiákat szabadított fel a jobboldalon, az akkori belpolitikai trendeket megfordította. A Békemenet jött, látott, győzött – nem jött vissza a baloldal, nem gyarmatosított ismét az IMF.

Fel kell most is kelni abból a régi fotelből!

A Békemenet tétje ma is nagy. Talán nagyobb, mint valaha volt. Megvédheti a korszakot, óvhatja az eredményeket és ismét kiállhat a rendszerváltoztatás a nagy ígérete, a nemzeti szuverenitás mellett. Mert nem csupán az emberi jogok, a demokrácia volt a nagy reménység ’89-ben (legfőképpen nem a nyugat majmolása), hanem a nemzeti függetlenség.

Nagy a tét, de még nagyobb a feladat.

Emlékezni és emlékeztetni kell minden magyar embert az '56-os forradalom céljaira, a rendszerváltoztatásra, a 2006-os rendőrattakra! És arra, hogy kikkel is állunk szemben. Ismét.

Ez valóban Dávid harca Góliát ellen. Emlékezzünk csak: Dávid öt kavicsot szedett a patakból, egyet tett a parittyába és rögtön betalált.

Kavicsot viszont otthon, a fotelben ülve biztos nem fogunk találni.

(Vezető kép: MTI Fotó / Sóki Tamás)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.