Pesti Srácok

A németek meg akarják változtatni annak a klubnak a szabályait, amibe beléptek

A németek meg akarják változtatni annak a klubnak a szabályait, amibe beléptek

Most éppen az egyhangú döntéshozatallal szemben merültek fel kifogások Berlinben (és a Berlin elé brétakaró fügefalevélként odarajzolt Brüsszelben); zavarja őket, hogy nem mindenki követi az utasításaikat.

Olaf Scholz, aki szakmájára nézve egy szociáldemokrata színekben kancellárságot nyert másodvonalbeli politikus, bármely kép- és hangrögzítésre alkalmas eszköznek arról mesél mostanában, hogy az európai uniós szerződések nincsenek kőbe vésve. Azok – szerinte – rövid idő alatt megváltoztathatók. Ha szükséges – teszi hozzá marxista ízű nagyvonalúsággal, hiszen ők történelmi szükségszerűségről ugrálnak történelmi szükségszerűségre.

A szerződések „megváltoztatásához” viszont konszenzusra lenne szükség a tagállamokról részéről. Ami azt jelenti, hogy valahogy rá kell venni a kisebb tagállamokat arra, hogy lemondjanak az európai demokrácia és békés együttélés nélkülözhetetlen peremfeltételéről. Arról, hogy semmilyen döntést ne hozhassanak meg ellenükre, érdekeikkel szemben a nagyobb tagállamok, illetve maga Németország.

A britek távozásával Franciaország maradt egyedüli ellensúly Németországgal szemben. A déliek annyira el vannak adósodva a német bankszektor felé és a gazdaságuk annyira kitett Németországnak, hogy gyakorlatilag madzagos telefonnal lehet irányítani őket, ha az működne káposztával is, nem csak tökkel. A csehek Babis távozása után nem akartak többé „fekélynek maradni Európa altestén”, így elegánsan szétrúgták a V4-et, ami szintén lehetett volna ellensúly. (Adjunk hangot a gyanúnak, hogy bizony sugalmazásra tették, amit tettek.) A francia ellensúly viszont hiába nagy és fényes, mint a francia gloire, folyamatosan kopik. Nyilván gazdaságilag erőtlenebbek, mint keleti szomszédjuk, de a nagyobb baj, hogy roppant mód kitettek két kérdésben a németek dominálta Brüsszelnek és a német (amerikai) pénz dominálta NGO-hálózatoknak. Ha sokat okoskodnak, akkor Brüsszel és a progresszív sajtó plusz civil szféra hirtelen kampányba kezd a francia atomerőművekkel szemben, és akkor mehetnek szélkereket vagy szélkerék termelte energiát vásárolni a szomszédba. És ha ez nem lenne elég, a mezőgazdasági támogatásokat is bármikor vissza lehet nyesni bármilyen aktuális világvége sokkal sürgetőbb pénzügyi igényeire hivatkozva.

PestiSracok facebook image

Nos. Németország 1958 óta az Európai Unió tagja. Amikor belépett, akkor elfogadta a klub szabályait. A klub szabályai pedig többé-kevésbé megegyeztek a Párizs környéki békeszerződések tartalmával, ami annyit jelent az esetükben, hogy gyárthatnak autót, továbbá gépjárműveket, de semmiképpen sem merülhet fel bennük, hogy milyen kitűnő ötlet volna Berlinből irányítani a kontinenst.

Ez a múlt ezek szerint már elmúlt.

A német kancellár természetesen a divatos területeket, a szankciós politikákat és az emberi jogi kérdéseket nevezi olyannak, ahol az egyhangúság helyett többségi döntéssel születhetnének állásfoglalások. A német, illetve a német-amerikai NGO-k által irányított Lügenpresse évek óta azon dolgozik, hogy ezeken a területeken a mindig civakodó, mindig vitatkozó kisebb népeket jelölje ki alacsonyabb rendűnek bűnösnek. Ugye magyarok, csehek, portugálok, görögök, tótok, akárkik nélkül már rég elérkeztünk volna a létező világok legtökéletesebbjébe, csak hát… Ha valaki megnyitja a német médiumok pixeljeit, minden második cikk egy-egy feljelentés a térségünk, illetve leggyakrabban Magyarország ellen. De kapnak a lengyelek is, már csak rutinból, de nekünk sosem lesznek képesek megbocsátani, hogy nem szláv, neolatin vagy germán népként létezünk Európában.

Scholznak és a németeknek csak azt tudjuk tanácsolni, amit nekünk szoktak. Ha nem tetszenek a klub (EU) szabályai, akkor tessék kilépni. Van élet az Európai Unión kívül is!

De a legjobb az lenne, ha senki nem akarná felszámolni az európai demokráciát. És akkor maradhatnak a klubban.

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.