Orbán... és a többiek
Mit tud Orbán Viktor? Mitől ilyen sikeres? Rengetegen tették már fel a kérdést, próbálták is rá válaszokat adni. Képességeiről és politikai teljesítményéről barátai lelkesedéssel, de ellenfelei is elismeréssel beszélnek. Utóbbiak minden igyekezete, a szavazók hergelése, lázítása, a globális neormarxista-liberális hálózat totális hátszele ellenére sem képesek legyőzni őt. Miért?
Hidvégi Áronnal a „Viktor/Orbán – egy underground értelmezés” című könyv szerzőjével a Politikai Hobbista egyik legnépszerűbb adásában részletesen beszéltünk minderről, érdemes megnézni. Szó esett arról, hogy a szimpatizánsai legyőzhetetlennek tartják, lelkesen követik, és pajzsként verik vissza az őt érő bírálatokat, sőt, puskatussal vágnak vissza azokra, akik bírálják őt.
De ez még csak az egyik fele; merthogy még az ellene felhozott, gyűlölködő bírálatokat is a javára tudja fordítani. Autoriter, diktátor, minden és mindenki a kezében van, csal, manipulál, stb., stb., stb. – szólnak a toposzok. És emiatt nemcsak azok szavaznak rá, akik a legyőzhetetlen hőst látják benne, hanem azok is, akik rezignáltan veszik tudomásul, hogy valóban nem lehet legyőzni. Vagy ha nem is szavaznak rá, de reménytelennek érzik, hogy ellene szavazzanak. Ám ez csak a politikai sikereket, a sorozatos választási győzelmeket magyarázza, illetve azt, hogy miért tudja, hogyan képes az akaratát érvényesíteni nála sokkal több hatalommal rendelkező, nagyobb és befolyásosabb országokat vezető nehézsúlyú (vagy legalábbis annak vélt) politikusokkal szemben. Ez tehát inkább kommunikációs szempont, a politika „színpadi” része. Idáig viszont el kell jutni. Kell legyen valami olyan képesség, tudás, tartalom, ami lehetővé teszi, hogy ne csak rövid távú kommunikációs sikerek szülessenek, ne csak látványos politikai győzelmeket arasson, hanem hosszú távon is működjön a rendszer.
És itt van a kulcsszó: rendszer, Orbán Viktor képes rendszerben gondolkodni. Egymáshoz közvetlenül nem kapcsolódó területeket átlátni, megtalálni a kevésbé nyilvánvaló összefüggéseket, vagy akár létrehozni, megteremteni olyan struktúrákat, amelyek maguk alkotnak egy rendszert – aminek aztán ő a kulcsszereplője. Ez kétségtelenül egyes emberek veleszületett, tanulhatatlan képessége. De azért nem is annyira ritka, mint gondolnánk. Egy jó (politikai) vezetőnél alapkövetelménynek véljük; és az is, még ha nem ritkán olyan vezetők is hatalomra kerülhetnek, akik nem rendelkeznek vele. Antall József is maximálisan rendelkezett ezzel a képességgel, és bármit is gondolunk róla más vonatkozásokban, de valamelyest Horn Gyula is. Nemzetközi politikusokról nem is beszélve, akár a jó, akár a rossz oldalon; Mustafa Kemal Atatürktől Napóleonon át Sztálinig. De nem csak a politikában kívánatos kvalitás ez; egy jó cégvezetőnek is rendelkeznie kell azzal a képességgel, hogy átlássa a cége működését, és minél nagyobb, diverzikáltabb tevékenységű a cég, annál inkább így van ez. De egy cég mégiscsak egy gazdasági szervezet, és még ha sokféle terméket, szolgáltatást is kínál, ha komplex is az üzleti tevékenysége, a sikeres működést mégiscsak az befolyásolja elsősorban, hogy ezekben az üzleti kérdésekben mennyire kompetens a „főnök”. A cégvezetők tehát általában „szakbarbárok”, akár az autizmust és/vagy a zsenialitást is súroló fanatikusok.
Egy politikai vezető nem lehet ilyen. Neki egy egész országot kell mindig higgadtan, racionálisan „átlátnia”. És ebben benne van a gazdaság, a kultúra, az oktatás, az egészség, a közbiztonság, a honvédelem, a nemzetközi környezet, meg még egy rakat más terület, beleértve olyan, sokkal kevésbé konkretizálható dolgokat is, mint például a „néplélek”, a „közhangulat”, stb. Fontos, hogy ezek mindegyikét lássa, értse, fogalma legyen róla... de ne vesszen el a részletekben. Ne próbáljon mikromenedzselni; azt bízza a megfelelő, jól kiválasztott szakemberekre. (Orbán a legtöbbször az utóbbiban is sikeres; csak néhányszor csúszott be hiba a személyi döntésekben, amiket aztán idővel korrigált is.) Viszont a különböző aspektusokat (társadalmi, gazdasági, nemzetközi, stb.) képes legyen integráltan látni és kezelni. Felmérni, hogy az egyikbe történő „belenyúlás” milyen hatásokat válthat ki a másikban, stb.
