A végén úgyis mindig nekünk lesz igazunk... Isten éltesse Magyarországot!
Jó most magyarnak lenni. A saját oldalunkon, azaz a történelem egyetlen jó oldalán állunk. Büszkék lehetünk, hogy segítség nélkül, saját hitünkből erőt merítve kikecmeregtünk végre a posztkommunizmus megrekedtségéből és egy új, nemzeti korszak építésébe kezdtünk bele. Ismét merünk nagyok lenni, bátran vállaljuk saját ügyeinket, nem remeg meg a lábunk, ha ki kell állni magunkért, nem hajbókolunk senkinek, azaz magunk urai vagyunk. Mintha az ország ismét a saját tengelye körül forogna... Jöhetett ide a tatár, a török, a muszka, a labanc, a német vagy a román – a végén mindig nekünk lett igazunk! Mondhatnak bármit ma Brüsszelben, Berlinben, Párizsban, Washingtonban vagy éppen Moszkvában – a végén úgyis nekünk lesz ismét igazunk! A fanyalgókat meg hagyjuk fanyalogni – Magyarország születésnapján borzalmasan rossz lehet most nekik azon agyalni, hogy mibe kössenek bele.
Megint jó magyarnak lenni
Büszkék lehetünk arra, amit elértünk. Legyőztük a kommunistákat, megszabadultunk a posztkommunizmus nyűgjétől és ellenállunk a progresszív kulturálatlanság pusztításának. A politikai munka fontos dolog; korszakot nem tudnánk Orbán Viktor és a Fidesz nélkül építeni, ahogy minden jobboldali magyar erőfeszítése benne van az eredményeinkben.
A politikai siker szükséges, azonban nem elégséges feltétele a legfontosabb morális célunknak, a magyarság megmaradásának. A magyar kultúrát kell megragadnunk, ápolnunk és nevelgetnünk, mert aki a kultúrát uralja, az bírja a most hatalmát; aki pedig képes megragadni a jelent, az megnyeri a jövőt is.
De mindez nem megy hit nélkül. Hinnünk kell magunkban és hinnünk kell abban, hogy a végén úgyis mindig nekünk lesz igazunk! Mert a saját oldalunkon, a történelem egyetlen jó oldalán állunk.
Igazunk lett az adócsökkentésben, a munkaalapú társadalom felépítésében, a rezsicsökkentésben, ahogy igazunk lett végül abban is, hogy az illegális bevándorlással szemben időben és hatékonyan felléptünk. Nincs még demográfiai fordulat, de erősödnek a családok; új ideológiák támadják a gyermekeinket, de van már gyermekvédelmi törvényünk és hisszük, hogy ezekben a kérdésekben is végül nekünk lesz majd igazunk.
Jó most magyarnak lenni, mert tudjuk, kik vagyunk és hogy mit akarunk; ahogy van miben hinnünk és van jövőképünk is.
Magyarok vagyunk, ugyanazokat a szép tájakat csodáljuk, ugyanazokat az ételeket és borokat szeretjük és ugyanazokat a gyönyörű hagyományokat ápoljuk. Ugyanazokat a művészeket tartjuk becsben, ugyanazokat a tudósokat tiszteljük és ugyanazoknak a sportolóknak drukkolunk. Ugyanazokat a verseket mondjuk, ahogy ugyanazokat a dalokat énekeljük, mert ugyanolyan magyarok vagyunk.
Magyarországot szeretjük és tudjuk, hogy minden vita és küzdelem végén mindig úgyis nekünk lesz igazunk.
Magyarnak lenni nem véletlen dolog
Ide születtünk, itt és most élünk. Bármennyire is azt láttatják a hitetlenségük okozta szorongásba belehülyültek, hogy a véges létbe véletlenszerűen belevetett magányos lények lennénk – nincs igazuk! Hitük hiányában igazuk sem lehet.
Célja van annak, hogy ide, itt és most, magyarnak születtünk – ez semmiképpen sem a véletlenek gonosz játéka, hanem elrendeltetett, s mint ilyen, felelőséget ró ránk. A mi felelősségünk – ha a történelmünkre tekintünk – mindig is egyértelmű volt. A magyarok kategorikus imperatívusza a megmaradás. Az összekapaszkodás, a múlt megértése, a jelen megélése és a jövő megteremtése. Azaz a túlélés.
Ha az elmúlt ezer évre tekintünk, kijelenthetjük: kész csoda, hogy még vagyunk! A csodát észre kell venni és élni kell a benne rejlő lehetőséggel. Mert a csoda működik, csak hagyni kell működni.
Szeretni csak a mellettünk állót lehet, szeresd hát a magyart!
Az emberiséget nem lehet szeretni, hisz az emberiség nem áll meg melletted, nem köszönt téged, nem néz a szemedbe és nem is mosolyog rád. Csak és kizárólag azt az embert tudod szeretni, aki melletted áll és hozzád szól, érted és ő is ért téged. Mert közös a nyelv, ahogy van közös történet, jelen és bizodalom abban is, hogy lesz közös jövő.
Az emberiség szeretetét hagyjuk meg a marxistáknak, vagy az egész földkerekségbe szerelmes liberálisoknak, mi pedig szeressük csak tovább a sajátjainkat! A magyarokat, a háznépünket, a családunkat.
A szeretet mindig feltételezi a másikat. A szeretet építi fel a természetes közösségeket: a családot; a baráti társaságot; az értékek, vagy egy meggyőződés mentén összebújó közösséget; és persze a nemzetet.
A közösen használt nyelv, a mindent körbeölelő hagyomány mentén vagy vérségi alapon szerveződő emberi képződményeket.
Szeretni csak és kizárólag a melletted állót tudod – bármit is hazudjon a marxista vagy a liberális! Ők amúgy is utópiák rabjai, nem érdemes vesztegetni rájuk az időt.
Ki áll most ott melletted? Kinek érted a szavát? Kinek érted a gondolkodásmódját?
Magyar a magyarnak.
Isten éltesse Magyarországot!
Vezető kép: Budapest, 2021. augusztus 20. Keresztet mintázó fényjáték a Duna felett, az Országház elõtt Budapesten az államalapítás ünnepén, Szent István napján 2021. augusztus 20-án. Fotó: MTI/Máthé Zoltán
