Az USA elkezdett gyarmattartóként viselkedni Európában

Ez a kisebbrendűségi komplexus erősen enyhült az első világháború után és teljesen megszűnt a második után. De az USA még évtizedekig igyekezett úgy tenni, mintha egyenrangú félként kezelné Európát, erős szövetségesként a kommunizmus elleni harcban. A Szovjetunió (és sajnos nem a kommunizmus) bukása után Európa elvesztette a jelentőségét, csak egy lett a sok térség közül, ahol Amerika érvényesítette a hegemóniáját.

Azonban váratlanul és nagy látványosan felemelkedett Kína, új erőre kaptak az oroszok, önálló aktorrá vált India, Törökország már elég erős lett ahhoz, hogy regionálisan szembemenjen akár az amerikaiakkal, akár az oroszokkal. A jelentőségét vesztett Európa már nem szövetségesként, hanem problémákat okozó térségként bukkant fel az amerikaiak tudatában, tele gyenge, gazdaságilag hanyatló, katonailag értékelhetetlen országokkal. Először fordult elő a történelemben, hogy az USA – összetévesztve a saját sikeres propagandáját a kultúrával – elkezdte hinni azokat a baromságokat, amelyeket szinte teljes egészében csak a szórakoztatóiparán keresztül hirdetett világszerte. Már nagyon régen világbirodalomnak gondolták magukat, de először tűnt el a tudatalattijukból a valódi történelemmel rendelkező országok iránti kisebbrendűségi érzésük és először kezdtek igazságként, egyedül lehetséges kultúraként, vagyis ideológiaként tekinteni magukra. Az egész amerikai szuperhőskultúra a kisebbrendűségi érzés kompenzálásáról szólt, de annak elmúltával már csak a felsőbbrendűség legprimitívebb érzése maradt, a tökéletesség primitív öntudata.

Amerika a kilencvenes évekig – a felszínen legalábbis – a földhözragadt értékekben hitt, a munkában, az erőben, a zárt társadalom rendíthetetlenségében. Az általuk mindennél többre tartott szabadság egyszerre következett ezekből és egyszerre tette lehetővé ezeket. Az amerikai értékek mögött azonban nem állt ott – különösen a nagyvárosokban – a gyakorlatilag végtelen múlt; a bevándorlók nem hozták magukkal a teljes kultúrájukat, csak töredékeket. Ezt a tömegkommunikáció koráig jól helyettesítette a túlélésért vívott harc ridegsége, de az amerikai birodalom csak akkor jutott a csúcspontjára, amikor már teljesen elveszítette európai gyökereit, minden megfontoltságát és mértékletességét. A saját múltjaként Amerika tisztelte Európát; ma már sem a saját múltja részének nem tekinti, és nem is tiszteli. Ma az amerikai katona Európában idegenebb hódító, mint az orosz vagy akár a muszlim. Sose tudott semmit Európáról, nem is akar tudni róla, egy szinten van Dél-Amerikával vagy Afganisztánnal; hiába gazdagabb és biztonságosabb, idegen és értéktelen hely.

Amerika ugyan kétszer is megmentette Európát a német hegemóniától – ezért nem lehetünk elég hálásak –, de tetteit már az első esetben is az ébredő birodalmi logika diktálta és nem valamiféle kulturális alapú küldetéstudat. Az amerikai ideológiai dominancia igénye maga sem amerikai csinálmány; azt a harmincas években az USA-ba menekülő hagyományellenes ideológiai szélsőségesek alapozták meg, akik a képükre formálták az amerikai társadalomtudományt. Olyan emberek voltak ezek, akik tudományos hagyománnyá kívánták tenni a hagyománynélküliséget. A rövid történelmi múlttal rendelkező USA tudatalattija kapva kapott ezen a lehetőségen; a múltnélküliség, a múlt megtagadása erény, nem hiány. Amerika tudatalattiját pedig Hollywood töltötte fel; nemcsak a világ hiszi olyannak Amerikát, amilyennek a filmek mutatják, hanem már maguk az amerikaiak is. Régebben még az elit rendelt filmeket az álomgyártól, ma már az álomgyár rendel politikát az elittől. A filmgyártás "művészeinek" és az egyetemi elitnek a pszichopatológiáját és reménytelen szeretetlenségét képezi le a liberális progresszió fehér- és férfiellenessége, primitív feminizmusa, LMBTQ-brutalitása és persze a gyermekek szexualizálása iránti olthatatlan vágya is.

Minden elmebaj a történelem csúcspontjának hiszi magát, Amerika pedig most érzi elég erősnek magát ahhoz, hogy a világ alárendelt részére rádöntse a demokráciaexport kudarca után a liberális forradalom ideológiáját is. Amerika már az első világháború végén is azt hitte, van válasza a világ problémáira. A Szovjetunió bukásáig azonban legalább felfogták, hogy nincs végső győzelem; a világforradalom a kommunisták doktrínája volt. Most azonban az amerikaiak akarnak világforradalmat és ők hajtanak a bolygó feletti teljes uralom megszerzésére. Vajon mennyi realitása van annak, hogy az USA az oroszokat és a kínaiakat is legyőzi, majd stabilan berendezkedik mindenütt és képes megtartani a megszerzett pozíciókat?

Ahogy most velünk és úgy általában Európával viselkednek, az a gyarmattartói arrogancia és a felsőbbrendűség a kommunistáknál és a náciknál is megszokott keveréke. Azokat is csak az alávetett nemzetek kis létszámú söpredéke szerette és szolgálta ki, mint most az amerikaiakat Európában. Amerika párját ritkítóan népszerű volt a hatalma csúcsán, most rohamléptekkel veszíti el mindenki szimpátiáját.

Fotó: MTI/EPA/Getty Images /pool/Sean Gallup