A futárfelkelés szociológiája – Fried László vezércikke

A média fényképes, videós beszámolóiban rendre fel is bukkannak az olykor extravagáns, „fiatalos” megjelenésű futárok, az elmaradhatatlan biciklivel vagy kismotorral, de jól fotózható, hűtőtáskából épített barikádjaikat is láthattuk. Micsoda posztmodern jelenség: forradalmi úttorlasz rózsaszínű és halványkék kockákból, rajtuk a szintén elmaradhatatlan vállalati logókkal (Foodpanda, Wolt)! Így aztán nem is tudjuk hirtelen, hogy nem az ételkiszállító cégek reklámkampányával van-e dolgunk, mely cégek sokszor munkaviszony-bejelentés nélkül „kényszerkatáztatják” a futárokat. Korunk politikai karneválja egyébként is változásokról árulkodik: utcakövek helyett világító okostelefonok, bútorokból rakott barikád helyett felhalmozott ételhordók, a végén éjféli piknikezés a villamossíneken.

A tüntetéseket a hely és időpont folyamatos megadásával logisztikailag szervező, másnapjukon pedig narrálással támogató ellenzéki médiafórumok, közülük is kitüntetetten a 444 legutóbb beszámolt róla, hogy milyen szervezési feladatokat látnak el a futárok. Íme:

A vélhetően szintén katázó, urbánus-liberális, az átlagpolgárnál jóval progresszívebben gondolkodó, a jobboldal által „belpestinek” nevezett újságírók szolidaritása a tüntetők esszenciális képviselőjével, azaz a futárokkal, életkori, élethelyzeti és életviteli tekintetben egyaránt tapasztalható, s valójában érthető is. Bár a teljes nevén a kisadózó vállalkozások tételes adójának eredeti célja a vállalkozói terhek csökkentése volt, mára a kata sok tekintetben a neoliberális világgazdasági berendezkedéshez elengedhetetlenül szükséges flexibilis-immateriális munkavégzés keretrendszere lett, azaz a nomád újkapitalizmus leglényegéhez tartozik.

A co-work space-ek népe lázad

Leghangosabbak nem is a kisvárosi fodrászok, külkerületi masszőrök és megyeszékhelyi angoltanárok tiltakoznak, hiszen ők továbbra is folytathatják így adózva tevékenységüket, hanem azok, akik életvitelük miatt nem akarnak tartósan elköteleződni egy-egy munkáltatónál, életüket nem is egy fizikálisan létező munkahelyen képzelik el, pláne nem hosszú időre, tesznek a nyugdíjalapra s akár ideológiai okokból sem akarják kivenni részüket a közteherviselésből. A co-work space-ek népe lázad itt, nemhiába lett a demonstrációk plakátarca a mobilitást munkaeszközével is megtestesítő futár. A dolog mégis sántít, hiszen a futár fizikai dolgozó, szemben a tüntetők 90 százalékát kitevő szellemi/kreatív foglalkozásúakkal.

Ezért aztán kár is volna másik oldalról a nem éppen könnyű munkáját végző ételfutárra, a tehetséges, vírus óta home office-ban maradt grafikusra, az elfoglalt szakújságíróra és a most életstratégiát váltani kénytelen önfoglalkoztató tolmácsra haragudni, hiszen a kérdés az, hogy miért nem alkalmazzák őket bejelentett munkaviszonyban, egészségügyi hozzájárulást megfizetve, azaz a munkavállalóért kockázatot vállalva a munkáltatók?

A futár az új taxis

A tüntetések szociológiai összefüggését kitűnően összefoglalja a Magyar Hang riportere, aki személyes, utcai tapasztalatait használta fel arra, hogy tágabb szociokulturális összefüggésbe helyezze az eddig elmondottakat. A következők szerint:

Helyben is vagyunk! A késő kádári világ magánvállalkozójának tipikus megtestesítője volt a maszek – a fogalom a „magán szektor” rövidítése – taxis, akit a rendszerváltoztatás utáni kénytelen-kelletlen benzináremelés megélhetési szempontból negatívan érintett, majd az ebből támadó dühöt a jobboldali kormány elleni politikai haraggá transzformálta a szabaddemokrata hálózat. 32 évvel ezelőtt SZDSZ-es politikusok jártak ki a városokat blokád alá vevő taxisok közé, a velük egy húron pendülő ellenzéki média pedig teljes erővel támogatta a puccskísérletet, amelyről ma már azt is tudjuk, hogy háttérszervezésében a posztkommunista szolgálatok és a liberális értelmiségiek együtt vettek részt.

Az 1990. október 25–28. közötti nagy októberi taxisforradalom után most itt a 2022. júliusi kis futárfelkelés (az előbbiekben olvashattuk is, hogy „a futár az új taxis”), amelynek dramaturgiája feltűnően hasonló: civil kezdeményezés helyett ellenzéki pártok szervezik, amit Jámbor András egy Facebook-kommentben kotyogott el, a Momentum viszont nyíltan vállalja, így a tüntetés az adójogszabály átalakítása helyett fél nap alatt kormányellenes hangvételűvé vált, de megjelent a blokád alá vonás 2018/19 fordulójáról már jól ismert módszertana is (először gyűlés az Országház előtt, majd Oktogon–Nyugati–Jászai-menet, végül a Duna-hidak lezárása), valamint az ostrom-szándék (Karmelita, Lendvai utcai Fidesz-székház).

