Öt évig lehetne sorolni, mitől Putyin-pincsi a baloldal
Tudom, már tegnapelőtti a hír, de azért mégse menjünk el szó nélkül a tény mellett: Kovács Béla, leánykori nevén KGBéla, a Jobbik egykori külpolitikai tótumfaktuma, a kezdetek kezdetétől annak külpolitikáját irányító agya, EP-képviselője jogerősen öt év fegyházat kapott kémkedésért. Oroszországnak történő kémkedésért.
Nem tudom, figyelemmel követték-e Kovács Béla karrierjének leáldozását; sokat önmagában erről nem érdemes beszélni, az mindenesetre tény, hogy már a botrány legelején végigkövethettük, ahogy baloldali emberek – hiszen a Jobbik hellyel-közzel már akkor is közeledett mostani, az érett Demokratikus Koalíciót megszégyenítő helyéhez a politikai palettán –, véleményformálók arról tanakodtak, hogy ez bizony csak egy koholt vádak alapján indított kamueljárás, aminek az a célja, hogy a Jobbikot hiteltelenné tegye. Nota bene: a Jobbik azóta bőven tett eleget azért, hogy Kovács Béla nélkül is egy szétesett, értéktelen, semmitmondó, kizárólag a lóvéra hajtó párttá váljon.
Őket azért most megkérdezném, hogy mégis mi a véleményük a jogerős ítéletről? Ami persze pont Kovács Bélát a maga valóságában nemigen fogja érinteni, hiszen – micsoda furcsa véletlen – hosszú ideje újfent Moszkvában él, orosz feleségével, mint politikai karrierjét megelőzően. És persze arról is polemizálhatnánk, hogy adott magyar tényfeltáró újságíró vajon milyen fülest követően jut arra a következtetésre, hogy '70-es évekbeli japán újságok archívumában kezdjen kutakodni, de ez aztán már messze meghaladná eme írás kereteit. Pláne, hogy ha valamiért, hát Kovács Béla bebukásáért nem kár.
Csak ugye a helyzet mégiscsak az, hogy a baloldal reggeltől estig, hétfőtől vasárnapig, minden hullámhosszon, csatornán és sajtóorgánumban Putyin-csicskasággal vádolja a magyar kormányt. Ami nekünk persze ganz egal, elvan a gyerek, ha játszik, de a szokásos itt is tort ül. Mert itt van ugye Gyurcsány Ferenc, akinek itt és most kivételesen hagyjuk a pártállami múltját; maradjunk csak annál, hogy annak idején Putyint a családi házában fogadta, az orosz elnöknek kiskutyát ajándékozott, a Nabuccóval szemben az orosz vezetéket támogatta és így tovább, és így tovább, de ő persze nem Putyin pincsije.
A Jobbik működésének első felében valami olyan kritikátlan Oroszország- és Irán-imádatot tolt le, ami még mai szemmel nézve is elképesztő – megvan még mindenkinek példának okáért Vona Gábor felvetése, hogy a magyar választások tisztaságát az iráni Forradalmi Gárda bevonásával kéne garantálni? –, de úgy tűnik, ők sem Putyin-csicskák. Gyöngyösi Márton – ahogy ezt Orbán Viktor is általános tetszésnyilvánítás közepette megjegyezte a Parlamentben – annak idején olyan hathatósan és sikeresen őrizte a krími függetlenségi népszavazás tisztaságát, hogy azért még Ukrajnából való kitiltás is járt, de ő sem Putyin-csicska. Apropó, ez a zsidólistázás előtt vagy után volt? Talán után, összefolynak már ezek a nácis emlékek. Arról meg talán ne beszéljünk, hogy az MSZP milyen hagyományokkal bír, hogy úgy alles zusammen a magyarországi baloldali eszmei háttere is valamelyest megbélyegző hatással bír. De tudják, ezek mind nem egyenlőek a Putyin-csicskasággal. Rongyemberséggel – hogy Ferit is idézzük –, maximális elvtelenséggel, 180 fokos fordulattal, pénzért megvehető politizálással – erre 1,8 milliárdnyi okom van – persze vádolhatóak, no, de Putyin-pincsiséggel? Ugyan, azzal nem!
