Pesti Srácok

Milliárdos vagyonok, floridai ingatlanok és kőkemény uszítás: így mulatnak a szegény emberek nagy baloldali gyámolítói

null

Régi, fájdalmasan beigazolódott igazság, hogy az igazi kommunista mindig az ellenkezőjét teszi annak, amit fennhangon hirdet. Egyenlőségről, testvériségről, közös tulajdonról hadovál, de elitistaként halmozza azokat a fránya burzsoá javakat, még a testvérét is eladná néhány rubelért, az egyenlőséget pedig hírből sem ismeri, csupán azt szereti, ha minden ellenfelét egyenlő erővel tudja megtaposni. A szavak azonban mindig csillognak, a hevület szinte őszintének tűnik, aztán lehullik a máz, de ők akkor is tagadnak, miközben a király meztelen. És talpig vörös.

A szegény emberek baloldali gyámolítóiról nagyon sokszor derült már ki, hogy a levegőbe beszélnek, az egyik legpikánsabb új történet pedig az, hogy az Amerikai Népszava nevű szélsőbaloldali gyalázkodólap vezetője, Bartus László elvtárs pont ott tengeti napjait Floridában, ahol Mártha Imre, a híres Gyurcsány-fióka, aki milliárdos villák tulajdonosa. Elképzeljük, ahogy egy-egy kőkeményen végigdolgozott éjszakát követően, talpig gépzsírosan kijönnek a gyárból, hazamennek floridai otthonukba, bekapják a maradék száraz kenyeret és a legolcsóbb, sarki boltban kapható marokrakétával öblítik le, majd kimerült álomra hajtják a fejüket egy újabb nehéz nap előtt. Mert így mennek a dolgok a nép nagy barátainál, ezt már több mint száz éve tudjuk. De Bartus gyűlöletkeltésben a legjobb, ezt naponta bizonyítja.

Mártha Imrével már sokan és sokat foglalkoztak, hiszen Karácsony Gergelyék milliárdos barátja és beosztottja igen büszkén tett ki képeket arról, hogy számára mit jelent a home office. Menő tengeri bulikat, napozó tangás csajokat, hajókat és persze luxusingatlanokat Floridában. A sokak által csak Gyurcsány-fiókának nevezett Mártha Imre igen zabos lett, hogy egyesek ezt szóvá tették, de hát aki büszkén keménykedik azzal, hogy mennyi pénze van, és azt hol és hogy költi el, az bizony jobb, ha felkészül egy-két kellemetlen kérdésre.

Dollármilliók Floridában

PestiSracok facebook image

Jó hely lehet ez a floridai Naples település, hiszen úgy látszik, egész magyar kolónia gyűlt össze a város elit negyedében, ahol egy másik nagy harcos, Bartus László, az Amerikai Népszava tulajdonosa és újságírója is aprócska ingatlannal bír a hírek szerint. Persze állítólag a szolid és szerény kommunista harcosnak Kaliforniában és New Jersey-ben is van egy-egy házacskája, de hát ilyen a szorgos munka, idővel megtérül a sűrűn hullatott verejték. Na meg persze az elvtársi dollárok, melyek a szegény, fasiszta diktatúra elől menekülő Bartus Lászlót lélegeztetőgépen tartják, ahogy egy leleplezőoldalon olvashattuk. Azon már nem is akadunk fenn, hogy ezek az emberek ilyen háttér mellett is a nincstelenségről, üldöztetésről beszélnek és siránkozásuk sokakat még meg is hat. De vajon milyen hitelességgel bír valaki, aki fröcskölő gusztustalanságait egy olyan márkanév mögé rejti, mint a NÉPSZAVA. Tudjuk, hogy az eredeti, hazai Népszava ugyancsak szélsőbaloldalról támad mindent, de amerikai testvérük gátlástalanságát néha meg sem közelítik.

Bartus László, a Soros Alapítvány Tényfeltáró Újságírás Díja, a Tolerancia Díj Második Fokozata és egyéb, baloldaliak által egymásnak ajándékozott díjak büszke tulajdonosa. A tolerancia jegyében ezen a képen éppen vörös csillaggal a mellkasán. Fotó: morvaypeter.tumblr.com

Vesszen a burzsoázia, de a pénze azért jól jön

Amikor Mártha Imre büszkén pöffeszkedik a sok pénzével és a luxus "home office-szal", megdöbbenünk, de az sokkal inkább mellbe vágó, amikor azt látjuk, hogy egy általuk kirúgott háromgyermekes családanyán áll éppen gátlástalan módon bosszút. Nem lepődünk ugyan meg az elvtársak aljas eljárásain, de azért szó nélkül sem hagyhatjuk. Ezek az emberek pedig folyamatosan áldozatpózba vágják magukat, ha kiderül róluk néhány apróság, és így tesz Bartus László is, az Amerikai Népszava tulajdonosa, aki tagad, törölteti a kommenteket, bejegyzéseket, rúgkapál, ha valami terhelő jelenik meg róla, és közben persze folytatja a fröcsögő és nemtelen támadásait a kisemberek nevében.

A kép magáért beszél. Akár egy józsefvárosi bérház, ahol illegalitásban harcolnak a szép, vörös jövőért az elvtársak. Forrás: ludmannmaria.wordpress.com

Vélhetően igen mélyen átérzi Bartus is a a józsefvárosi munkások kemény mindennapjait, hiszen ő is hasonló életet élhet Floridában egy oldal szerint. Vagy Kaliforniában. Vagy esetleg New Jersey-ben, hiszen kisebb utánajárás alapján valóban mindhárom helyen az ő nevén találhatók ingatlanok. Az is lehet persze, hogy ez csupán véletlen egybeesés, és egy ugyanolyan idős, másik Bartus Lászlóról van szó, aki ugyancsak a floridai Naples városában él, ahol az Amerikai Népszava tulajdonosa él, és ahova a sajtótermék központja be van jelentve.

Pusztuljon a klerikálfasiszta csőcselék

Közben a mélyszegénységben élő uszító kommunista a napfényes Floridából a valódi sötétséget és mocskot köpi ránk. Az ötvenes éveket idéző írásai napról napra hergelik az embereket, láthatóan a konzervativizmus, a kereszténység fáj neki a legjobban, hiszen az ávós tempóban körmölő Bartus egyik legutóbbi cikkében ilyen cizelláltan fogalmaz:

Rákosi Mátyás biztosan még vörösebbre tapsolta volna a tenyerét és Péter Gáboréknak is fel kellett volna kötni a gatyát, ha Bartus elvtárs megjelent volna a köreikben, hiszen látható, hogy komoly és elkötelezett harcostársat kaphattak volna a személyében. De Bartus nem az ötvenes évek lerobbant világában köpi a vörös epét az arcunkba, hanem 2022-ben, amikor ordas eszméiknek már régen a pokolban lenne a helye. Ehelyett fényűző luxusból hergel és ontja magából a szennyet külföldről, napi szinten uszít és a körömletépők világát álmodja ide Magyarországra. De legalább jó szomszédja van. A Gyurcsány által alaposan megdicsért Mártha Imrével talán még koccintanak is egy nagyot egy-egy jól sikerült hergelést követően, ha a közművezért éppen arra sodorja a home office. Végül álljon itt egy hosszabb részlet Bartus gondolataiból, mely különösen visszataszító:

A zsigeri gyűlölet és az uszítás mintapéldája, amikor a kommunista Bartus simán leírhatja, hogy "...felderítetlen, hogy az Orbán-rendszer által tömegesen a papok kezére játszott gyerekekkel szemben mennyi visszaélés történik"
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.