De ahhoz, hogy a rendszerben gondolkodás veleszületett képességét valaki képes legyen igazán kamatoztatni, ahhoz bizony megszerzett tudás, tapasztalat, rengeteg tanulás is szükséges. Az egyes részterületek kellő ismerete. Ami természetesen nem jelent minden részletre kiterjedő szaktudást, de a felületes ismeretek sem elegendőek hozzá. Az a hír járja, hogy a 2002-es vereséget követően Orbán Viktor fogta magát és „megtanulta a gazdaságot”. Tutira így van, és valószínűleg számos más területre is igaz. Iszonyatos mennyiségű könyvet olvasott el, képezte ki magát számos dologban, olyan ismeretek birtokába jutva, amelyeket aztán hozzá tudott illeszteni a meglévőkhöz, megtalálva köztük az összefüggéseket. A modern pszichológia (meg az orvostudomány, stb.) úgy mondja ezt: holisztikus szemlélet. Egészben látni a dolgokat, és érteni annak részeit is. (De még egyszer: nem elveszni bennük.) Az egyébként szintén nem tehetségtelen Gyurcsány egyik hibája épp az volt, hogy bár képes volt nagyobb rendszerben gondolkodni (és pláne beszélni), nem volt meg a kellő ismeretanyaga, műveltsége ahhoz, hogy a részleteket is értse, össze tudja hangolni, viszont ennek kompenzálására túlságosan elveszett bennük, mikromenedzselni (is) próbált.
A mai nyugati politikusok nagy részéből fájóan hiányzik az igazi tehetség. Homogenizált, középszerű (Scholz), kiképzett és irányított (Biden), patikamérlegen kimért (Trudeau), termékként eladott (Adern, Új-Zéland miniszterelnöknője), alkudozások árán pozícióba ültetett (Von der Leyen), stb. karakterek. Mind ugyanazt mondják, ugyanazokat a célokat és érdekeket szolgálják ki, nincsenek valós, önálló gondolataik, távolabbi vízióik. Sőt, azt láthatjuk, hogy akiben megvan a tehetség, aki képes a nagyobb összefüggéseket látni, azt marginalizálják, bedaráják, megveszik, bezsarolják, vagy gyorsan lepöccintik a pályáról. Nehogy veszélyeztesse a globalisták által elfogadott és a lakosságra folyamatosan erőltetett narratívákat. Sebastian Kurz, Matteo Salvini, Marine Le Pen, Donald Trump, stb. A globalista balos elit, a kitartott cselédsajtójával, kulturális hegemóniájával, politikai hálózatával mindegyiküket el tudta távolítani – vagy eleve távol tartani – a hatalomtól. Orbánt kivéve.
Orbán a tehetségnek és a szorgalomnak olyan kombinációjával érte el a sikereit, ami párját ritkítja. A kettő nagyon ritkán jár ennyire együtt. Hiába szorgalmas valaki, és juthat el akár magas szintekre is; ha bizonyos veleszületett adottságai hiányoznak, akkor mindig lesz egy „üvegplafon” a feje fölött. De az is lehet, hogy valaki ugyan tehetséges egy bizonyos területen (pl. zene, vagy akár a pénzügyek, marketing, stb.), de ez a fajta átlátó, rendszerben gondolkodni tudó, a világot összességében, „holisztikusan” értő kvalitás hiányzik belőle. Ettől még persze lehet (sőt, ilyenkor fordul elő leginkább), hogy mivel egy bizonyos területen sikeres és jó, ezért úgy érzi, ő már mindenhez (is) ért, és ezzel a magabiztossággal kezdi el osztani az észt számos más területen is. Ha viszont kifejezetten a rendszerszintű gondolkodásban erős, akkor a részfeladatokat, a „kulimunkát” hajlamos elhanyagolni, mivel az fárasztja, bosszantja. És ha valaki nagyon tehetséges, akkor pedig gyakran hajlamos a lustaságra, de legalábbis nehezen tesz nagyobb erőfeszítést, hiszen a legszükségesebb eredményeket mindig könnyedén, „séróból” is eléri. Ahogy a régi mondás is szól: „A szorgalmas ember mindig messzebbre jut, mint a tehetséges”. De igazán messzire jutni csak a kettővel együtt lehet.
Namármost, aki meg ezt a cikket annyira képes csak értelmezni, hogy „orbánseggnyalás”, az seggbuta.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Donald Trump (j) és Orbán Viktor miniszterelnök (j2) találkozója a korábbi amerikai elnök New Jersey állambeli bedminsteri birtokán 2022. augusztus 2-án. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
