Pesti Srácok

Ha egy Soros-szervezet csempészi át a migránsokat, az nem büntethető az unió bírósága szerint

null

Az Európai Bíróság kimondta, hogy a Stop Soros törvénycsomag ellentétes az uniós joggal. A testület érveléséből sok-sok, a valósággal köszönőviszonyban sem álló abszurd állítás következik. Tudniillik – legalábbis az okfejtésük szerint – a brüsszeliták véleménye az, hogy a magyar törvény azért sérti az uniós jogot, mert lehetővé teszi azon NGO-k megbüntetését, amelyek elősegítik és finanszírozzák az ILLEGÁLIS migrációt. Persze, értjük mi, hogy a bevándorláspárti baloldal finnyásan szelektál. Szerintük az embercsempészek ugyanis csúnya, rossz emberek, a bevándorlásellenes honvédők pedig még csúnyábbak (Orbán pedig a legcsúnyább!), a Soros-alapítványok által finanszírozott jogi irodák és álcivil szervezetek tagjai viszont – akik ugyanazt teszik, mint az embercsempészek – szépek és leginkább felvilágosult jóemberek. Hisz ők egy törvényeken felül álló eszmét, a nyílt társadalom eszméjét szolgálják, miközben beazonosíthatatlan migránsok ezreit hozzák át a határon. De miért is kell ennyit jogászkodni? Minek jogi csatákat vívni? Elég a szócséplésből és a képmutatásból! Mondja ki Brüsszel azt, hogy aki nem ért egyet a bevándorlók integrálásával, az nem felvilágosult demokrata, az xenofób, különben is sérti a jogállamiságot, lassítja a progressziót és így tovább. Ja! Hogy ezt már kimondták? Annál könyebb lesz ismét kimondani.

Ahol a jog véget ér, ott kezdődik az etika – mondta az egyik ókori cinikus bölcselő, egy valóban cinikus pillanatában...

Ahol a jog és vele együtt a több, mint kétezer éves európai etika véget ér, ott kezdődik a nyílt társadalom eszméje – mondja ma egy cseppet sem cinikus politikai gondolkodó.

PestiSracok facebook image

– mondja egy határozott, normális, a valóság talaján két lábon álló államférfi.

Előbbi kettőt nem, utóbbit megnevezhetjük. Nem mástól, mint Orbán Viktortól származik az egyébként borzasztóan magától értetődő állítás.

Röszke, 2019. május 2. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (k), Matteo Salvini olasz belügyminiszter, miniszterelnök-helyettes (j3) és Pintér Sándor belügyminiszter (b2) határszemlén Röszkénél 2019. május 2-án. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Mégis kikapott érte az unióban a magyar miniszterelnök. Mégis perbe fogta az Európai Bizottság a magyar kormányt. Mégis szégyenpadra küldte ezért Magyarországot a felvilágosult nyugati „elit”. Igen, Magyarországot, mert ezzel a magyarok többsége egyetért.

Furcsa világot élünk – szó se róla! De semmi csodálkozni való nincs ezen, hisz az uniót ma már utópisták irányítják, az utópisták pedig sokszor idióták... Nem mindig, de ebben az esetben bizonyíthatóan. Idióták és önsorsrontó elmebetegek, akik – mint sok más utópista, ha hatalom közelébe kerül – többet ártanak Európának, mint a globális felmelegedés.

Mi történt valójában?

Az európai bíróság (értsd: a Soros-szervezetek által behálózott uniós intézmény) úgy döntött, hogy a 2018-as Stop Soros törvénycsomag (értsd: az illegális bevándorlás elősegítését büntethetővé tévő törvény) ellentétes az uniós joggal (értsd: ellentétes a mindenek felett álló bevándorláspárti politikával).

A luxemburgi bíróság (értsd: Soros-kitartottakkal telepakolt intézmény) kétségbe vonja a magyar törvény által megjelölt fogalmat, a biztonságos harmadik ország kategóriáját (értsd: ők mondják meg azt, hogy melyik ország biztonságos és melyik nem). Az ítélet (értsd: politikai állásfoglalás) továbbá sérelmezi, hogy egy civil szervezetet (értsd: NGO-t, továbbá értsd: Soros-szervezetet) meg lehet akkor büntetni, ha elősegíti a bevándorlást – független attól, hogy az illegális vagy legális. Pontosabban – az uniós bíróság szerint – nem vonható felelősségre az a civil szervezet (értsd: ahogy előbb!), amely úgy segít egy bevándorlónak, hogy közben nem tudja (értsd: nagyon is tudja!), hogy az jogosult vagy nem jogosult a menekültstátuszra (értsd: illegális migráns, tehát valójában nem jogosult).