Annyiban hadd tegyek egy vargabetűt a cikkemben, hogy emlékeztetem önöket egy szintén gyakori vádra. Arra a vádra, amely azt a tényt hozza elő, hogy ugyan milyen alapon bélyegezzük meg a Jobbik színeváltozását lumpenproli, szélsőjobbos pártból a Demokratikus Koalíció házmester tagozatáig, hiszen a Fidesz is milyen utat járt be evolúciója során...! Nyilván, mint általában minden balos megfejtés, ez is hazugság. Először is, Magyarországon a diktatúra és katonai megszállás jelentette elnyomás árnyékában nem volt arra lehetőség, hogy organikusan alakuljanak ki politikai pártok, majd ezek saját hagyományukat megteremtve, magától értetődően hívhassák magukhoz azokat az embereket, akik X, Y vagy Z jelentette világnézeti alapokon szeretnének közéleti tevékenységet végezni. Nem, ez nem volt opció. Robbanásszerűen keletkeztek az új és még újabb pártok, és viszonylag lassan, számos súrlódás közepette alakult ki az ottani, általános világnézet. Ezért – legyenek erősek – a Fidesz, ha tetszik, éppen annyira volt liberális párt, mint konzervatív. Mert a színes párttagság és vezetőség mindkét példára szolgáltatott példákat. És ahogy lassanként a közép beállt egy irányba, úgy volt, aki ettől sokkalta jobbra helyezkedett el és végül ezért távozott – pártalapító is (!) –, meg olyan is, akinek az elképzelései ettől látványosan balra húztak és azért léptek le. Az sokkal nagyobbat is szólt.
Ez már csak így megy. Szinte hónapok alatt esett át az ország diktatúrából demokráciába, azt pedig csak menet közben lehet tanulni. Igen, ehhez hozzáadódik még egy több évtizedes érési folyamat is. Semmi meglepő sincs abban, ha ekkora időtávlatban az embernek akár principális kérdésekben is változik a véleménye. Ugye érzik, mennyire más kategória a Jobbikhoz képest? Ahhoz a Jobbikhoz, amelynek elnöke 2010-ben még magyar gárdás mellényben tesz esküt, amelynek első frakciójában Zagyva György Gyula és társai ülnek? Amely pártban 2015 tájékán merül fel, hogy tán középre kéne húzni és négy, azaz 4 (!) év múltán már Gyurcsány ölében ülnek? Annak a Gyurcsánynak, akinek kormányának ellenében jöttek létre? Érzik, ugye, és nem kell tovább magyaráznom, hogy ez mennyire nem organikus változás? De ha egyesek nem érzik, az sem baj. A választók érzik a hamisságot, és azt is, ha valami úgy változik, mint a gleccserek mozgása: lassan, de persze érezhetően. A Jobbik széthullása teljes egészében arra vezethető vissza, hogy a magyar emberek észrevették: ez kamu. A Fidesz esetében pedig pont a naggyá válás mutatja meg, hogy igaz és elfogadható volt minden.
A magyarországi, ellenzéki politikai elit már csak olyan, hogy hatalmon vagy éppen pár éves távolsággal bőszen imádja az oroszokat. Mármint nem kiegyensúlyozott kapcsolatra törekszik – lévén egy világhatalom majdnem szomszédságában élve mást akarni elmebetegség volna –, hanem konkrétan imádja őket. Mondjam megint a kiskutyás meg választási megfigyelős, sőt, orosz kémes sztorit? Ez a baloldal. Ezzel szemben a jobboldal mindig arra törekedett, hogy kiegyensúlyozott kapcsolatokat tartson fent, a magyarok érdekében. A különbség jobb- és baloldal között annyi, hogy hogy a jobboldal ezt kényszerből teszi, a diplomáciai szabályok megtartása mellett, a baloldal meg örömmel fuldoklik a ruszkik kegyeiben. Ha pedig ezt hatalomban létezve nem tehetik meg, gyűlölnek mindenkit, aki nem úgy áll Oroszországhoz, mint azt ők tennék.
Vezető kép: MTI/Soós Lajos
