Ukrajna mellé állni?

Ahogy az 1945-öt követő terror, diktatúra és elnyomás is, amely kizárólag úgy maradhatott fent, hogy a magyar elvtársak háta mögött mindvégig ott álltak szuronyaikkal a szovjetek. És milyen meglepő, amint megszűntek létezni a szuronyok, megszűnt a komcsi elnyomás is. Mert nem voltak, akik fenntartsák.

Idáig ez tiszta sor. A közép-európai térségnek – később beszélünk a lengyelekről is – az oroszok/szovjetek mindig az elnyomást jelentették. Kár ezzel vitatkozni. Most azonban mégis 2022 felfordult évét írjuk. Olyan időszakban élünk, amikor a világ már rég kimozdult sarkaiból. És tetszik vagy sem, tradicionális jobboldali vagy baloldali gondolkozás ide vagy oda, megszokott keretek elfogadása vagy sem, hogy bizony nem úgy írják már a politikát, mint akár csak 1990-ben. Nem léteznek már a hagyományos értelmezési keretek. Végzetesen, mindent lebíróan alakultak át. Ez az a világ, amikor egy nyugati, polgári hagyományokat magáénak tudó, névleg konzervatív lehet a legvéresszájúbb balos és egy echte komcsi, a KGB emlőin nevelkedett ügynök pedig a normalitás alapvető értékeit betartani szándékozó. És ezen lehet nyígni, nyomorogni, hitetlenkedni, nem változtat rajta semmi sem. Elhihetjük a hazugságot, hogy Keletről csak a veszély érkezik, ellenben Nyugatról csak a nyugtató biztonság, de ez egyszerűen nem igaz. Volt, hogy igaz volt. Hosszú ideig az volt. Főleg addig, amíg mi a Nyugat beleegyezésével keleti igában senyvedtünk. De aki nem veszi észre, hogy mára már Nyugatról alapvetően a szenny és a felforgatás érkezik, míg Keletről némi normalitás, az csukott szemekkel és fülekkel járkál. Esetleg nyugati ügynök, amire szintén láthatunk számos példát. De nyissunk egy új kategóriát is, mégpedig az alapvető biztonságpolitika kategóriáját! Ezt pedig próbáljuk meg objektív szemmel nézni – ezúttal nem szitokszónak használva az objektivitást!

A '90-es évek elején a Szovjetunió kapitulált, letette a fegyvert. Cserébe számos dolgot felajánlott és csak annyit kért, hogy alapvető biztonságát szavatolhassa. Például, teszem azt, ne telepítsenek rakétarendszereket a szájába, vagy ne nyomuljon a NATO egészen a határáig. Nem éppen teljesíthetetlen kérések. A Nyugat azonban, tudva, hogy győzedelmeskedett és hogy semmi sem parancsolhat a részükre megálljt, magasról szart minderre. Az egész közép-európai térséget és a Baltikumot is NATO-tagokká tette, majd amikor látták, hogy az oroszok még ezt is lenyelik, rátették a tenyerüket Ukrajnára is. Most persze néhány holdkóros azt mondja, hogy a Nyugat a szabadságot szándékozott elhozni Ukrajnába és ezt szolgálta a Majdan, meg minden egyéb is. A lónak a faszát. Semmi másról nem szólt ez, mint rideg, hatalmi logikáról és piacszerzésről. Ukrajna nem Európa, bárki bármi is állít, de ezt az USA is tudta pontosan. Mindent meg lehet tenni és meg lehet szerezni, talán csak egészen minimálisan kevesebbet, mint Irakban.

És micsoda meglepetés, ezt már nem fogadta el Oroszország. Volt merszük azt mondani, hogy mindennek van határa. A Nyugat szeretné Ukrajnának, ennek a nem létező országnak a nyugati részét? Rendben, akkor mi bekebelezzük de facto a keleti részét. De iure meg a Krímet is visszük, ami amúgy mindig is orosz terület volt, csak Hruscsov adta valami kiismerhetetlen logika részeként Ukrajnának. Bárkit meglepett, hogy Oroszországnak egy hibrid háború megfelelő állapot, ha cserébe megtarthatja ütközőzónának Ukrajnát? Ráadásul ez nem olyan rossz felállás Amerikának sem, mert amit akarnak, azt bőven kiszedhetik a projektből, lásd Hunter Bidenéket. Megint mondom, tárgyilagosan nézzük: melyik nagyhatalom fogadná el, hogy ennyire semmibe veszik alapvető érdekeit? Miért vagyunk meglepődve azon, hogy Oroszország lépett? Ha a balos réteg nem egy Disney-film érvrendszerével vizsgálná a világpolitikai folyamatokat, talán meg is érthetnék, miről van szó.

Ezért is indult el újfent a boszorkányüldözés, mert Orbán Viktor merészelte az éves találkozóját megtartani Putyinnal. Mit képzel? Hogy jön ehhez? Úgy képzeli, úgy jön ehhez, hogy a magyar emberek érdeke némileg előrébb való néhány elmerokkant képzelgéseinél. A rezsicsökkentés pedig addig tartható, ameddig olcsón érkezhet orosz gáz. Sőt, adott esetben még az ukránokat is le tudjuk sarcolni, win-win. Mert egyfelől ne legyen kétségünk: az, hogy momentán az egész balos sajtó kritikátlan ukrán propagandát nyomat az orosz–ukrán konfliktus értelmezésén, az hazaárulás. Ahogy a balos politikusok ebben a témában kizárólag Ukrajnát védő megszólalásai is egytől-egyig hazaárulás. Jó, azért Fekete-Győr Andrást ledobhatnánk Dombaszban, ha már ennyire harcolni akar. Ukrajna ugyanis szisztematikusan, előre eltökélt szándékkal nyomja el a kárpátaljai magyarokat. Persze, bizonyos szempontból mondhatnánk, milyen jó, hogy a magyarországi baloldal ezúttal sem hazudtolja meg magát, és kiáll a magyarokat elnyomók mellett, de mégiscsak szégyen ez.

Felvetődhet a kérdés, hogy oké, de mi van a lengyelekkel? Hiszen a lengyel miniszterelnök nagyjából Orbán Viktor moszkvai látogatásának idején látogatta meg az ukrán elnököt. A lengyelek legendás ruszofóbiáján nem kell meglepődnünk és nyilvánvaló, hogy e kérdésben soha nem fogunk egyetérteni. De miért is kéne? Mi szükség lenne rá?El tudják képzelni, hány és hány kérdés van és volt a V4-eken belül, amelyekben adott kormányok nem értettek egyet? Babiš úgy volt Orbán egyik legmegbízhatóbb szövetségese, hogy Babiš pártjának EP-képviselői a Momentummal ültek egy frakcióban, a cseh törvényhozásban meg a szociáldemokraták és a kommunisták támogatták őket. Ficóval úgy jött ki Orbán, hogy a Smer korábbi magyarellenes kirohanásai senki előtt sem voltak titkosak.

Egy politikai szövetség alapvetően az érdekérvényesítésről szól, nem a mindig, mindenben egyetértésről. És persze csak slusszpoén, hogy megint sikerült ennyire felkúrni a baloldalt.

Vezető kép: MTI/ Nemes János