Gyakorlati példák és rossz tapasztalatok vannak ezrével – nem kell sorolni, hogy rámutassunk arra, hogy az illegális migráció globális krízis, ami Európát kiváltképp sújtja.

Ennek ellenére és a viccet félretéve nem lehet másképp értelmezni a helyzetet csak úgy, hogy a kedden kihirdetett ítéletével az Európai Bíróság a törvények fölé emelte az illegális migrációt menedzselő Soros-szervezeteket.

Ahogy törvények felett áll a nyílt társadalom eszméje, illetve törvényen felüli az erőszakos ideológiát terjesztő hadtest, a Soros-hálózat is az Európai Unióban.

Zavaros terminológia, zavaros fejű jogvédők

A migrációnak létezik először is egy illegális, azaz törvénytelen változata. Ezek azok az esetek, amikor valaki minden engedély, vagy kérelem nélkül, esetleg hamis papírokkal vagy éppen papírok nélkül elhazudott személyazonossággal, gyakorlatilag bujkálva a hatóságok elől, megpróbál „átszökni” a határon. Ez történhet egy Soros-szervezet hathatós tevékenysége mellett, jogvédőkkel szemtől-szembe a határvédelemnél szolgálatot teljesítő rendőr vagy katona előtt nyíltan. És van persze, amikor alagutat ásva, létrát állítva, hajózva, futva vagy egy kamionban elbújva.

Horgos, 2015. szeptember 14. Migránsok várakoznak a régi Horgos–Röszke határátkelőhely szerb oldalán 2015. szeptember 14-én. A migránsokat a forgalom elől lezárt átkelőn keresztül engedik be a magyar területre, majd buszokkal viszik őket tovább. Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

Az uniós bíróság szerint ez bűncselekmény, ám amikor egy „civil szervezet” (értsd: ahogy fentebb!) jogvédő munkatársai segédkeznek, akkor nem lehet büntetni. Sőt, aki és ami büntetni akarja, az ellentétes az uniós joggal.

Tehát egy illegális határátkelés csak akkor lehet Brüsszel szerint illegális, ha nincs jelen egy Soros-szervezet.Ha ott vannak a „jogvédők”, akkor legálissá válik minden próbálkozás.

Ezzel szemben létezik legális, azaz törvényes migráció is – amikor a jogszabályok betartása mellett érkezik kívülről valaki; letelepszik, munkát vállal, tanul, beilleszkedik. Ez mindig is volt, van és lesz – ezzel Sorosék sem nagyon foglalkoznak, hisz nincs olyan nagy tömegről szó, és nem is olyan „minőségű” a kulturális befolyás, amivel érdemes lenne.

Az Operation Soros, vagyis a Soros-hadművelet olyan nyílt és fedett akciók sokaságából áll, amelyek alapvetően meg akarják változtatni a közép- és kelet-európai térséget. (A Nagy Terv – A Soros-birodalom Közép- és Kelet-Európában. Békés Márton szerk. KKETTK, 2021)

Ezen túl létezik még egy nehezebben kibogozható megkülönböztetés, amely szerint van gazdasági és van politikai menekült. A második esetben valamilyen halálos veszély elől menekül az illető. Nos, az utóbbi esetében senki sem mondta azt, hogy őket kriminalizálni kellene. Sőt: a gazdasági menekülteket sem. Más kérdés, hogy Európának már nem nagyon van szüksége legálisan érkező, gazdasági bevándorlókra sem.

Az ítélet megszületett tehát, a harc azonban korántsem ért véget. Ameddig nemzeti kormánya van Magyarországnak, addig az illegális migráció kérdésében az álláspont változatlan marad:

Ameddig politikai akarat van, addig lesz jogi mozgástér is.

Kérdés ezzel szemben inkább az, hogy a bevándorlókkal szemben végtelen nyitottságot tanúsító Kanadát etalonnak tartó Márki-Zay Péter, vagy a bevándorlást hasznosnak nevező Gyurcsány Ferenc miként vinné tovább az ügyet...

Habár ez valójában nem kérdés. Mert jól tudjuk.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.