A politikai tüntetés helyett drámapedagógiai performansszá váló budapesti időtöltésről úgy írt az egyik, élőben is közvetítő résztvevő, hogy keddről szerdára virradólag, fél és háromnegyed 1 között a tüntetők lezárták a Margit hidat, így „sok autós inkább úgy volt vele, hogy megfordul és kerül, csak hadd jusson haza, de ez gyorsan lehetetlenné vált, ugyanis a Margit híd büszke védői elkezdtek a hazafelé igyekvők autói elé állni, autóikra ráfeküdni, ráülni, ordenáré módon kiabálni velük. 01:15 magasságban jött a rendőr sorfal, hogy letolják végre a tömeget a hídról. Természetesen a rendőrök is kaptak gusztustalannál gusztustalanabb beszólást az egyébként félig részeg, félig mattra beszívott fiataloktól.”

Az Erzsébet hídon állították elő a Kétfarkú Kutyapárt vezetőjét, Kovács Gergelyt és barátnőjét, Döme Zsuzsannát is, aki „civilben” Ferencváros kulturális ügyekért felelős alpolgármestere. A férfinél kábítószert találtak, amelyet saját bevallása szerint előzőleg használt is; a hölgy a videók tanúsága szerint szintén valamilyen befolyás alatt állt. Amint Pier Paolo Pasolini írta 1968-ban: „A világ valamennyi újságírója kinyalja a seggeteket. Én nem, kedveseim. Túlságosan is papa-fiacskája képetek van. (...) Amikor tegnap a Valle Giuliában összeverekedtetek a rendőrökkel, én a rendőrökkel rokonszenveztem. Mert a rendőrök a szegények fiai.”

Érdekes fordulatot jelent, hogy a katát illető döntést kritizálók kórusában – valamint a tüntetésszerzők körében is – megjelent a neoliberális/libertárius szekta hangja. Ez a jelen háborús helyzetben, energiaválság közepette, összeurópai infláció évadján és a stagfláció árnyékában valójában a szabadpiaci restaurációt hirdeti,mondván például, hogy „igen markáns elmozdulást látunk a klasszikus európai konzervatív mintákat – joguralom, öngondoskodás, szabad piac – követő szemlélettől egyfajta »új jobboldali« gazdaságpolitika felé, amely a hatalmi központosítás, a paternalizmus és egyfajta új tervgazdaság jegyeit erősíti. A kata beáldozása ebbe a trendbe illeszkedik.” Forradalom álcája alatt ellenforradalomra készülődnek itt.

Külföldi elvárásokat teljesít az ellenzék

A katát, amelyet a jelen kormánytöbbség hozott létre 2012-ben, a mostani ellenzék heves ellenzése mellett, természetesen nem „áldozzák be”, de a jogosultak köre valóban szűkül, s nyilván az átalakítás értelmét, módját és arányait is lehet vitatni. De itt mintha mégsem ez történne, hanem a következő:

1. az ellenzéki blokk (kormánykritikus média + ellenzéki pártok + szakértőik) részéről az egész Európára kiterjedő gazdasági krízis teljes figyelmen kívül hagyása;
2. a tiltakozási hullám trendesítése, melynek médiareprezentációjában az ételfutár mint az új „élcsapat” jelenik meg, használtatik fel és ki;
3. a politikai értelemben haldokló ellenzékbe életelixír fecskendezése azzal, hogy mindenféle konkrét társadalmi-gazdasági elképzelés nélkül abszolutizálják a tíz évvel ezelőtt eleve ideiglenesnek szánt adóátalakítást, melynek bevezetését ők maguk ellenezték.

A magyarországi baloldali ellenzék 12 éve nem tud versenyképes, átfogó programot szembeállítani a kormányzati intézkedésekkel, ugyanakkor az élére áll és kihasználja az aktuális, bár korlátozott körű állampolgári elégedetlenséget. Jól mutatja a pártundort, hogy a tegnap esti tüntetésről Jakab Pétert egyszerűen elkergették. Míg a „régi” pártok, értve mindezek kockázatát, a háttérben vesznek részt a szervezésben, addig a Momentum új elnöke, Gelencsér Ferenc a tüntetésen keresztül próbál némi ismertségre szert tenni, szivárványmatricás megafonba kiabálva, lépéskényszerbe hozva ezzel a többi pártot. Őmellette leginkább a Párbeszéd mindig harcra kész képviselői (Jámbor András, Tordai Bence) vesznek részt a tüntetésben, ami ismerve politikai mikrovállalkozásuk csatlakozásait, inkább külföldi elvárás teljesítését jelenti, mintsem valós társadalmi igény képviseletét. Ugyanezt láttuk a taxisblokád alkalmával is.

A vezető képet a Mindenszo.hu készítette.