Pesti Srácok

Te is fiam, Brutus? - Gyurcsánynak ott volt az Apró–Dobrev-klán hálózat, MZP-nek semmi, még Kész is kész

Te is fiam, Brutus? - Gyurcsánynak ott volt az Apró–Dobrev-klán hálózat, MZP-nek semmi, még Kész is kész

Márki-Zay Pétert olyan mélyen hátba szúrták „legjobb képességű” szövetségesei is, hogy aligha marad politikai értelemben életben. Ugyan láttunk már nagy visszatéréseket, de azokat össze sem lehet hasonlítani azzal, ami most történik a Kapitánnyal. Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnökből alig tíz év alatt ismét baloldali vezér lett, Orbán Viktor pedig – aki 2002-ben került padlóra – szemünk láttára formálja rendületlenül most is a saját nevével fémjelzett korszakot. De mindkettő politikusnak volt mire építenie, MZP-nek viszont nincs. Gyurcsánynak ott volt az Apró–Dobrev-klán hálózata, a Demokratikus Koalíció nevű szekta és a hosszú évek alatt „tisztességes munkával” felhalmozott tömérdek pénz; Orbán pedig évekig építette a polgári köröket és a Fidesz holdudvarát, miközben intellektuális fölényével és politikai képességeivel tartotta fenn a jobboldali közösségben a reményt. Márki-Zay Péternek viszont sem társadalmi támogatottsága, sem politikai képessége, sem intellektuális fölénye, sem szövetségese sincs már. A pénzt pedig, nagyon úgy tűnik, hogy a reménnyel együtt elégette.

Márki-Zay Péter politikai tudása, emberi kvalitása minimum kérdőjeles – ezt állították eddig a jobboldalon, s mint kiderült, szövetségesei is így gondolták, csak éppen csalárd módon leplezték. Kicsinyes, de leginkább önös érdekek miatt nem vették le a lista éléről – becsapva ezzel az ellenzéki választópolgárokat.

Genny

Most viszont kifakadtak a gennyes sebek... és ha már eddig is előszeretettel éltünk pszichológiai hasonlatokkal, akkor most is bátran megtehetjük. A gyászmunka és a hárítás után egy olyan csúnya válásnak vagyunk szem- és fültanúi, ahol még nem világos, hogy ki tette tönkre a kapcsolatot, de a vagyonon már vitatkoznak.

PestiSracok facebook image

A marakodás persze érthető, hisz ebben a kényszerházasságban mindig is fontosabb volt a pénz és a hatalom (vagy egyeseknek a politikai túlélés), mint egy valós és hasznos politikai vízió kidolgozása és képviselete. De világos az is, hogy a többiek nem örülnek annak, hogy MZP ambicionálja egy új párt létrehozását. Így is elég töredezett az ellenzék – vélekednek egyre többen.

A támadások mögött azonban ma már új motivációk is felsejlenek.

Egyre többen érzik azt, hogy MZP ugyanolyan tehertétellé vált, mint Gyurcsány, így, ha már az utóbbitól ez idáig nem tudtak megszabadulni, akkor legalább az előbbit tegyék taccsra.

Nem kell még egy Gyurcsány a baloldalnak!

Ebből puccs lesz

Időközben kiderült az is, hogy az egyik „legjobb képességű” szövetségese (mit szövetségese? bajtársa!) is szembefordult MZP-vel. Kész Zoltán nyilvánosan is lopással vádolta meg MZP-t, ami felér egy halálos döféssel. Ezek után Lukácsi Katalin küldött a tagságnak egy levelet, amelyben megkérdőjelezte az elnök képességeit; végül Magyar György is meglebegtette, hogy esetleg vállalná a Mindenki Magyarországért Mozgalom vezetését. Tehát elindult a mozgalom „kisgazdásodása”.

MZP észrevette, hogy puccs készül ellene, így valami piszlicsáré dologra hivatkozva elhalasztotta a tisztújítást.

Ha a volt miniszterelnök-jelölt ebben a közösségben is elbukik, amire komolyabb tétben lehet már fogadni, akkor tényleg egyedül marad a feleségével... egy párt alapításához viszont minimum tíz ember kell.

Orbánnak és Gyurcsánynak sikerült, MZP-nek nem fog

Orbán Viktornak 2002 és 2010 között volt hitele, élt vele kapcsolatban a remény, aminek egy politikai közösségben sokkal nagyobb szerepe van, mint azt sokan gondolnák. Orbán Viktor ellenzékben is tényező maradt, intellektuálisan „képezte” magát, miközben építette a Fidesz politikai, civil és értelmiségi holdudvarát. Innen volt visszaút, volt ismét siker, ami azóta is kitart.

Gyurcsánynak nem volt igazi kihívója, volt azonban egy minden feltétel nélküli lojális szektája, ami felszínen tartotta. Volt pénz és háttérhatalom, külföldi kapcsolatok és persze az Apró–Dobrev család által felépített hálózat sem szakadt szét a 2009-es bukás után. Így kitartó türelemmel és az ellenfelek ledarálásával Gyurcsány elérte, hogy ismét neki van a legnagyobb pártja a baloldalon.

Márki-Zay Péternek sem elég hitelessége, sem politikai képessége nincs ahhoz, hogy visszatérhessen és ismét országos politikai karriert építsen. Nincs szervezet, nincs szövetséges és továbbra sincs világos politika, csak a nárcisztikus összevisszabeszéd maradt meg.

Innen nincs visszaút.

Kilövési engedély

Leginkább úgy, hogy jól láthatóan Gyurcsány Ferenc kiadta a kilövési engedélyt és már a kontextust magyarázó csapatokká silányult baloldali sajtó sem hajlandó tovább magyarázni MZP örült szavait.

A sors fintora, hogy végül nem a valódi ellenfél, azaz nem a kormánypártok semmisítik meg politikai értelemben Márki-Zayt, hanem az egykori szövetségesei szúrják hátba.

Ő meg csak annyit tud mondani, hogy mindenki áruló.

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.