Aczél György él!
Inkei Péternek hívják és az ellenzék kulturális szakpolitikájának a vezetője, jelentsen ez bármit is. Ha nem vigyázunk, még kulturális miniszter is lehet belőle. Az Indexnek adott interjút, amelyből leginkább az derült ki, hogy az SZDSZ a „magyar” kultúráról alkotott nézetei – és Aczél György hozzáállása a nem baloldali művészekhez és művészethez – él és virul. Ja, és minden kulturális beruházást le fognak állítani, ha nyernek.
Inkei Péter tabula rasát csinálna, ha hatalomra kerülne – remélem, sose tudjuk meg mit is ért alatta. Természetesen a CEU-nál dolgozik, hiszen magától értetődően az ELTE nem elég liberális neki. Saját bevallása szerint nem kulturális területen dolgozó, hanem kulturális területtel foglalkozó ember.
Inkei elvtárs helyzetértékelése a kommunista párt 1945 utáni világképét tükrözi, azzal a kiegészítéssel, hogy most nem a teljes kulturális hegemónia megszerzéséről, hanem annak visszaszerzéséről van szó, hiszen 1948-tól 2010-ig a kultúrában gyakorlatilag ők voltak teljes egészében hatalmon. Inkei nézetei tükrözik azt a kulturális sokkot, amit az a lehetőség okozott, hogy egy színház vagy egy kulturális intézmény élére mondjuk ki lehet nevezni olyasvalakit is, akinek a személyével ő és a baráti köre nem ért egyet. Annyira hitelesen adja elő ezt a drámát, hogy nem szinte, hanem tényleg megsajnáljuk ezt az embert. Hogy tehettünk mi olyat, hogy nekünk más tetszik, mint neki? Aczél György kétségtelenül művelt ember volt, kifinomult ízléssel; pontosan tudta, hogy mennyire értékes az, amit betilt és mennyire pocsék az, amit a kultúra rangjára emel. Inkei elvtárs nem pont ilyen ember; érződik rajta, hogy inkább menedzser alkat, mint ítész, de ha megmondják neki, hogy mi jó, akkor meg tudja jegyezni. Lelki csipkéit jelzi, hogy tud ő gesztusokat is tenni; ellátogatott például a Nemzeti Színházba is, „ebben a háborús helyzetben” megakad a szeme egy Vidnyánszky-rendezésen – Csehov-egyfelvonásos művek –, és megnézte! És tetszett neki! Tehát nem esztétikai, művészeti okokból fogja „földönfutóvá” tenni Vidnyánszkyt, hanem politikaiból. Értjük mi, a politikai ok mindig üti az esztétikait, nem az emberrel van baj, hanem az ideológiai éretlenségével, esetleg azzal, hogy pozíciót vállalt egy fasiszta kormány alatt. Részt vett a „kiszorítósdiban”.
Sajnálatos módon persze adós marad a kiszorított liberális művészek végtelen hosszú listájának felsorolásával. Liberáliséknál, például a filmművészetben egyébként az számít rettenetes elnyomásnak, ha nem kapsz legalább egymilliárdot az önmegvalósító, a magyarok ostobaságát és gyilkos hajlamait bemutató filmedre. Gyilkosságnak meg az számít, ha egy másik, hozzád hasonló kókler többet kap ugyanattól a pénzosztó szervezettől, mint te. Az így elkészült filmek tucatjai bizonyítják a jobboldal kompromisszum- és gesztusképtelenségét. Természetesen a lengyeleknél van még ez a szörnyűség, de ott se ennyire borzasztóak a viszonyok, mint Magyarországon.
Nyomasztó ez a törzsi háború, hogy jönnek a másik törzs harcosai és el kell távolítani az ott lévőket, mert most jövünk mi.
Érdekes mondat ez, hirtelen nem is tudja az ember, hogy arról a példátlan esetről van-e szó, miszerint az egyik budapesti színháznak nem szélsőliberális igazgatója van, vagy csak egy ígéret hangzik el azoknak az elnyomott művészeknek a számára, akik csak három színházban játszanak napi szinten – szobaszínházak nélkül – és négy filmben szerepeltek tavaly, plusz az RTL Klub sorozatai. Mert ezeknek adni kell valamit, az fix, hiszen mindjárt éhen halnak. Ja, és az SZFE. Emberünk önreflexiója addig az iróniáig terjed, hogy nem rója fel a saját oldalának, hogy esetleg – feltéve, de nem megengedve – lehetne egy kicsit toleránsabb, elfogadóbb. De nem kell annak lennie, hiszen a baloldali kultúrpolitika 1945 óta mindig teljesen rendben volt és abból mindig csak baj volt, ha lazítottak egy kicsit a gyeplőn. Szóval Inkei elvtárs megígérte azt, amit persze pontosan tudtunk eddig is, hogy semmit nem felejtettek és semmit nem tanultak. Jön vissza az SZDSZ is. Talán még újra is alapítják, vagy már alapították, hiszen Inkei elvtárs „segítői” névtelenek kívánnak maradni a bankszámlaszámok megadásának aktusáig, hiszen jelenleg még önkéntesek, ahogy maga Inkei elvtárs is. Ha valakinek nem lenne meg: Inkei elvtárs nagyon jó elvtárs volt 1989 előtt, gyakorlatilag a legjobbak egyike.
„Revans” az nem lesz persze, nem így fogják hívni, csak majd leváltanak mindenkit, aki nem illik bele a sokszínűségbe.
...a jogi térfoglalást jogi eszközökkel kell orvosolni, de mindenképp kell. Itt van például az SZFE ügye, ám a legnagyobb tétel a Demeter Szilárd vezette Magyar Kultúráért Alapítvány, amelybe a Petőfi Kulturális Ügynökségtől a különböző ingatlanokon át a Lázár Ervin Programig rengeteg dolog tartozik. De a Magyar Művészeti Akadémiának is számos olyan intézménye, vagyona és jogosultsága van, amit vissza kell venni a nemzetközösség egészébe.
Nem lesz „revans”, te rohadt fasiszta disznó, nem vagy képes felfogni? Csak elveszünk mindent, ami szerintünk a miénk.
Maradjon az is, akinek a népiség, akinek a nyugatiság, akinek az ősiség és az is, akinek a jövő a fontos, a lényeg, hogy ne legyen egyszínű egy testület.
Felhívnám a „népiség” és az „ősiség” fogalmának gúny- és iróniamentes használatára a figyelmet. Az interjú kulcsgondolata pedig ez:
...ennyit költeni erre, plusz még fönntartani – ez vajon át lett gondolva?
Ha nem lenne világos, kidobott minden kultúrára elköltött pénz, amit nem ránk költöttek. Az építkezések meg úgyis környezetkárosítók. És íme, a második kulcsmondat:
az biztos, hogy minden beruházást föl kell függeszteni, a budai várban is, a Hajógyári-szigeten is, és az egész országban.
Ez mondjuk akár az egész baloldal teljes programja is lehetne. Sajnos a végére Inkei elvtársból is kitör némi pesszimizmus:
Nem a kiszorítottak ideje jön el, hanem a minőség, a tehetség, a rátermettség ideje. Ha hallgatnak rám.
Ezzel finoman arra utal, hogy ő ebben a csapatban a mérsékelt – Aczél elvtárs is az volt –, mások talán nemcsak leállítanák a beruházásokat, hanem vissza is bontanák őket. Stimmel.
Vezető kép: MTI/Kallos Bea
