A németek meg akarják változtatni annak a klubnak a szabályait, amibe beléptek
Most éppen az egyhangú döntéshozatallal szemben merültek fel kifogások Berlinben (és a Berlin elé brétakaró fügefalevélként odarajzolt Brüsszelben); zavarja őket, hogy nem mindenki követi az utasításaikat.
Olaf Scholz, aki szakmájára nézve egy szociáldemokrata színekben kancellárságot nyert másodvonalbeli politikus, bármely kép- és hangrögzítésre alkalmas eszköznek arról mesél mostanában, hogy az európai uniós szerződések nincsenek kőbe vésve. Azok – szerinte – rövid idő alatt megváltoztathatók. Ha szükséges – teszi hozzá marxista ízű nagyvonalúsággal, hiszen ők történelmi szükségszerűségről ugrálnak történelmi szükségszerűségre.
A szerződések „megváltoztatásához” viszont konszenzusra lenne szükség a tagállamokról részéről. Ami azt jelenti, hogy valahogy rá kell venni a kisebb tagállamokat arra, hogy lemondjanak az európai demokrácia és békés együttélés nélkülözhetetlen peremfeltételéről. Arról, hogy semmilyen döntést ne hozhassanak meg ellenükre, érdekeikkel szemben a nagyobb tagállamok, illetve maga Németország.
A britek távozásával Franciaország maradt egyedüli ellensúly Németországgal szemben. A déliek annyira el vannak adósodva a német bankszektor felé és a gazdaságuk annyira kitett Németországnak, hogy gyakorlatilag madzagos telefonnal lehet irányítani őket, ha az működne káposztával is, nem csak tökkel. A csehek Babis távozása után nem akartak többé „fekélynek maradni Európa altestén”, így elegánsan szétrúgták a V4-et, ami szintén lehetett volna ellensúly. (Adjunk hangot a gyanúnak, hogy bizony sugalmazásra tették, amit tettek.) A francia ellensúly viszont hiába nagy és fényes, mint a francia gloire, folyamatosan kopik. Nyilván gazdaságilag erőtlenebbek, mint keleti szomszédjuk, de a nagyobb baj, hogy roppant mód kitettek két kérdésben a németek dominálta Brüsszelnek és a német (amerikai) pénz dominálta NGO-hálózatoknak. Ha sokat okoskodnak, akkor Brüsszel és a progresszív sajtó plusz civil szféra hirtelen kampányba kezd a francia atomerőművekkel szemben, és akkor mehetnek szélkereket vagy szélkerék termelte energiát vásárolni a szomszédba. És ha ez nem lenne elég, a mezőgazdasági támogatásokat is bármikor vissza lehet nyesni bármilyen aktuális világvége sokkal sürgetőbb pénzügyi igényeire hivatkozva.
Nos. Németország 1958 óta az Európai Unió tagja. Amikor belépett, akkor elfogadta a klub szabályait. A klub szabályai pedig többé-kevésbé megegyeztek a Párizs környéki békeszerződések tartalmával, ami annyit jelent az esetükben, hogy gyárthatnak autót, továbbá gépjárműveket, de semmiképpen sem merülhet fel bennük, hogy milyen kitűnő ötlet volna Berlinből irányítani a kontinenst.
Ez a múlt ezek szerint már elmúlt.
A német kancellár természetesen a divatos területeket, a szankciós politikákat és az emberi jogi kérdéseket nevezi olyannak, ahol az egyhangúság helyett többségi döntéssel születhetnének állásfoglalások. A német, illetve a német-amerikai NGO-k által irányított Lügenpresse évek óta azon dolgozik, hogy ezeken a területeken a mindig civakodó, mindig vitatkozó kisebb népeket jelölje ki alacsonyabb rendűnek bűnösnek. Ugye magyarok, csehek, portugálok, görögök, tótok, akárkik nélkül már rég elérkeztünk volna a létező világok legtökéletesebbjébe, csak hát… Ha valaki megnyitja a német médiumok pixeljeit, minden második cikk egy-egy feljelentés a térségünk, illetve leggyakrabban Magyarország ellen. De kapnak a lengyelek is, már csak rutinból, de nekünk sosem lesznek képesek megbocsátani, hogy nem szláv, neolatin vagy germán népként létezünk Európában.
Scholznak és a németeknek csak azt tudjuk tanácsolni, amit nekünk szoktak. Ha nem tetszenek a klub (EU) szabályai, akkor tessék kilépni. Van élet az Európai Unión kívül is!
De a legjobb az lenne, ha senki nem akarná felszámolni az európai demokráciát. És akkor maradhatnak a klubban.
